Márki-Zay: Egyáltalán nem látom azt, hogy Dobrev Klára vagy Jakab Péter személyével lehetne legyőzni Orbánt

2021. augusztus 2. 12:29
Hódmezővásárhely polgármestere reagált a Závecz Research júniusi kutatására.

Márki-Zay Péter az ATV Start vendége volt, ahol megkérdezték többek között a Závecz júniusi kutatásáról, amely kimutatta: a támogatottságok alapján Jakab Péter (28%) vezet, mögötte szorosan Dobrev Klára (27%), tizenkét százalékot kapna Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, míg Pálinkás József és Márki-Zay Péter választottsága a vizsgált rétegben 5 százalék alatti.

Hódmezővásárhely polgármestere ezzel kapcsolatban megjegyezte: az előválasztásban fontosnak tartja, hogy minél több jelölti vita legyen, ám mint mondta, erre Dobrev Klára és Jakab Péter kevésbé hajlandóak.

Ők akkor fognak vitázni, ha nekik ez érdeke lesz”

– fogalmazott a DK és Jobbik jelöltjéről.

Kifogásolta azt is, hogy néhány jelölt egy Gulyás Márton-féle Partizán-interjúra sem hajlandó. Szerinte lenne olyan jelölt, akinek ártana, vagy nem tudna jól szerepelni egy ilyen interjúban. Márki-Zay azt is elmondta a műsorban: tart attól, hogy az előválasztáson a pártszimpátia lesz döntő, ezért is vezet Dobrev és Jakab –a két legerősebb ellenzéki párt jelöltje – a Závecz kimutatásában.

Egyáltalán nem látom azt, hogy az ő személyükkel lehetne legyőzni Orbán Viktort”

– fogalmazott Márki-Zay.

Nyitókép: atv.hu

Összesen 82 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyáltalán nem látom azt, hogy az ő személyükkel lehetne legyőzni Orbán Viktort!

EGYETÉRTVE!!!!

DDD

Igazából az a megdöbbentő, hogy másodszorra megválasztották.

Ez eddig rendben, csak az nem, hogy te lehetsz egyedül Viktor ellenfele. :)))
Ezt nyilatkoztad. Semmi realitás érzéked.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés