A Márki-Zay és Gyurcsány közötti háború öt lehetséges forgatókönyve

2021. december 6. 20:08

Vona Gábor
Index
Azt nem állítom, hogy az ellenzék egy Gyurcsány-show lenne, de azt igen, hogy az elmúlt három évben ebbe az irányba haladt.

„A Fidesz azon narratívája, hogy az ellenzék valójában csak egy Gyurcsány-show, természetesen erősen eltúlzott és marketingszagú. Mivel Orbán az »őszödi rémmel« szemben tizenöt éve módszeresen és tudatosan kondicionálja híveit, számukra teljesen ésszerű, hogy nem kísérelnek meg új ördögöt festeni a falra, csupán azt mondják: a régi még mindig ott vicsorog, és nicsak, nézzetek oda, megint le akar mászni. »Nyertes ördögön ne változtass!« – tanácsolhatja a kommunikációs csapat, amikor ellenségkép után kutat a Fidesz, ezért hagyják a DK-vezért újra és újra a falon. Ijesztgetni lehet vele. Gyurcsány visszatérése ugyanis a Fidesz-hívők fejében felérne egy – Jézus második eljövetele nélküli – apokalipszissel, ezért kifejezetten jól mozgósíthatóak minden ezzel kapcsolatos riogatásra. Persze, ahogy időben távolodunk a 2006-os időszaktól, egyre nehezebb elmagyarázni, hogy ez a tornacipős, főzögetős, jópofa pali hogyan is lehetne bolsevik Belzebub. Az idősebbeknek persze nem is kell, ők ismerik az orbáni próféciákat, de a fiatalabbak között, akiknek 2006 maximum az első ovis szerelemről rémlik, érzékelhető volt egy Gyurcsány-reneszánsz. De akármennyire is túltolt és megmosolyogtató a Fidesz riogatásra kiélezett kommunikációs stratégiája, az a helyzet, az ellenzéken belül mégiscsak magasan a DK a legerősebb, legszervezettebb és legösszetartóbb párt, Gyurcsány Ferenc pedig a legtapasztaltabb, legbefolyásosabb politikus és a legjobb – talán az egyedüli – stratéga. 

Azt nem állítom, hogy az ellenzék egy Gyurcsány-show lenne, de azt igen, hogy az elmúlt három évben ebbe az irányba haladt. Egészen idén októberig, amikor is Márki-Zay Péter megnyerte az előválasztást, ezzel az ellenzékben komoly zavart, Orbán Viktor és a Fidesz kreatív csapata számára pedig nagy fejtörést okozva. Gyurcsány Ferenc a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökének személyében igazi versenytársat kapott, akit a többiekkel ellentétben semmilyen formában nem tud irányítani, ráadásul pont az ő jelöltjüket – a feleségét – győzte le az istenadta nép szavazataival.”

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

MZP önálló arcél nélküli politikus. Mindig valamiféle "összefogás" segítette, nem a saját ereje. Fegyenc gengszternek dörzsöltebb. MZP vereséget fog szenvedni, mert a tizedrangú poltikusokból meghirdetett pártja harmatgyenge.

Uncsi ez az ötözés.

Tény1: A DK 2018-ban éppen hogy átvitte az 5%-os parlamenti küszöböt.

Tény2: A DK ma lényegileg az EGYETLEN klasszikus párt a moslékellenzéki térfélen, évek óta a LEGERŐSEBB a közvéleménykutatások szerint is, az egyetlen ki-ki meccsen (EP-választás) tönkreverte a szövetségeseit, és immár maga alá gyűrt mindenkit Jobbiktól MSZP-ig. HA kormányra kerül a Moslék, akkor a DK lesz a legerősebb kormánypárt, de ha nem, akkor ia ők lesznek a Fidesz utáni legnagyobb frakció, vélhetően több képviselővel, mint amennyije a fénykorában lévő Jobbiknak volt.

Tény3: Gyurcsány Ferenc a DK teljhatalmú elnöke.

Mi olyan baromira bonyolult ebben, Vona?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés