Márki-Zay járványidőszakban hazudik a kórházi ellátásokról

2021. december 1. 17:12
A baloldali miniszterelnök-jelölt azt mondta egy kampányeseményen, hogy Zala megyében nincs traumatológia, ehhez képest Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is működik ilyen osztály, illetve szakrendelés.

Márki-Zay Péter egy kampányrendezvényen beszélt a magyarországi egészségügyi helyzetről. A baloldal miniszterelnök-jelöltje többek között elmondta: „Traumatológiának, sürgősségi ellátásnak mindenhol lennie kell, nem úgy, ahogy Zala megyében. Zala megyében nincs traumatológia. Ez azért elég durva.” (A videóban 11.32-nál látható, hallható.)

A valóság az, hogy több Zala megyei kórházban is van traumatológia.

Zalaegerszegen nagyobb, mint a nyári átmeneti szünet előtt volt, augusztus 1-étől szerveződött újjá a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Traumatológiai Osztálya. Nagykanizsán pedig mindvégig volt, kilenc szakorvossal működik a részleg, és Keszthelyen is van traumatológiai szakrendelés.

(Fotó: Facebook)

***

Ez minden, csak nem ellenzékváltás és jobboldaliság – összeomlóban a Márki-Zay-jelenség

A Mandiner Reakcióval hétről hétre igyekszünk elmagyarázni fontos (itthoni és külföldi) közéleti ügyeket közérthetően és lényegre törően. Célunk, hogy néhány percben vázoljunk a Mandiner felületein egyébként bővebben és alaposan is kifejtett, bemutatott témákat. Az első rész a baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságáról, kereszténységéről, illetve arról szól, hogy bár egyesek azt mondják róla, mégsem váltotta le az ellenzéket.

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kurva anyját azoknak a csahosoknak, akik hazudoznak orrba-szájba a pohos ellenfeleiről!

Ez tényleg hülye.
Kb. egy sima átlag facebook-nick is tudja, hogy ez baromság. Ez most vagy ENNYIRE felkészületlen (ami roppant kínos, hiszen a ballib miniszterelnök-jelöltjéről van szó), vagy ENNYIRE gátlástalanul hazudik (ami még sokkal kínosabb).

Nos, moslékosok? Melyik az igaz? Tertium non datur.

Az szép.

Ilyet sajnos még nem tapasztaltam, de azt igen, hogy az előválasztááááás alatt oly lelkesen emzépéző ismerőseim kezdenek látványosan kussban maradni... ("nem ilyen lovat akartunk!")

Márki-Zay úgy gondolja hogy bármilyen hazugságot állíthat, mert áldozatai többsége nincs abban a helyzetben,
hogy kapásból megcáfolja a hazugságot, vagy
nem fárasztja magát a valóság kiderítésével.
Ha bíróság elé kerül egy-egy hazug állítása, akkor sok idő eltelhet az eljárás során, mire kiderül az igazság.
Mire kiderül az igazság addigra a hazug állítás gyökeret ver.
Mint a történetben, miszerint valakinek egyszer ellopták a kabátját, de már mindenki csak arra emlékezett, hogy volt valami kabátlopási ügye.

MZP bármiről hazudik, ha az érdeke úgy kívánja. Módszere még: szemrebbenés nélkül átértelmez, belevetít, kimagyaráz, összekavar.

MZP hazudik

,,2021. augusztus 1-én a Pécsi Tudományegyetem közreműködésével újjáalakult kórházunk Traumatológiai osztálya. Már akkor hangsúlyoztuk, hogy folyamatos építkezéssel, a korábbinál magasabb színvonalat képviselő osztály létrehozása a cél. Ehhez a kitartó munkához példa nélküli szakmai támogatást nyújt a PTE Klinikai Központ Traumatológiai és Készsebészeti Klinikája. Prof. Dr. Wiegand Norbert egyetemi tanár, klinikaigazgató és Dr. Patczai Balázs Ph.D egyetemi adjunktus, igazgatóhelyettes rendszeres jelenléttel segíti az osztály tevékenységét. A szakmai munka koordinációja, a napi orvosi megbeszélések, referátumok és konzultációk mellett aktívan részt vesznek a betegellátásban is. Ez utóbbi azért kulcsfontosságú, mert a pécsi klinika specialistái immár Zalaegerszegen végeznek el olyan beavatkozásokat, amelyek korábban csak távoli kórházban érhettek el a pácienseink. Ezek a műtétek egyben a tudás átadását is biztosítják a helyi kollégák számára.

Ilyen például az idősült Achilles-ín szakadás gyógyítása, melyre a klinika saját maga dolgozott ki hatékony és eredményes módszert.,,
Forrás: https://www.zmkorhaz.hu/betege..

Hehe.

Az előválasztás során is ezt tapasztaltuk.
Városunkban kb. 8-an voltak ott MZP egyórás dögunalmas beszédén, és ez már akkor volt, amikor KamuGeri visszalépett, és a csapból is MZP folyt. Gyurcsányt meg Gyurcsánynét 10-20-szor annyian kísérték figyelemmel.

MzP átadta a tram- train-t, amihez semmi köze nem volt.
Olyan építkezést hazudik magáénak, amit még a fideszes vezetés indított el, de mostanában lett befejezve.

Igen, nekem is ilyesmi jut eszembe rólad, csak más előjellel.

A szándékos "tévedés" a hazugság egyik fajtája. Elsőre jól hangzik, az arra fogékonyakban rögtön rögzítődik. Ha úgy adódik, sajnálkozva ki lehet hátrálni belőle, de ez már nem kap akkora nyilvánosságot, mint az eredeti "tévedés" alapú hazugság

Zalaegerszeg: https://www.zmkorhaz.hu/

Nagykanizsa: https://www.nkkorhaz.hu/rendel..

Keszthely: http://www.keszthelyikorhaz.hu..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés