Győzött a Fradi, tovább menetel a BL felé!

2019. július 17. 21:41
A Bajnokok Ligája első selejtezőkörét sikerrel vették a zöld-fehérek.

A BL első selejtezőkörének visszavágójában 3-2-re győzött a Ferencváros a bolgár Ludogorec ellen, így 5-3-as összesítéssel menetel tovább a kupasorozatban.

A mérkőzésen a bolgár csapat dominált, de a helyzeteket a Fradi használta ki jobban.

A hazai 2-1-es sikert követően az ukrán Igor Haratin és a szlovák Michal Skvarka góljaival már a 21. percben 2-0-ra vezetett a magyar bajnok, de a hazaiak még a szünet előtt szépítettek. A második félidő elején a norvég Tokmac Nguen találata végleg eldöntötte a párharcot, a bolgárok újabb szépítése legfeljebb szépségtapasz lehetett számukra, mert a Ferencváros 5-3-as összesítéssel lépett tovább.

A második körben a máltai Valletta vár a zöld-fehérekre, akik július 23-án vagy 24-én hazai pályán kezdenek, majd a visszavágóra egy héttel később a szigetországban kerül sor.

Ludogorec (bolgár)–Ferencváros (magyar) 2–3 (Terziev 24., Heister 69. – öngól, ill. Haratin 17., Skvarka 21., Nguen 48.)
Razgrad, Ludogorec Arena, 8 000 néző. V: Rumsas (litván)
Ludogorec: Renan – Ikoko, Terziev, Moti, Nedjalkov – Góralski, Djakov – Ikoko (Cicinho, 64.), Marcelinho (Biton, 64.), Tchibota – Swierczok (Keserü, a szünetben). Vezetőedző: Sztojcso Sztoev
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko (Sigér, 57.), Haratin – Zubkov, Skvarka, Nguen (Varga R., 61.) – Priskin (Lanzafame, 73.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov. 
Kiállítva: Moti (82.)
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gratulálok, megérdemelt győzelem.

Gratulálok! Izgalmas meccs volt, de jól jöttünk ki belőle. Dibusz nagyon meggyőző volt.

"a támadó előtt nincs cifrázás, nindzsázás, nem játszunk Bruce Lee-t, a lehető legegyszerűbb, legbiztosabb, leggyorsabb alkalmazásokkal leverem a támadót. "

Ahogy Böde Dani mondta, nem állunk neki buzizni...

"...Száz kisleány, egy gólra vár, száz csókot adnak majd a győztes meccs után...."

Pfejjj, szexista fertő, ezt kell énekeljem a jövő héten a Grupiban...

"Győzött a Fradi, tovább menetel a BL felé"

A BL felé a 2018/19-es Nemzeti Bajnokságban menetelt. Odaért.
Pillanatnyilag a BL csoportkör felé menetel.

Gondolom tudod, hogy a mai fociban a legtöbb helyen nemzetközi csapatok játszanak. Nálunk a légiósok aránya az NBI-ben 35% körül van ami nagyjából korrelál a közép-európai átlaggal, Nyugat-Európában 50-70% az arány. Jobb lenne, ha több hazai játékos lenne, de jobb ha egy hazai csapat, amiben tegnap 5 magyar játékos kapott lehetőséget, eljut valahová, és benne az 5 magyar játékos fejlődik, felértékelődik, stb. plusz a klub gazdagodik, erősödik, nemzetközi tétmeccseket játszik, mintha 11 hazai játékossal csak vegetál. Vagyis ha nem ragadtál benn egy időkapszulában valamikor a 80-as években, én nem lennék annyira elkeseredve. Reméljük javul az arány.

Ha a Fradi továbbjut a máltai bajnokokon akkor a 3. fordulóban a papírforma alapján következő csapatokat kaphatja (ha ők is továbbmennek a 2. körből):
Ajax, Celtic, FC København, Dinamo Zagreb, BATE/Rosenborg, PAÓK, APÓEL, Qarabağ

A győzelemnek és a továbbjutásnak joggal lehet örülni.
Jobban lehetne örülni azonban, ha a sikert elérő játékosok többsége magyar lenne.
De sajnos, nem az.
Ha együtt számoljuk a Fradi magyarországi születésű és a szomszédos országban született, magyar származású játékosait, akkor a helyzet a következő:
A TEGNAPI MECCSEN
– a kezdő 11-ben: 4 (négy) magyar, 7 (hét) külföldi
– a cserékben: 2 (kettő) magyar, 1 (egy) külföldi,
vagyis a Fradiban játéklehetőséget kapott összesen 6 (hat) magyar és 8 (nyolc) külföldi.

A FRADI JÁTÉKOSKERETÉBEN (32 profi labdarúgó)
14 (tizennégy) magyar és 18 (tizennyolc) külföldi van, ezek
– belga,
– brazil,
– bosnyák,
– fehérorosz,
– ghánai,
– grúz,
– macedón,
– német,
– nigériai,
– norvég (kenyai),
– olasz,
– portugál,
– szlovák,
– szlovén,
– ukrán és
– uruguayi
születésű játékosok.

Sikerült alulmúlnod
az akváriumos rendőrvicc síkhülye főhősének "logikáját".
Gratula.

Papíron valóban a BATE lenne a legjobb, a keretértékük csak 12 m E, tavaly mégis oda-vissza verték a Vidit, a PAOK-ot pedig a Vidi verte oda-vissza az EL-ben. (Talán mert ugyanolyan védekező focit játszanak - mármint a BATE- mint a Vidi). A Celtic érdekes párosítás lenne, szerintem nagyobb név, mint amennyire erős. Ajaxot, Zágrábot kerülném, ők papíron is, pályán is erősek.

Már nem is érdekes, hanem gyakori dolog,
hogy a magadfajta szarkupacok primitív ráolvasással operálva
"libsi"-nek hazudják azokat a hozzászólókat,
akik nekik nem tetsző véleményt nyilvánítanak.

Jössz itt gazdag angol meg spanyol csapatokkal,
amelyek a világ focistáinak elitjét vásárolják meg és játszatják együtt
a kisebbségben lévő hazai játékosaikkal.
Csakhogy
ezeknek az országoknak a válogatottja van olyan erős,
hogy csak a hazai játékosokkal is a világ élvonalában legyen.
Anglia a 4., Spanyolország a 7. a FIFA aktuális ranglistáján,
miközben
Magyarország a 42., Bulgária meg az 57.

Válaszok:
DrPepper | 2019. július 18. 18:16

Magyar volt, de mégsem magyar...
Dibusz, Lovrencsics, Priskin, kezdő
Sigér, Varga, csere
De: azért jó volt, lilaként is...
Mert mi e téren még sz.rabbul állunk.

Bonyolult dolog ez. Az öt nagy európai bajnokságra (angol, spanyol, német, olasz, francia) azért nem érdemes hivatkozni, mert az első 30-ban csak ezek válogatottjaiban vannak többségben a hazai bajnokságban játszó játékosok. Ezekben a bajnokságokban olyan mennyiségű pénz halmozódott fel (30-40-50 ezres átlagnézőszámok, szponzori pénzek, jogdíjak, stb. révén), hogy a felvásárolják a kisebb bajnokságok krémjét is, így a kisebb országok válogatottjai a (pl. hollandok, belgák, portugálok, svájciak stb. is) 75-90%-ban külföldön játszanak. Nálunk relatíve alacsony, 60% a válogatottban a légiósok aránya, Bulgáriában pedig 40% alatti. De ez az utóbbi országok esetében inkább hátrány mint előny.

Válaszok:
Schollander | 2019. július 18. 19:47

Jahhh... a magyar válogatott külföldön jászó focistái...
Mit is jósolt
12 (tizenkettő) évvel ezelőtt a mi focibolond Orbán Viktorunk?

Ezt:
2007. április 1., Felcsút.
Orbán Viktor:
"Én azt gondolom, hogy el tudunk jutni oda 7-8 év alatt, hogy legyen 50 (ötven) olyan magyar játékos, aki az európai négy legjobb ligában, a spanyolban, a németben, az angolban, meg az olaszban JÁTSZIK. Tehát nem kispados, meg azt írják róla, hanem aki minden héten kezdőként játszik. És ha lesz 50 (ötven) ilyen emberünk, akkor abból lehet egy jó válogatottat összerakni, már csak edző kérdése onnantól kezdve. És akkor nemzetközi szinten a válogatottak területén már jegyezni fognak bennünket."
Orbán-interjú a Puskás Akadémia megnyitóján (videó, 9:50-től)
https://www.youtube.com/watch?..

Tessék mondani, hol van az az 50 (ötven) játékos?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés