Csődbe mentek a Pucér Szakács éttermei

2019. május 21. 13:48

A Brexitet tekinti a sztárséf a csőd egyik okának.

Szomorú nap a keddi Jamie Oliver éttermében: hivatalosan is bejelentette, hogy az éttermeit birtokló cég csődbe ment, ami azt jelenti, hogy több mint ezer alkalmazott sorsa a levegőben lóg. A BBC szerint legalább 25 éttermet érint világszerte a bejelentett lépés.

Mint elmondta a BBC keddi cikkében, a KPMG lett a kinevezett csődbiztos. Arról is beszélt, hogy mindenkinek köszöni a támogatást, aki az elmúlt tíz évben az éttermekben evett, vagy valamilyen formában támogatta azt. Hozzátette: mindenki számára nehéz a mostani szituáció.

Nem ez az első eset, hogy valamit le kell zárnia Jamie Olivernek az életében: két éve Jamie nevű magazinját kellett becsuknia, annak 10. évében, valamint a Union Jack's elnevezésű étteremláncának is búcsút kellett mondania. Mostani gondjait Oliver az ádáz piaci versennyel és a Brexit folyamatát övező, a fogyasztói hangulatot is megterhelő bizonytalansággal magyarázta.

A Jamie's Italian forgalma tavaly 11 százalékkal 101 millió fontra csökkent, adósságállománya viszont meghaladta a 71 millió fontot (26,5 milliárd forint).

A budai Várban lévő Jamie's Italianban érdeklődésünkre elmondták, hogy őket nem érinti a kedden bejelentett csőd.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/148766

Ajánljuk még a témában