Ki a frusztrált? A szociológusok vagy a magyar társadalom?

2018. november 7. 10:46
Miközben alig találni mesterembert, elönti őket a munka és hatalmas pénzeket keresnek, egy jelentés azon siránkozik, hogy nem mennek az emberek ókortudósnak. Elég mobilis-e a magyar társadalom, és kreatív-e a tudásunk? Bölcsészeké, mesterembereké, mindenkié?

Két hónap múlva tudok menni – mondja a bádogos. Hat hét múlva tudok benézni önökhöz – mondja a villanyszerelő. És még sorolhatnám. Rengeteg régi mesterség, illetve prosperáló kétkezi szakma művelője panaszkodik arra, hogy gyermekei nem akarják folytatni a szakmát, inkább elmennek marketingmenedzsernek, hr-esnek, pr-osnak.

 Erre jön a Társadalmi riport 2018-as kötete és annak ismertetése a 444-en, és megint kizárólag a felsőoktatásban látja a kitörés lehetőségét mindenki számára, a felsőoktatáson kívül nem lehet kreatívnak, innovatívnak és kíváncsinak lenni, megírva, hogy rosszak a kitörési lehetőségek.

Az egyik szerző szerint például: „Azt sugallják, hogy mi szükség van itt ókori történelemmel vagy egyéb humán tudományokkal foglalkozó emberekre, neveljünk inkább minél több szakmunkást, mert azokat majd könnyen fölszívja a munkaerőpiac! Az alapvető probléma ezzel a politikával, hogy a munkaerőpiac napi igényeinek veti alá az oktatási rendszert. (…) Az nagyon súlyos dolog, ha az embereket lebeszélni próbálod arról, hogy rugalmasak, innovatívak, kíváncsiak legyenek, és megpróbálod visszavinni őket valami tizenkilencedik századi világba, azzal, hogy azt mondod, hogy az asztalos az legyen asztalos, és kész.”

Szerintem a mesteremberek munkája éppen hogy igenis kreatív.

Naponta kell egyedi igényekre megoldást találniuk, összehangolni számos szempontot, a megrendelő minden fájdalmát figyelembe venni, és mint bárki másnak, haladni a szakma fejlődésével, változásával. És a mesteremberek általában nem csak szűk szakmájukhoz értenek, simán lehetnek később generálkivitelezéseket vállaló vállalkozók vagy hasonlók. Nem igaz, hogy tudásuk nem konvertálható. Azt nem tudom, annak a tudása mennyire konvertálható, aki egész életében Adyt kutatja. 

Nos, tényleg aggasztó, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba, de még egyetemi szinten sem bölcsészekből, hanem matekosokból és fizikusokból van hiány. Bölcsész vagyok, nekem nem kell magyarázni a bölcsészet szépségeit, és a munkanélküli bölcsészek legendáját is szoktam ekézni. A bölcsészek közt ugyan magas az aránya a pályaelhagyóknak, de a tudásuk  jól konvertálható, viszont sokuk lesz pr-os, hr-es, titkár, hivatalnok, sajtós… Már bocsánat, de az asztalosság is van annyira érdekes, mint ezek a melók. Ha egy bölcsész az egyetemen marad, doktorizik, egyetemi tanársegéd, majd idővel professzor lesz, akkor a fizetése nevetségesen alacsonyan marad pár évtizedig. Az asztalosé eközben már az elején az egekben van.

Az egyik mesterember, aki egy éve járt nálam, a harmadik autót vette épp a harmadik gyerekének, és hozzá lakást. Ideje nem volt, pénze viszont rengeteg. Egyéni vállalkozó. Van képesítése, van szakmája, és láthatóan nem érezte úgy, hogy le lenne csúszva, nem tört volna ki, vagy hasonló.

Az előző évtizedekben azt hallgattuk az oktatási szakértőktől, hogy a magyar oktatási rendszer, beleértve a felsőoktatást, nem reagál elég gyorsan a munkaerőpiaci igényekre.

Az egyetemek saját maguk igyekeztek átalakulni úgy, hogy gyakorlatibb tudást adjanak – a bölcsészkarok is. A vállalatok állandóan sírtak, hogy a nulláról kell kezdeni az egyetemekről kikerült kezdő munkavállalóik betanítását, mert nem kaptak használható tudást. Erre jönnek a szociológusok, és elmondják ennek az ellenkezőjét. Hogy nehogy igazodjon az oktatás a munkaerőpiac igényeihez, mert úgysem tudja kiszolgálni azokat. Illetve az egyetemen kapott valamiféle kreatív, innovatív tudás, az kiszolgálja. Hát, izé. 

A fent idézett Tóth István György szerint „az élethosszig tanulás az egyetlen lehetőség hogy valaki ne potyogjon ki a társadalmi szelekció során”, ennek ellene hat a korai specializáció, mert ma gyorsan elavul a tudás. Ezt dörgöli a magyar közélet orra alá, mintha ez nem lenne mindenki által ismert közhely.

Vajon aki egész életében monomániás módon Vörösmartyt kutat, az élethosszig tanul?

Innovatív és kreatív? Vajon aki évtizedek óta asztalosként dolgozik, vízvezetékszerelőként, villanyszerelőként, vagy aki most annak tanul, annak nehezebb lesz konvertálnia a tudását, mint az ókori történelem doktoranduszának vagy a szociológusnak?

A tanulmány egyébként cáfol pár balos toposzt, például hogy Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek kirívóak lennének. Az uniós átlaghoz tartozunk, sőt még csökkent is a szegénység, és a korai óvodáztatás is jó – ismeri el a Társadalmi riport. 

Ugyanakkor megy a siránkozás azon, hogy aki az elitbe születik, az akkor is ott marad, ha közepes képességű, mert a közeg megtartja; és hogy míg az értelmiségi családok a közepes tanuló gyermekeiket is bejuttatják a felsőoktatásba, addig a szakmunkáscsaládok nem teszik ezt meg. Illetve – horribile dictu – az elitből egyre többen mennek külföldre tanulni, és ebből az lehet, hogy itthon csak a „maradék” tengődik majd. Plusz miközben a jövedelmi egyenlőtlenségek egyáltalán nem nagyok, mégis aki jobb módba születik valószínűleg jómódú is marad, aki pedig szegénynek, annak kevés esélye van kitörni.

Csodálkozom, hogy erre rácsodálkoznak a szociológusok. A társadalmak így működnek. Az elitek szeretik lehetőség szerint külföldön is tanultatni a gyereket, az elitből pedig akkor csúszhat le valaki, ha elkártyázza a vagyonát. És a lentről való kitörés is több generációs, lassú munka – bár azért a környezetemben rengeteg első generációs értelmiségi van, ha ez kitörésnek számít.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kutatása szerint a nem tanuló felnőtt magyarok kétharmada akkor sem lenne hajlandó tanulni, ha alkalma és lehetősége lenne rá. 

A felnőtt magyarok kétharmada valószínűleg úgy gondolja, teszem hozzá, hogy már tanult eleget formális körülmények között, és mondjuk elégedett a helyzetével; vagy ha nem elégedett, akkor sem a tanulásban látja a kiutat. Ráadásul általában a felnőtt ember, ha még tanulásra adja a fejét, akkor vagy az addigi szakmájához tanul valamit, vagy átképzésre megy, vagy hobbiból tanul valamit, ami érdekli.

Az asztalos nem fog lehetőség esetén sem beiratkozni a bölcsészkarra történelem szakra, hogy ókortudós legyen.  

Még a vagyon öröklése és a „suba subához, guba gubához” házasodási szokások is kapnak egy megjegyzést, miszerint ezekkel nincs mit kezdeni, ez van, pedig ezek segítik a szegregációt és a társadalmi megkövülést. Ez ügyben tehát a szociológusok kegyeskednek békén hagyni minket, de azért finnyáskodnak egy sort. Miközben a kitörés és előrejutás egyik segítője lehet az öröklés, akármilyen keveset is örököl valaki. Az egyenesági öröklés adómentessé tétele nagyon fontos lépés volt. A suba subához meg – évezredes bölcsesség, ami ma hál’ Istennek már nem kényszerítő erejű szokás, viszont a könnyen élhető párkapcsolat egyik nagy titka. 

Bizonyára a nyugati társadalmak mobilisabbak a magyarnál, elhiszem a szociológusoknak; azt nem tudom viszont, milyen szerintük az ideális társadalom. De mintha a Társadalmi riport szerzői természetes folyamatokon lamentálnának,illetve saját helyzetüket tartanák az ideálisnak. A szociológusok úgy tesznek, mintha az innovatív, kreatív hivatások csak a bölcsészkaron termelődnének, kicsit tágabban csak a felsőoktatásban, és mintha csak a felsőoktatás nyújtana lehetőséget a kitörésre.

Mintha számukra az ideális társadalomban mindenki elvégezné a szociológia szakot vagy a szomszéd tanszék képzését, és erre az állam adna egy jó nagy fizetést mindenkinek. Mintha a szakmunka nem lehetne kreatív és rugalmas, csak a szellemi. Mintha nem lehetne szakmunkából megélni – nagyon jól megélni. A szociológusok elfelejtik, hogy sokak számára a munka – munka, pénzkeresés az önnfentartásra, a család fenntartására. És hogy sokak számára ez elég. Nem karrierben gondolkodnak, nem akarnak kiteljesedni és önmegvalósítani – vagy nem a munkában.

Minden társadalomban van elit és minden társadalomban van alsó réteg.

A kortárs társadalmak minden korábbi társadalomnál mobilisabbak – és a lehetőségek tárházát is adják, ami frusztráló lehet. Ezelőtt száz évvel a túlnyomó többség parasztnak született, tudta, hogy parasztként fog élni, és hogy a gyereke is paraszt lesz. Földműves, falusi ember. A zenészdinasztiákban akinek az apja prímás volt, az nagy esélllyel maga is prímás lett. Így is lehetett teljes emberi életet élni. 

Mert mi van, ha valaki nem akar az elitbe kerülni, nem akar kitörni, neki éppen jó úgy, ahogy van? Mi legyen azokkal a gyerekekkel, akiket nem köt le a történelem, sem a matematika, de szívesen bütykölnek? Szenvednek az iskolapadban, de a műhelyben kiélhetik a kreativitásukat? 
Tanulni jó dolog, egyetemre menni jó dolog, a szegénységből kitörni jó dolog, mindez kétségtelen. A szociológusok olyan jelenségeken siránkoznak, amelyek teljesen emberiek, és teljesen normálisak. Mintha az ideális társadalomban anyagi egyenlőség lenne, mindenkinek pont ugyanannyi lehetősége lenne mindenre, és csak a tudás útján lehetne az elitbe kerülni. Mintha rossz dolog lenne, hogy van elitréteg, van alsó réteg, hogy nem mindenki akar egyetemre menni – és mintha minden a kormány felelőssége lenne, s nem létezne egyéni felelősség, egyéni döntés. 

A szakma kihalásáról panaszkodó mesterek marketingmenedzser gyerekei többnyire Budapesten kötnek ki. Mikor lesz tanulmány arról, hogy kiürül a vidék, és hogy túl sok a marketingmenedzser? Hogy Dunát lehet rekeszteni hr-essel, pr-ossal? Hogy nagy tempóban csökken a magyar társadalom képzettségi diverzitása?

A mobilitás, a kreativitás, az innováció, a kitörés mind jó dolog, nem abszolút értékek, nem feltétlen ezeknek kell minden mást alárendelni. Uj Péter azt írja: „a dolgozatokból kirajzolódó kép minimum nyugtalanító: bezárkózó, megmerevedő, frusztrált társadalmat mutat”. Megmondom, kik a legfrusztráltabbak: a szociológusok, akiknek egy társadalom sem elég mobilis és nem elég egyenlő.

 

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Szerintem a mesteremberek munkája éppen hogy igenis kreatív."

Nem feltétlenül, függ attól, ki mit csinál, hogyan, és mekkora méretekben csinálja. Inkább tudás, és fegyelem kell az ilyen munkákhoz, mint kreativitás, de ez érvényes a vállalati menedzsmentet illetően. A kreativitás úgy látom, sokak fejében nem tiszta, hogy pontosan mit is jelent, de ez most mindegy.

Ami bennem visszatetszést kelt ebben az egész felsőoktatási riportban, hogy a nem tetszik nekik az, hogy az oktatás megpróbálja kiszolgálni a munkaerőpiac igényeit. Mégis mi a búbánatot kéne kiszolgálnia, ha elsősorban nem a munkaerőpiac igényeit?

Munkamegosztás egyszer egy, süketszobákban élő akadémikus hülyéknek: A munkaerőpiac az a piac, ami a legjobban tükrözi, a társadalomnak mire van szüksége, mi az a tevékenység, ami a társadalom hasznosnak tart. A fizetést ezért kapja valaki, mert nem kizárólag magának termel, hanem másoknak állít elő számukra szükséges, hasznos dolgokat.

Aki ókori történelemmel akar foglalkozni, az vegye tudomásul, hogy egyszerűen nincs szükség az ókori történelem beható ismeretével professzionálisan foglalkozók tömegére, Ez egy igen szűk piac. A piaci viszonyokon kívül azonban bárki foglalkozhat a témával. Annyi idejét, energiáját szentelheti a témának, amennyit csak bír. Aki csak önmaga kiteljesedésével van elfoglalva, az csinálja hobbiként, és ne várja el, hogy mások ezért még pénzt is adnak neki.

Közben azt is illene tudomásul venni az akadémikus hülyéknek, hogy valakinek elő kell állítania az a kaját, amit megeszik, különben az egyéni kiteljesedése közben még éhen döglene. Márpedig az a valaki nem biztos, hogy azért állítja elő a szendvicsét vagy az ebédjét, mert önmaga kiteljesedését látja benne.

Magyarán: Aki csak a saját egyénisége kibontakozásával foglalkozik, és nem érdekli, hogy mások hasznosnak találják ezt a tevékenységét vagy sem, az végtelenül önző. És aki nem nyújt semmi hasznosat a társadalomnak, az mégis milyen alapon várja el a társadalom támogatását, hogy mások viszont dolgozzanak rá?

A liberális különös típus. Miközben váteszként lobog az elnyomottakért és a szegénységben élőkért, az ideális létformának az elit egyetemen végzett "tudósokét" tekinti. És akár erőszakkal is képes lenne másokat ebbe a "szép új világba" terelni.

Aztán persze ha egy "gumicsizmás mélymagyar vidéki" megjelenik a belpesti szalonjaikban, kényesen fogják be az orrukat.

Pedig kéne, hogy értse, mert ha csak egy lakásfelújítást veszek, hány mesterembert kell hívnia?

"Vajon aki egész életében monomániás módon Vörösmartyt kutat, az élethosszig tanul?"

Camille Paglia, 1991-ből (Junk Bonds and Corporate Raiders : Academe in the Hour of the Wolf)

"The number one problem in academia today is not ignorant students but ignorant professors, who have substituted narrow “expertise” and “theoretical sophistication” (a preposterous term) for breadth and depth of learning in the world history of art and thought. … Art is a vast, ancient interconnected web-work, a fabricated tradition. Overconcentration on any one point is a distortion. This is one of the primary reasons for the dullness and ineptitude of so much twentieth-criticism, as compared to nineteenth-century belles-lettres. "

Egyébként meg nem kellene ennyire piedesztálra emelni a kreativitást. A kreativitás végrehajtás nélkül légvárak építése, semmi több.

Szoftverfejlesztői fórumokon rendszeresen feltűnnek olyan figurák, akiknek állításuk szerint van egy korszakalkotó ötletük, már "csak" egy fejlesztő kéne, aki egy kis apróért mindezt konkrét termékké, illetve szolgáltatássá konvertálná. És aztán csodálkoznak, és fel vannak háborodva, amikor a fejlesztők kiröhögik őket.

Öreg, ha csak ötleted van, de nem tudod megvalósítani, akkor az semmit nem ér.

Maradjunk annyiban, hogy statisztika szerint magasabb végzettséggel nagyobb "hozam" érhető el egy-egy élethossz alatt. Még pályaelhagyóként is.
Nyilván a szociológusok egy beltenyésztett, politikát csinálni akaró banda, de akkor is így van.

A csodálatos mesterember legendája is egy szép mese. Ha a szakmunkások 10%-t vesszük annak, lehet, hogy túlbecsüljük.
Csak az megy szakmunkásnak már évtizedek óta, aki gimnáziumba már nem fért be. Nem a "kreatív" munka motiválja őket, hanem jellemzően a 3-as alatti általános iskolai átlag.

Arról nem is beszélve, hogy a szakmunkások által végeztetett munkák nagy része sima karbantartás, javítás, amit mindenkinek tudnia kellene. Miért kell festő egy pince kimeszeléséhez? A mindennapos tesi helyett inkább háztartási és gyakorlati technikai órákat kellett volna bevezetni.

Nem minden szakmunkás vállalkozó gazdagodik meg. És ezek az átlagosnál értelmesebb, képzettebb (pl. technikusi végzettségű vagy egyszerűen csak okos) vállalkozók ugyanúgy "egyszerű" melósokkal, betanított munkásokkal végeztetik el a munkát. Jellemzően alacsony színvonalon.
Mert ismétlem, nem a kreativitásról van szó. Hanem arról, hogy senki sem szeret meszelni. Vagy nem értünk a konnektor kicseréléséhez. Vagy csak jobban keresünk, semmint hogy erre pazaroljuk az időnket. Esetleg belátjuk, hogy egy melós brigád gyorsabban végez vele, mert nagyobb a rutinjuk. És az idő is pénz. Meg talán lapszabász gép sincs minden házban. Mert azért a bútorlapok összeszerelése sem a kreatív munka csúcsa.

Zárógondolatként meg: Így jár az, aki a 444.hu-n megjelenő írásokat szemlézi. Egy totálisan egyoldalú, dogmává csontosodott ideológiát láthat. Már pedig túl sokáig nem érdemes ebbe révedni, mert, idézet Nietzsche-től:

"Aki szörnyetegekkel harcol, ügyeljen, nehogy közben szörnyeteggé váljék. És ha sokáig
pillantasz a mélységbe, a mélység is beléd pillant."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés