Trianon: magyar trauma, román paranoia – Bakk Miklós a Mandinernek

2020. június 3. 7:18
Fokozott feszültség van a román közvéleményben a 100. évforduló közeledtével, amit a barátságtalan román politikai intézkedések is mutatnak – mondja Bakk Miklós lapunknak. A kolozsvári politológus szerint a románok „magyar problémája” abból adódik, hogy Trianon után a határon túli nemzetrészek kitartanak politikai igényeik mellett, miközben Románia gyengülőnek érzékeli pozícióját Oroszország és a V4-ek között. Interjúnk.

Bakk Miklós (1952) erdélyi magyar politológus, szerkesztő, egyetemi oktató. A temesvári műszaki egyetemen szerzett számítógépmérnöki diplomát, 1990-ig rendszerelemzőként dolgozott. 1991-től 1999-ig A Hét szerkesztője, majd a Krónika napilap munkatársa, 2001 és 2003 között pedig főszerkesztője volt. 2001 és 2016 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem politikatudományi karának oktatója, 2008 után docense. Eközben 2006-ban megszerezte a filozófiai tudományok doktora Ph.D. fokozatát a BBTE-n. 2016-tól egyetemi docens a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán.

***

Van felfokozott hangulat a román társadalomban június 4. előtt?

Kétségtelenül van egy kitapinthatóan fokozott feszültség a román közvéleményben. Ezt gerjesztette, illetve fejezte ki a politikai napirend, Iohannis elnök elhíresült nyilatkozatától a román Trianon-törvény megszavazásáig. De érzékelhető a média napirendjében is, amely sokat tett „Trianon” román felfedezéséért.

Eddig ez csak a magyar irredentizmus címkéjeként volt jelen a román közbeszédben,

de most érzékelhető egy olyan kísérlet, egy olyan tendencia, hogy ezt a dátumot a román államiság európai elismeréseként, máig ható és ma is érvényesítendő európai elismertségeként jelenítsék meg. Érdekes mutáció van kibontakozóban a román nemzeti önszemlélet tekintetében, hiszen eddig a hangsúly az 1918-as Gyulafehérvári Határozatokon volt, most viszont, Trianon hangsúlyozásával – túl a Magyarországot közvetlenül provokáló szándékon – egyfajta geopolitikai bizonytalankodást is kifejeződik ebben.

Trianon a magyaroknak gyászt jelent. A románok számára nemzeti identitásképző nap ez, vagy valami más is?

Tudjuk, hogy 1918 és 1920 magyar és román értelmezése mögött nagyon eltérő szemléletek, paradigmák vannak. A románok számára, valóban, az identitásképzés ellenségképek karbantartásával történik. A magyarság ekként – mondjuk így – funkcionális ellenség. Eddig a román államiság belső ellenségei, az erdélyi magyarok voltak az előtérben.

A román trianonozással viszont Magyarország országként is „megemelt” ellenség-státusba került.

Az ellenséglátás szemléleti keretein belül is sok román értelmiségi van, aki az ellentétek ellenére is a dialógust és a kiegyezést keresi. Legtöbbjük esetében azonban ez nem jelenti a létező szemlélet feladását, csupán egy bizonyos fokú kritikai önreflexiót.

Ön ismeri a román közélet belső vitáit, és az együtt élő magyar és román közösség viszonyrendszerét. Milyen előítéletei, félelmei vannak a románoknak a 100. évforduló kapcsán?

Túlzás azt mondani, hogy ismerem… Volt néhány vitám, személyesen is ismerek több történészt, újságírót, politológust, emberjogvédő aktivistát. Ha félelmekről kell beszélni, akkor

a mostani felfokozott helyzetben én inkább gerjesztett paranoiáról beszélnék.

Trianon kérdésében tehát egy magyar trauma áll szemben egy román paranoiával. Persze, így – e két szót szembeállítva – nagyfokú leegyszerűsítéssel élünk. A magyar trauma ma már emlékezetpolitika is, a román paranoia pedig a magyar szándékok teljes félreértését kultiválja. Az igaz, hogy térségünkben Magyarország és Románia egyfajta versenyhelyzetben van, de ez nem a területiségről szól, ahogy a román politikai elit értelmezi, hanem befolyásról, hálózatépítésről. Az én megítélésem szerint a magyar nemzetpolitika kevéssé racionalizált – és ezért nem módszeresen végiggondolt – célja az, hogy a Kárpát-medencei magyarság történelmileg hátrahagyott pozícióit miképp hasznosítsa egy kelet-közép-európai hálózatépítésben. Magyarországnak van egy természetes érdeklődése, kapcsolatrendszere Erdéllyel, amelyben a románok szerint „túl” otthonosan mozog, és ha erre nemzetpolitikai program épül – ahogy történt a NER révén –, akkor azt a román nemzetpolitika csak szuverenitásvesztésként tudja értelmezni.

Ön több Facebook-vitába beleállt román ismerőseivel, politológusokkal. Mik a jellegzetes témák, vitapontok, érvek ezekben a diskurzusokban?

Ó, azért a Facebook tele van ilyen vitákkal… A viták, amelyekben részt vettem az utóbbi időkben, nos, azok az előbbiekben említett szemléleti különbségekkel kapcsolatosak. Arra törekedtem, hogy románul is megfogalmazzam azokat a szempontokat, hogy ezt a helyzetet miképp lehetne egy kicsit „kívülről-felülről” is szemlélni. Persze, ez nekünk, magyaroknak is fontos lenne:

érteni a román álláspontot csak akkor tudjuk jól, ha ki tudunk lépni a saját értelmezési sémáinkból.

Természetesen, ez nem lehet teljes, hiszen van történelmünk, vannak hagyományaink, és ha ez nem így lenne, akkor a vita is értelmetlen volna.

Bakk Miklós 2017-ben megkapta a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány által alapított Lőrincz Csaba-díjat


Trianon egy objektív igazságtalanság, amelynek objektív szemlélésére, esetleg elismerésére – ahogy ön is utalt rá – nagy emelkedettség kell román elemzők részéről. A centenárium közeledtével voltak azért ilyen higgadt hangok a román közéletben?

Azt hiszem, a magyarországi közvélemény előtt is ismert néhány olyan román történész, aki kilépett a román nemzetépítés ideológiai-történelemszemléleti kereteiből. Lucian Boiának már több könyve olvasható magyarul. Az ő szemléletét inkább a francia iskola befolyásolta, de abban az értelemben, hogy a nemzetet a modern kor teremtményének tekinti, amelynek csak ideologizált vagy mitológiai hivatkozási alapjai vannak a korábbi történelmi korokból. Nemrégiben egy másik, a magyar közönség előtt kevésbé ismert történész, Cristian Sandache, galaci egyetemi tanár két könyvet is publikált – románul – a magyarok és Erdély történetéről, amelyben nagyon empatikusan láttatja a magyar sorsfordulókat, és a román-magyar viszonyt. És sorolhatnám azokat a román történészeket és régészeket, akik magas szakmai színvonalon kutatnak, írnak, és akik kapcsolatot is tartanak fenn magyar műhelyekkel. Mindez azonban az ún. public history számára nem látható. Nincs közéleti hangjuk. A politikai elemzői irodalomban viszont egy nagyon érdekes fordulat következett be. Egyre több olyan elemzés lát napvilágot, amely hagyományos román-magyar ellentétet átgeopolitizálja, azaz olyan keretbe helyezi, amely Románia elbizonytalanodását mutatja Oroszország és a megerősödő kelet-közép-európai blokk, a V4-ek között. Úgy tűnik, az új román biztonságpolitikai doktrína

egyik alaptézise az lesz, hogy Romániának egy orosz-magyar szövetséggel kell felvennie a harcot.

Ennek a román elemzői irodalomban már számos híve van.

Vannak tehát megértések egymás története iránt a román és az erdélyi magyar értelmiség között?

Természetesen vannak, mindig is voltak, már a két világháború között is. A megértés alapfeltétele a kommunikáció. Ezt irodalmi szinten a kölcsönös fordítások segíthetik, a tudomány terén ma már inkább angol nyelvi közvetítéssel találkoznak a fiatal román és magyar szakemberek. Azonban ami most a legfontosabb, az a kétoldalú kapcsolatokról és a Románián belüli román-magyar viszonyról szóló, a politikai napirenddel összefüggő kommunikáció. Ez pedig van is, meg nincs is. Van abban az értelemben, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete révén napi szinten folyik párbeszéd az erdélyi magyarok helyzetével, törekvéseivel összefüggő kérdésekről. Ennek a kommunikációnak az a fő problémája, hogy aktuálpolitikai érdekek mentén, különböző taktikáknak alárendelten történik. De nincs abban az értelemben, hogy nem jelennek meg – kellő számban – a román olvasók számára azok az értelmezések, amelyek elemzőbb távlatokban mutatnák meg a magyar törekvéseket. Ezen úgy lehetne változtatni, hogy jóval többen írnánk, publikálnánk mi magyarok román nyelven, elemzői szinten. Ezt önkritikusan is mondom.

Az RMDSZ jobbkezet nyújtott a legutóbbi elnökválasztási kampányában, a 100. évfordulón a közös jövőtervezést, összefogást ajánlotta a román társadalomnak. A román többségi társadalom érzékeli a magyar gesztusokat?

Azt hiszem, nem. És ez abból a paradoxonból fakad, hogy

az RMDSZ egyszerre a megszokott partner és a szolgálatos ellenség.

Annyira rutinszerűvé vált ez a kettős szereposztás, hogy abban minden ilyen gesztus súlytalanná válik. Ez is betagozódik abba a politikai retorikai gyakorlatba, amely oly szokványos a fősodor román politikai pártjai részéről. Ugyanis gyakran jelentenek be nagyívű terveket, össznemzeti összefogást igénylő programokat. Például maga Iohannis is jelentett be két nagyívű tervet, egy új „országprojektet”, amelyre szakértői testületet is felkért, majd egy átfogó oktatási programot. Ezekből nem lett semmi. Nos, a román politikusok és a közvélemény ide sorolja a közös jövőtervezésre vonatkozó magyar javaslatot is.

A Mátyás király születésnapja alkalmából szervezett fáklyás felvonulás a magyar király kolozsvári szülőháza előtt február 23-án


A román politika látványosan arra játszik, hogy a centenáriumon a magyarok hibázzanak, valamilyen tettüket provokációnak lehessen felfogni, és akkor lehessen irredentázni…

Igen, kétségtelenül létezik az az érdek, hogy ez a rossz román-magyar viszony a kölcsönös provokációk spiráljába kerüljön.

A politika belső logikájából ez valamelyest érthető: szeptemberben önkormányzati, decemberben parlamenti választások lesznek – a román pártok licitálnak, melyik románabb a másiknál…

Sajnos ez egy elég régi hagyomány. Sokáig úgy tűnt, hogy az elsődlegesen regáti és vidéki szavazóbázisra építő román baloldal vezető pártja, a Szociáldemokrata Párt (a PSD) ellenőrzi a nacionalizmus napirendjét. De aztán kiderült, hogy a városi középosztályt inkább képviselő Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) is hajlandó beszállni a nacionalista versenybe. Lényegében ez történt Iohannis elnök ominózus kijelentésével is. De nem teljesen új fordulat ez.

Hogyan készülnek az erdélyi magyarok a megemlékezésre?

Hát, ez most egy teljesen új helyzet. Kisebb megemlékezésekre sok helyen készülnek. Ironikus vonása ennek a helyzetnek, hogy

a román Trianon-törvény maga teremti meg azt a helyzetet, hogy a magyarok úgymond hivatalosan emlékezzenek meg

a száz évvel ezelőtti döntésről, holott a román álláspont szerint nem kellene, nem volna szabad erre emlékezniük, lojális román állampolgárokként kellene viselkedniük abban az értelemben, hogy elfogadják a „románnak lenni” minden gondolati, ideológiai normáját.

Hogyan haladható meg ez a nemzeti trauma 100 év elteltével?

Szerintem a nemzeti trauma már jórészt meghaladott, magyar generációk nőttek fel új élethelyzetben. Ha traumát mondunk, akkor valamiképpen elismerjük, hogy emlékezetpolitikai kényszerpályán vagyunk. Ez azonban nem jelenti, hogy maga a „magyar probléma” is megoldódott volna, tehát

amit traumának nevezünk, az ennek a megoldatlanságnak a szinonimája.

És a magyar probléma épp abból adódik, hogy a Trianon utáni magyarság olyasmit örökölt a XIX. századi magyar nemzetépítésből, ami inkább ritka és kivételszerű. Éspedig azt, hogy ezek a határon túli nemzetrészek kitartó módon igényt tartanak kollektivitásuk valamilyen státus formájában történő jogi elismerésére az új államukban is.

Tömbszerűen élnek a magyarok és a románok egymás mellett, 1990 óta ez a folyamat csak felgyorsult - a két náció egyre kevesebbet tud a másikról. Ez a valós helyzet?

Nem, szerintem nem ez a helyzet. Bár

párhuzamos társadalmak épülnek, de felemás, csonka módon. Legalábbis Erdélyben.

Ezek tudnak egymásról, habár van aszimmetria ebben is. A magyarok többet tudnak a románokról, mint fordítva. De ebben vannak jelentős regionális eltérések. A valós helyzet az, hogy a centralizált román állam államrezonja olyan politikát formál ki és újít meg folyamatosan, amely nem vesz tudomást az együttélés napi tapasztalatvilágáról. A politikai transzilvanizmus felélesztésének és megújításának az a kísérlete, amelyet a 2000-es évek elején láttunk, és amely megbukott, erre a tapasztalatvilágra próbált.

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nagyon kell vigyázni, mert a történelmünket is el akarja lopni Románia.

Azt hamisítják kedvük és érdekük szerint. A hamisított tortenelmuket hatásosan tanítják a gyerekeknek.

A kovetendo pelda a magyaroknak csak az lehet, ahogy annak idejen a romanok is harcoltak a jogaikert, az autonomiajukert. Szo szerint lehetne atvenni a koveteleseiket.
Nem igazsag az, hogy a sajat nyelvukon a legtobb kozintezmenyben a magyarok meg sem szolalhatnak, hogy beleszolasuk sincs abba, hogyan alakul a sorsuk. Mintha tuszul ejtettek volna oket. Es ennek mar szaz eve.
Ezen ideje mar valtoztatni. A szemleleti valtozas mindenkeppen elkezdodott.

Mivel elengedték a gyulafehérvári határozatot, most kéne az európai emberi jogi bírósághoz fordulni és kiharcolni, hogy tartsák be!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés