Olyat tett Magyarország a napenergia segítségével, amire a szomszédai nem voltak képesek

2020. július 13. 10:28
Jelentősen és folyamatosan növekedik a naperőművi beépített teljesítmény – közölte a Portfolio.hu.

Magyarországon – szemben a többi térségbeli országgal – márciusban, áprilisban és májusban is emelkedett a villamosenergia-termelés az előző év azonos időszakához képest, júniusban pedig csak minimálisan maradt el attól. A jelenség elsősorban a jelentősen növekvő magyarországi naperőművi beépített teljesítménynek és termelésnek, valamint a vízerőművek itteni kicsi súlyának volt köszönhető.  Az összesített villamosenergia-termelés, azon belül a naperőművi termelés úgy tudott emelkedni Magyarországon az időszak során, hogy közben ugyanakkor a villamosenergia-fogyasztás nálunk is a térségbeli országokban megfigyelt mértékűhöz hasonló csökkenést mutatott.

A villamosenergia-fogyasztás országos visszaeséséhez a kínálati oldalon a termelés és a nettó import visszafogásával lehet alkalmazkodni. A magyar áramimport jelentősen mérséklődött is a járványhelyzetben, a teljes hazai felhasználáson belüli részaránya márciusban az egy évvel ezelőtti több mint 35 százalékról 26 százalék alá csökkent, de áprilisban (28, illetve 20%), májusban (37, illetve 25%) és júniusban (34, illetve 28%) jóval elmaradt a tavalyitól.

Magyar növekedés

A magyar áramimport-arány csökkenéséhez ugyanakkor a tavalyihoz képest nagyobb hazai termelés is hozzájárult. A termelés csökkenésének mértéke érdemben különbözött a régiós országok között attól függően, hogy milyen az erőműparkjuk összetétele, és milyen szerepet játszik az import az ellátásban. Míg régiós szinten a villamosenergia-termelés áprilisban 15 százalékkal, májusban pedig 11 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, Magyarországon emelkedett a termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva. (Június első három hetében a MEKH jelentése szerint 2-3 százalékkal alakulhatott magasabban a hazai termelés, mint egy évvel korábban, a Mavir átviteli rendszerirányító adatai szerint viszont a hónap egészében nem egészen 1 százalékkal kevesebbet termeltek a magyarországi erőművek, mint 2019 júniusában.)

A történelmi rekord áprilisi fotovoltaikus termelés elsősorban annak volt köszönhető, hogy az elmúlt évben jelentősen emelkedett a magyarországi naperőművek beépített teljesítménye. 2019 végére a teljes hazai telepített naperőmű-kapacitás megközelítette az 1,5 gigawattot, azóta pedig bizonyosan tovább bővült.

Régiós visszaesés

A régiós termelés visszaesésében a döntő szerepet az játszotta, hogy a vizsgált időszakban a vízerőművi termelés mind a Balkánon, mind Ausztriában és Szlovákiában is alacsonyabb volt, mint tavaly. A megújulók közül az időszak átlagát tekintve a szélerőművek termelése az előző évhez hasonlóan alakult. Ezzel szemben a benapozottság az egész régióban kedvezőbb volt az időszak során, mint 2019-ben. A naperőművi termelés legnagyobb mértékben Magyarországon emelkedett, április elejétől június harmadik hetéig az átlagos naperőművi termelés több mint 120 MW-tal volt magasabb, mint a megelőző évben. A tavaszi időszakban többször is előfordult, hogy a déli órákban a magyarországi naperőművi termelés megközelítette az 1 GW-ot, meghaladva a lignit- és gáztüzelésű termelés együttes nagyságát – írta meg a Portfolio.hu.

(kép forrása: MTI/Komka Péter, Napelemek a hatvani Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet épületén az energetikai korszerűsítés átadásának napján, 2020. június 3-án.)

 

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én a napelemeket csak a háztetőkön tartom megfelelőnek. Bárhol máshol merénylet a természet ellen.

Válaszok:
Karvaly | 2020. július 13. 12:07

Ez még mindig nagyon kevés a lehetőségekhez képest. További nagy kapacitású napelemparkokra lenne szükség.

Tud erről a Schmuck?

Klímailag, mivel túlságosan csillog=fényvisszaverő, ezáltal= melegíti a klímát.
Már hallom Gretát, amint gazorbán magyar diktatúráról zokog... egy magyar vonat peronján a földön, mert neki a MÁV nem adott ülőhely-jegyet...

Ennyire nem lennék szigorú, pl. hozzávenném a nagy szabadtéri parkolókat is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés