Michael Walsh: A marxisták tehetnek a Nyugat válságáról

2015. október 5. 12:42
A Nyugat válságát az a „démoni” gondolkodás okozza, amely a kulturális marxizmust képviselő, Nyugat-gyűlölő frankfurti iskola, s Lukács György és társai eszméiben található – állítja legújabb könyvében Michael Walsh. Az amerikai szerző Budapesten adott elő a Danube Institute meghívására: szerinte az „új nihilisták” meg akarták szabadítani minden elnyomástól a társadalmat, de csak új poklot és gyökerektől elszakított létezést teremtettek milliók számára.

The Devil's Pleasure Palace: The Cult of Critical Theory and the Subversion of the West (Az ördögi gyönyörök palotája: a kritikai elmélet kultusza és a nyugat felforgatása) – szól az amerikai keményvonalas jobboldali szerző és reneszánszember, Michael Walsh új könyvének a címe. Az ördögi gyönyörök palotája ugyan eredetileg egy korai Schubert-opera (Des Teufels Lustschloss) címe, ám Walsh a könyvében a magyar marxista gondolkodó, Lukács György és a frankfurti iskola, a kulturális marxizmus és a „kritikai gondolkodás” tanait szedi szét harcias kedvvel.

Walsh már járt hazánkban (akkor arról beszélt, a politikai korrektség az elme fasizmusa), és most is a Danube Institute szervezésében érkezett, hogy bemutassa könyvét. Természetesen felmerül a kérdés: mi köze mindehhez Schubertnek, akitől a könyvcímet kölcsönözte a szerző? Walsh a 19. századi német romantikából, a germán démoni művészetből indítja gondolatmenetét, innen jut el a német szellemtörténetig és végül a frankfurti iskoláig.

Michael Walsh zenekritikusként kezdte pályafutását; a frankfurti iskola egyik fő személyisége, Theodore Adorno pedig úgyszintén zeneesztétaként is működött – habár Walsh szerint Adorno zenekritikái totális hozzá nem értésről tanúskodnak. Walsh szerint Adorno kedvenc irányzata a dodekafónia volt, amiben a 12 hangból álló skála egyik hangja sem ismétlődhet addig, míg a többi el nem hangzott, az egyenlőség zenei leképeződéseként. 

Hallgasson egy kis Adorno-muzsikát!

Minden baj okozói

Miután kiderült, hogy a marxizmus gazdasági elképzelései megvalósíthatatlanok, a kulturális marxizmus kezdett hódítani nyugaton az 1. világháború után – vélekedik Walsh. A frankfurti iskola jellemzően zsidó származású értelmiségi köreinek (Horkheimer, Adorno, Marcuse) előfutárai között sorolja fel Hegelt és Marxot, valamint Lukács Györgyöt, a magyar marxista filozófust és a tanácsköztársaság biztosát és olasz megfelelőjét, Antonio Gramscit is. Gramsci és Lukács meglátták: a kulturális marxizmus működhet, és a munkásság helyett az értelmiséget vették célba.

Walsh szerint Milton Elveszett paradicsoma és Goethe Faustja azok a művek, amelyek a nyugati, európai-amerikai civilizáció alapművei, amelyekben benne van minden erkölcsi és politikai dilemmánk. De ez a nyugati civilizáció Lukács György számára olyasvalami volt, amitől meg kell menteni az embereket. Walsh szerint a nyugat egzisztenciális krízisét is a frankfurti iskola okozta. „Európa aludni tért, majd halottként ébredt fel. A marxisták ráébredtek a lehetőségeikre és a kultúrában támadtak” – fogalmaz az amerikai író.

A neomarxista frankfurti iskola akkor jött létre, amikor a németországi Frankfurti Egyetem Társadalomkutatási Intézetének Max Horkheimer lett az igazgatója 1930-ban. Az iskola képviselői többek között Theodor Adorno, Max Horkheimer, Walter Benjamin, Herbert Marcuse, Jürgen Habermas és Alfred Schmidt voltak. A „frankfurti iskola” nem hivatalos fogalom. Walsh rámutat: ennek az iskolának az egyik fő előzménye a francia Rousseau, aki „imádta az emberiséget, de utálta az embereket”. E kritikai iskola tanai szerint nincs semmi, amit ne lehetne megkérdőjelezni. Németországból és Európából aztán az Egyesült Államok felé fordultak, ahol nem fogadták volna be őket, ha valódi kommunistaként hirdetik magukat, de a „társadalomkutatás” címkéjével már elfogadták őket.

Démoni nihilizmus

Walsh úgy látja: a második világháború után az ezen iskolát képviselő, „vicces külföldi akcentussal” rendelkező, emigráns professzorok „démoni” gondolatai megfertőzték Amerikát is, s elterjedt a mindent megkérdőjelező, mindent kritika tárgyává tevő „kritikai gondolkodás”. Ez a „közép-európai nihilizmus” pedig azóta is hódít az egyetemi campusokon. A 2. világháború után a szociális igazságosság és egyenlőség víziója jelent meg, azt ígérve, hogy megszűnik a félelem és eljön a földi mennyország. De a nemzetközi baloldal csak poklot tudott teremteni, emberek milliói haltak meg a kísérletekben.

Az amerikai írónak feltűnt az is, hogy a baloldali filozófusok és társadalomalakítók műveiben mennyi gyűlölet van a fennálló társadalmi, kulturális és civilizációs keretek ellen. „Ma sincs happy end, meg kell harcolni velük” – mondja Michael Walsh. Az amerikai szerző a libertárius Ludwig von Misest is idézi, aki úgy fogalmazott: „Liberálisnak és demokratának mondják magukat, de el akarják törölni a szabadságot és diktatúrát akarnak”.

A kritikai gondolkodás számára – állítja az amerikai író – az a kiindulópont, hogy semmi sem valódi a világon, minden csak illúzió, minden társadalmi konstrukció. Ennek nyomában a „Gonosz Baloldal” (Unholy Left) „új nihilistái” meg akarják szabadítani minden elnyomó „izmustól” a társadalmat (patriarchizmus, szexizmus, patriotizmus, stb.). Mindez ugyanakkor nem más, mint „démoni kísértés”: a frankfurti iskola követői „a kontextusmentesség kontextusában élnek”. A frankfurti iskola képviselői és utódaik fel akarták szabadítani a tömegeket a keresztény gyökerű Nyugat öröksége alól. El is érték, hogy az új nemzedékek kontextusok, kapaszkodók nélkül éljenek, „vakon” – ahogy Walsh fogalmaz.

Walsh korábban a könyv kapcsán a National Review-nak adott interjújában elmondta: a frankfurtiak számára nincs szokás, intézmény, erkölcsi felfogás, amit ne kellene kritizálni – ez pedig azt jelenti, hogy polgárjogot nyer a vandalizmus. Walsh szerint azért aktuális a téma, mert minden közéleti vitában a személyes hősiesség „szent narratívája” ütközik a nihilizmus értelmetlen, kollektivista narratívájával, amit a „sátáni baloldal” képvisel. Ahelyett pedig, hogy a tünetekről beszélnénk, a lényegről kellene beszélnünk: hogy mindennek a mélyén a jó és a rossz közötti konfliktus áll.

A szerző végső mérlege szerint a baloldal támadásai ellenére az emberek továbbra is hisznek a vallásban, a családban, a szeretetben. Michael Walsh szerint „Gramsciék, Lukácsék alá akarták aknázni és fel akarták robbantani az európai és amerikai álmot. De nem szabad feladni, folytatni kell a harcot, felfedezni a saját belső hősünket, hogy akár a tömeggel szemben is a saját utunkat járjuk”.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A demokrácia komoly dolog.
Ha elvtelen köpönyegforgatók retorikai eszközévé válik, akkor Hell-er-féle zagyvaság, ártó ideológia lesz belőle.

Ezt a gondolatot Pethő Bertalan "A filozófia híg mosléka" című kétkötetes könyvében már 2000 körül elég rendesen körüljárta. Izgalmas, bár elég "nehezen emészthető" olvasmány.A cím természetesen a marxizmusra utal.

Heller Ági néni unokaöccse?

Maga az eszme valóban ördögi, ezzel nincs is gond, sok ilyen van, inkább az a gond, hogy annak ellenére, hogy a társadalom egy minimális hányada vallja magának ezt az eszmét, mégis képes érvényt szerezni magának, mégis megvalósul.
A legröhejesebb az, mikor állítólag jobbközép kereszténydemokrata kormány van egy országban, ehelyett eszmeiségben ugyanazok a kulturmarxista elemek érvényesülnek inkább lásd Németország.

Azért most, mert a nemzetközi ballib rendre kapja a nagyobbnál nagyobb pofonokat és nem fogja hagyni magát. Minden durva eszközt bevet a hatalma megtartásáért. Erre egy jó példa, hogy a liberálisok minket akarnak kicsukni az eu-ból, a szocik meg a Ficot. Ez még csak a kezdet....

Teljesen mindegy, milyen pofonokat kapnak, az ilyen politikai irányzatok rendre reinkarnálódnak valamilyen más formában. Már a Monarchia idejében is ugyanazok a destabilizáló, társadalmi egyenlőségről és szabadságjogokról hadováló álruhás marxisták baszták telibe a rendszert, akik később komcsikként, még később szoclibekként éledtek újjá, és miközben a jehovás brosúrákról ismerős békés, harmóniás világképüket népszerűsítették, semmi mást nem hoztak ránk, csak káoszt és nyomort.

Ennek az agyhalálnak csak akkor lesz vége, ha az utolsó olyan ember is elfogy, aki képtelen megérteni, hogy a világon vagy rend van, vagy káosz, köztes megoldás nincs.

Nem igazán értek egyet. Rousseau csak "megromlott", de eredetileg nem volt embergyűlölő.
Rousseau tragédiája az volt, hogy brilliáns esze és logikája mellett rosszul viszonyult az emberi közösségekhez, és képtelen volt a társadalmi elvárásokhoz alkalmazkodni.
Ez az idők során egyre több frusztrációt okozott számára és a helyzetét csak folytonosan rontotta.
Rousseau-t a Voltaire féle szélhámosok kezdték ki; mivel az intelligenciájával, logikai képességével és a kezdeti hatalmas népszerűségével nem tudtak mit kezdeni, olyan szociális intrikába fogtak ellene, amit az egyre inkább elmagányosodó Rousseau már nem nagyon tudott kezelni.
Nem véletlen, hogy ősliberálisnak tulajdonképpen Voltaire-t és társait tekinthetjük.

Mesélj arról a magyar egyetemről (tanszékről?), ahogy megbukna a vizsgán a szerző!

(Ha van ilyen, abban az esetben Orbánék még csak azt út elején tartanak, ideje volna gyorsítani!)

Dilettáns, Fox News-szintű, primitív szájtépés. Walshnak fogalma sincs a témáról. A kritika nem bezár, hanem nyitottá, átláthatóvá tesz - épp ezért jellemző a demokráciákra az autoriter államokkal szemben (lásd: "vége a liberális blablának / vitáknak stb" - Orbán).

Amerikát és általában a demokráciákat nem a kritikai attitűd veszélyezteti, hanem a Walsh által képviselt szélsőjobboldali ignorancia és dogmatizmus. A háború utáni Mccarthy-féle, jogtipró és paranoid Amerikát pont a Frankfurti Iskola kritikai szelleme és a hasonló polgárjogi mozgalmak (feketék, feministák, melegek, bevándorlók, occupy-mzgalom stb) tették/teszik nyitott, emancipált, multikulturális országgá. Magyarország is sokat köszönhet azoknak a Lukács-körből kinőtt gondolkodóknak (Fehér, Márkus, Heller, Vajda, Mészáros, Kiss, Bence, Ludassy, Radnóti, Konrád stb), akik kommunizmus-kritikájukkal és demokráciapártiságukkal jelentősen hozzájárultak a Kádár-rendszer bukásához.

Lájkoltalak ugyan, mert van bátorságod a szocialista életformát védelmedbe venni.
Időnként én is elcsábulok, de mindig győz a józan belátás.
Nem igaz a nosztalgiából fakadó rossz emlékezet.

Számos mutató szól az mellett, hogy a mai helyzet különb a szocialista körülménynél, csak tiszta fejjel kell értékelni.
A szocializmusban ami valóban mellette szólt, az a létbiztonság bizonyos foka. Azért mondom, hogy bizonyos, mert a biztonság csupán egy nagyon szerény szintre nyújtott biztonságot.
Ezzel szemben áll, hogy a kor számtalan, mind eszmei, mind kulturális, mind anyagi értelemben, vett kedvezménye elérhetetlen volt számunkra.
És ne feledjük ki ebből a listából a szabadabb életkörülményeket.
Csak hát, mivel mára mindez a mindennapok részévé vált, ezért ezek a kedvezményszámba menő értékek evidenciává egyszerűsödtek.

Mindezek mellett nem vagyok nyugat-fan, mert ugyanakkor látom, hogy miként teszi tönkre a liberális demokráciának mondott újkori diktatúra a fejlett világot. - Ha hagyjuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés