Akarjuk a győzelmet!

2020. augusztus 9. 8:27

Fricz Tamás
Magyar Nemzet
Ez bizony már háború, ami a lelkekért folyik. Ezt a háborút vállalnunk kell.

„Az önkorlátozás volt a történelemben mindig is az a tulajdonságunk, amely egyben tartott társadalmakat, országokat, nemzeteket, helyi, érdek- és értékközösségeket s természetesen a családokat. Ez volt az, ami megakadályozta, hogy a világ káoszba süllyedjen.

Itt van ugyanakkor az újabb csavar mindabban, amit eddig felvetettem. Az önkorlátozás által évezredek alatt felépített, jól-rosszul működő emberi közösségeink létét fenyegeti ugyanis a balliberális önmegvalósítás szélsőséges indulatokba forduló mozgalma és szellemisége, amelyet tudatosan támogat és szít a globális pénzügyi és hatalmi elit, amelyiknek érdekeit szolgálja a nyugati társadalmak anarchiába süllyedése. Vagyis veszélybe került az önkorlátozó létmódunk, amely az intézményeinkhez való ragaszkodásban öltött testet.

Mi hát a megoldás?

A zabolátlan önmegvalósító liberális hálózatokkal szemben ki kell építeni a saját hálózatainkat, a saját harci módszereinket, a saját eszközeinket a politika, a civil mozgalmak, a média, a tudomány, a kultúra és az önkormányzatok világában egyaránt. Nem nézhetjük tétlenül a pusztító káosz kialakulását, létünk védelmében nem lehetünk önkorlátozók. Azért kell cselekvővé válnunk, hogy önkorlátozó létünk megmaradjon és visszatérhessünk abba.

Mert ez bizony már háború, ami a lelkekért folyik. Ezt a háborút vállalnunk kell. De tudnunk kell azt, amit Douglas McArthur amerikai tábornok mondott egykoron: »Végzetes belépni bármely háborúba anélkül, hogy győzni akarnánk.« Mert, s ezt is ő mondta: »A háborúban nincs helyettese a győzelemnek.«

Akarjuk a győzelmet!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 122 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A baloldalnak nincs épkézláb programja, de van erőszakos, gátlástalan stílusa. Csak akkor győzhetünk, ha a meglevő értelmes programunkat ugyanolyan erőteljességgel képviseljük, mint ők.

"Lázitanak minden oldalról, ők már elkezdték a választást,de a kormánynak dolgozni kell."
Lázítás, uszítás, gyanúsítgatás, rágalmak cunamija...
MINDEGY MIT, CSAK SZEREPELJENEK.
HA A FIDESZ NEM CSINÁL ELŐVÁLASZTÁST, ORSZÁGOSAT, 2022-BEN: VESZÍT.

A 20 alatti IQ-val rendelkező primitív DK-s ketrecharcosokkal, mint például veled szemben igazából senkinek sem lenne szabad megszólalnia a konzervatív oldalról. nem is értem, hogy miért mennek le a csatorna szintjére. ne tegyétek....

Annamanna elvtárső!

Minden elismerésem a párthűségedért.

Háború folyik Magyarország ellen is, melynek kormánya nem akar muszlim országgá, a szexuális devianciák bordélyává válni, hanem élni akar, jövőt építeni az önálló gondolkodásra, saját nemzeti, családi érdekei felismerésére képtelen balliberális tábor kikiáltóival, csendes szavazóival szemben is, a felelősen gondolkodó itt élő emberekkel, magyarokkal, zsidókkal, románokkal, németekkel, ruszinokkal, szerbekkel, horvátokkal, cigányokkal, szlovákokkal. A sorrend nem jelent semmit, mindenki egyformán fontos és értékteremtő.

Európa a feje tetejére állt. A művészettörténettel valamit is foglalkozók körében ismert Luciano Fabro, Italia d"oro nevezetű alkotása, az aranyozott olasz csizma a lábánál felfüggesztve. ha jönne egy újabb itáliai zseni, akkor most az egész Európát fejjel lefelé ábrázoló alkotáshoz fogna. Minden normális a fordítottjára változott.

A haza balliberális elit, az agg DK-s és MSZP-s táborig tényleg egy ilyen gyökértelen Európát szeretne? Nincsenek köztetek családos emberek, akiknek a legfontosabb a gyermekük, az unokáik sorsa, holnapja, jövője? Mindennél fontosabb Orbán skalpja?

Nincs elnyomva a néger sem. Aki járt Párizsban, a Bibliotéque Nationale-ban, s látta az I.e.II.századból való, Terhet tartó néger fiú szobrát, ami példaképévé vált a római művészet számára is, az egyetért velem.

Ne húzzon ki a globális tőke a zsákból népeket, tömegeket egymásnak uszító történeteket, ne uszítsa a magyar haza ellen az árulókat. Egy háború megindításakor a vezérkari sátorban a a terepasztal fölé hajolnak, s mielőtt a katonai csatmozdulatokról döntenének, megvizsgálják, az adott ellenség/ellenfél térfelén kik az árulók, a megvásárolhatók, aki segíthetik az adott nemzet leverését.

Nálunk döntse el mindenki, hogy Orbán Viktor, vagy az ellenzék áll az ellenség zsoldjában.....ki harcol a nemzetért, a megmaradásért.

Egy zsidó értelmiségivel Te nem vagy egy lapon említhető....

Ezt kérdezed:
"Miért nem kezdi Orbán az önkorlátozást?"

Ejnye-bejnye!
Úgy látszik, te nem vagy tisztában azzal,
- hogy Orbánék számára mi a legfontosabb, illetve,
- hogy Orbánék számára mi a politika zsinórmértéke.

Segítek:

2010. április 11.,
Orbán Viktor:
"akármilyen elsöprő fölénnyel is győztünk a mai napon, a következő évek során
számunkra a legfontosabb a SZERÉNYSÉG és az ALÁZAT
kell, hogy maradjon."

2014. május 25.,
Orbán Viktor:
"Számunkra a MÉRTÉKTARTÁS, a SZERÉNYSÉG, és az ALÁZAT a politika zsinórmértéke."

És ennek bizony, ma is számos bizonyítékát láthatod..
Nem igaz?
(:-)))))))))))))))))))))))))))))))

Miért gondolod, hogy a Fidesznek nincs kerületenként legalább kettő számba jöhető jelöltje?

Egy előválasztásnál az emberek szavaznák meg, - igen, a helyszínen lévők a rendezvény végén szavazhatnának, ki tett legjobb benyomást, ki volt meggyőző.
Kiegészítve a pártelnökség véleményével, a kettőt együtt kezelve a végleges jelöltséghez.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés