A jövőt is formálja a magyar történeti alkotmány

2020. március 26.

Sándor Lénárd
A magyar alaptörvényt a történeti alkotmány vívmányainak fényében szükséges értelmezni. Nem kis részben ez nyújt védelmet az ország önállóságát érő fenyegetésekkel szemben. A jelen kihívásai, így a globális járványok vagy a migrációs válságok közepette a nemzetállam szerepe a korábbi szkeptikus jóslatok ellenére erősödni fog.

Európa föderalizálása, a nemzetállami szuverenitás elvetése, illetve az államhatárok szerepének relativizálása elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségként jelent meg eddig a nyugati értelmiség és a politikai, gazdasági elit jelentős részének gondolkodásában. A 2015 óta tartó migrációs válság, különösen pedig a koronavírus-járvány miatti, szinte kizárólag nemzetállami hatáskörben bevezetett drasztikus intézkedések Európában és a világban azonban ettől gyökeresen eltérő jövőképet sejtetnek. A közegészségügyi válsághelyzet közepette mindenhol a nemzetállam bizonyult az egyetlen valóban cselekvőképes egységnek. A nemzetállami keretek megbízható működésének pedig egyik legfontosabb feltétele, hogy az egyes országok kiforrott alkotmányos kultúrával rendelkezzenek. Magyarország vonatkozásában e kiforrott alkotmányos kultúra abban a kapcsolatban nyilvánul meg leginkább, amely az íratlan történeti alkotmányunk és a hatályos alaptörvény között fennáll.

Az alkotmány szövegentúlmutató történetisége az országot nemzetté és közösséggé kovácsoló közös emlékezetet idézi fel

A magyar alaptörvény világszerte egyedülálló módon vert hidat saját maga és a történeti alkotmány között, előírásai szerint ugyanis a történeti alkotmány vívmányai zsinórmértékül szolgálnak rendelkezéseinek értelmezése során. Ezzel pedig az alaptörvény azon történeti alkotmány felé tárja szélesre a kapuit, amelyet az 1949-ben, a szovjet katonai megszállás és kommunista ideológiai elnyomás légkörében íródott „alkotmány” számolt fel. Magyarországnak ugyanis 1949 előtt, rövid időszakoktól eltekintve, nem volt egyetlen, különálló dokumentumba foglalt alkotmánya. Ehelyett alkotmánya a történelme során hozott, olyan kiemelkedő jelentőségű törvényekben és szokásokban gyökerezett, mint például a magyarországi polgári átalakulást meghatározó 1848. áprilisi törvények. A magyar alkotmányosság ma az alaptörvény értelmezéséhez hozzájáruló ezeréves történeti alkotmány vívmányaival válik ismét teljessé.

Jantyik Mátyás: II. András kihirdeti az Aranybullát.<br>Fotó: Wikipédia / Jantyik Mátyás festménye

Az alaptörvény és az alkotmányosság fogalmának ilyetén megújulását mind a mai napig a hazai jogélet élénk vitája övezi. Vannak, akik az értelmezési mérce bizonytalan megfogalmazása miatt szkeptikusak, és vannak, akik azért aggódnak, mert a történeti alkotmány vívmányai a múlt ködébe vesztek. Vajon a történeti alkotmány valóban csak történelmi ízt ad a mának, vagy annál fontosabb szerepet játszik alkotmányos értékeink kifejezésében és megőrzésében? Ebből a szempontból tanulságos a történeti alkotmány tradícióját valló brit felfogást, valamint az Egyesült Államok alapító atyái­nak álláspontját összevetni – ismeretes, hogy utóbbiak a függetlenség kivívásakor különálló alkotmányt elfogadva szakítottak a történetiséggel. A különbség leginkább az alkotmányos értékeket övező egyetértésben, illetve azok rezisztenciájában érhető tetten. Az Egyesült Királyságban élő mítosz, miszerint a bírák dolga „fellelni” a történelem kútfőiből fakadó jogot, közte pedig az alkotmányt, azt láttatja, hogy az angol jog voltaképpen nem is változik. A történelmi szemlélet beemelése egyfelől szélesebb egyetértést teremt azzal kapcsolatban, hogy mik a közös alkotmányos értékek, másfelől megóvja őket attól, hogy agresszív ideológiák könnyű prédáivá váljanak.

Winston Churchill mondta egykoron, hogy „annak a nemzetnek, amelyik nem emlékszik a múltjára, nincsen jövője”
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés