Szex, hazugság, videó

2019. október 17. 20:49
Gomperz Tamás
hvg.hu
Tarlós azért vesztett, mert a budapestiek be akartak inteni a Fidesznek.

„Az ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok Orbán-ellenes szavazatok. Mint 20 éve minden választás Magyarországon, a múlt vasárnapi is róla szólt. Tarlós azért vesztett, mert a budapestiek be akartak inteni a Fidesznek. A szemükben Karácsony nem a zuglói Podmaniczky Frigyes, hanem egy két lábon járó, kinyújtott középső mutatóujj. A tapasztalatlan momentumos politikusok sem a városvezetői teljesítményük miatt kaptak bizalmat, hanem azért, mert szemben állnak a NER-rel.

A győztesek alkalmasságának utólagos bizonyítása tehát azzal kezdődik, hogy nekiállnak felszámolni a NER-t a saját városukban, kerületükben – amennyire az helyi szinten lehetséges. Azzal indítanak, hogy  jól képzett jogászokat és könyvelőket találnak, akik átvizsgálják a korábbi szerződéseket, és aztán a nyilvánosság elé viszik az elődeik ügyeit. Nem árkot temetnek be, nem kiegyeznek, nem a 70-30-as elosztási mechanizmust veszik elő megint, hanem elzárják a fideszes klientúrát tápláló csapokat.

Azért tesznek így, mert erre kaptak a választóktól felhatalmazást, és nem arra, hogy kiadják a 2019/11/12/350012-es iktatószámú közterület használati engedélyt. Azt kiadták a fideszesek is.

Nagy lesz a kísértés arra, hogy a rendszerváltó előőrs belesüppedjen az önkormányzati ügyintézés szürke politikamentességébe és hátország-támogató kavarásaiba, de akkor elárulják azokat a szavazóikat is, akik a rezsimet gyűlölik, és azokat is, akiket a közpénzen fizetett orgia háborított fel.

Meglátjuk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 115 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak a felmutatott mutatóujj végül ne a fenekükben kössön ki.

Ott fog.

Te jó ég. Ez ám a zsigeri gyűlölet.
Tisztogatnak a bolsevikok, padlást söpörnek.

Ez nagyon jó! :-)))

Csak azt nem tudtam, hogy a dékás és maszopos polgármesterek is foglalkoznak a kún sámán felmenőid néprajzával.

Már kezdenek rájönni, hogy hosszabb távon kiszúrtak magukkal.
A budapestiek önsorsrontók.

A ballib nagyon éhes!
Az eszükbe sem jut, mert magukból indulnak ki, hogy rendben lévő ügyeket fognak találni. Mindez nem fogja megakadályozni a ballibet abban, hogy egy-egy ügyet felkapjon, felkoncoljon, majd mire kiderül, hogy igazából nem volt semmi, addigra beégett a szavazóik agyába.

"A" budapestiek nem "intettek be" a Fidesznek, mindössze 40.000 - külföldi - szavazat-többlete volt Karácsonynak.

"A győztesek alkalmasságának utólagos bizonyítása tehát azzal kezdődik, hogy nekiállnak felszámolni a NER-t a saját városukban, kerületükben – amennyire az helyi szinten lehetséges. Azzal indítanak, hogy jól képzett jogászokat és könyvelőket találnak, akik átvizsgálják a korábbi szerződéseket, és aztán a nyilvánosság elé viszik az elődeik ügyeit."

Na ja! Majd úgy járnak, mint Keller László üvegzseb programjával, amelyből végül üvegszem lett.
https://hvg.hu/velemeny.nyuzso..

2010 után a Fidesz is elindított egy hasonlót Budai Gyula vezetésével. Ennek az eredményét a válasz.hu összegezte. http://valasz.hu/itthon/a-magy..

Ugyanez várható most is.

„Az ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok Orbán-ellenes szavazatok."

Ez csak részben igaz. Ennél sokkal többet jelentett az irigység, a gyűlölködés, Karácsony és társainak felelőtlen ígérgetése, melyből már kezdenek visszavenni. Még el sem kezdődött a munka, de már az IMF, EBRD hitel felvétele kerül előtérbe. Mindez úgy, hogy Karácsony a kampányban tele szájjal ordibálta, Tarlós eladósította a fővárost.

Ha a Borkai Zsolt videó olyan nagy jelentőséggel bírt, akkor Karácsony által mondottak az MSZP-és képviselőkre, polgármesterek esetében miért nem jelentettek hasonló negatívumot? Ugyan ebbe a kategóriába tartozik a kispesti hang- és videófelvételek.

Ami magyarázatra szorulna:

2018 országgyűlési választásnál a szavazásra jogosultak száma 7.968.059 fő volt.
2019. önkormányzati választásnál a szavazásra jogosultak száma 8.025.372 fő volt.

Honnal származik az 57.313 fő?

Mivel lehet magyarázni, h. az ottaniak símán rájuk szavaznak, mégis?

Nálunk egy kimondottan gyengén működő, bár fideszes önkormányzatot söpört el egy gyerista, két éve lakik itt, a korai 30-as éveiben jár, végzettsége, foglalkozása minden, csak nem imponáló. Nem hiszem, h. akár azt, amit ez előzőek ellen föl lehet hozni, ő majd korrigálja.

Sportdiplomáciai baklövés lenne Karácsony Gergely terve
https://www.origo.hu/itthon/20..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés