A finn szocdemek már meg is kezdték a kormányalakítást

2019. április 15. 18:39

Az euroszkeptikusok-nacionalisták szerezték meg a második legtöbb helyet.

Kormányalakítási tárgyalásokat  kezdett hétfőn a parlamenti választásokon  rendkívül szoros győzelmet aratott ellenzéki finn Szociáldemokrata Párt (SPD). A vasárnapi finnországi parlamenti választásokon néhány ezernyi szavazatkülönbség döntött, az élen az ellenzéki, baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) végzett, míg szorosan a nyomában a második helyre a bevándorlásellenes nacionalista Finnek (korábbi nevükön Igazi Finnek) jutottak.

Az összesítés alapján a szociáldemokraták a voksok 17,7 százalékát, az euroszkeptikus Finnek a 17,5 százalékát kapták. Az SPD a 200 fős törvényhozásban a korábbihoz képest hattal több, vagyis 40 mandátumhoz jutott, míg a Finnek 39 képviselői helyet tudhatnak a magukénak. Antti Rinne, az SPD elnöke újságíróknak elmondta: célja egy parlamenti többséggel rendelkező kormány alakítása.

Húsz éve ez volt a finn szociáldemokraták első választási győzelme. A Petteri Orpo pénzügyminiszter vezette jobbközép Nemzeti Szövetség 17 százaléknyi szavazatot gyűjtött össze, s 38 parlamenti mandátumra számíthat. A Juha Sipilä távozó miniszterelnök vezette kormányzó Centrumpárt 13,8-nyi, az ellenzéki zöldek Szövetsége pedig 11,5 százaléknyi voksot szerzett. Sipilä egyelőre nem nyilatkozott pártja szándékairól. A legnagyobb parlamenti pártként, az SPD-é az elsőbbség a kormányalakításra.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/146790

Ajánljuk még a témában