Huszadik század

Applebaum: Ideje túllépni a posztkommunizmuson

2014. április 26. 17:26

Ahogyan nem beszélünk poszt-Habsburg Ausztriáról sem, úgy ideje lenne túllépni a posztkommunista Kelet-Európa mára elavult fogalmán is – mondta Anne Applebaum Pulitzer-díjas amerikai újságíró, történész, aki a Gulagot és térség 1944 és 1956 közötti történetét feldolgozó új könyvével kapcsolatban nyilatkozott szombaton az MTI-nek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A vasfüggöny – Kelet-Európa megtörése 1944-1956 című kötet Applebaum második könyve, amely az Európa Kiadó gondozásában magyarul megjelenik – az első a Gulag történetét mutatja be. A Washington Post tudósítójaként dolgozó, lengyelül és oroszul is kiválóan beszélő szerző új könyvében Lengyelország, Magyarország és Kelet-Németország példáján keresztül tematikus megközelítésben dolgozza fel az akkoriban Kelet-Európának nevezett régió módszeres szovjetizálását.

„A kommunizmus bevezetésének négy fő módszerét tárgyalom részletesen: az egyes helyeken már a háború vége előtt készen álló titkosrendőrség alkalmazását, az aktuális és potenciálisan jövőbeli veszélyt jelentő emberek és intézmények elleni célzott erőszakot, a rádió propagandacélokra való felhasználását, valamint a civil társadalom - ifjúsági és keresztény szervezetek, cserkészet, stb. – állami ellenőrzés alá vonását vagy felszámolását” – magyarázta a szerző, hozzátéve: azért választotta ezt a módszert, mert úgy érezte, hogy a kronologikus vagy az országról-országra haladó bemutatás ismétlésekkel teli és menthetetlenül unalmas lett volna. A könyv az 1953-as keletnémet és az 1956-os lengyel és magyar forradalmak értelmezésével zárul. „Ezzel kellett befejeznem, különben túl depresszív lenne” – mondta Applebaum, aki szerint ezek az események jelzik a sztálinizmus bukását, azt, hogy a homo sovieticus megalkotására tett kísérlet végérvényesen kudarcot vallott. Ettől kezdve a kelet-európai térség országainak kommunista pártjai különböző alternatív stratégiákkal próbálták konszolidálni a hatalmukat, az egyes államok története ezért ettől kezdve jobban szerteágazik.

Applebaum az 1956-os magyar forradalomról úgy vélte: az 1955-ös ausztriai események után érthető remény volt, hogy reformokra, vagy akár a blokkból való kiszakadásra is sor kerülhet, a vasfüggöny azonban túl erősnek bizonyult, és a Nyugat félt egy 3. világháborútól. „Nem azt állítom, hogy túl rizikós lett volna a beavatkozás, hanem azt: ők úgy látták, hogy túl rizikós lenne. Valójában elképzelhető, hogy meg lehetett volna tenni” – fejtegette. A szerző három fő forrást használt: magyar, német és lengyel archívumokat, személyes interjúkat és a kiterjedt másodlagos irodalmat. Különös figyelmet fordított az események részleteire: „Tudjuk például, hogy a kommunisták mindenhol átvették a rádió feletti irányítást. De mit jelent ez a gyakorlatban? Kik tették, és hogyan? A keletnémet rádió archívumában olyan anyagra bukkantam, amelyen azon vitatkoznak, hogy miért hallgatja mindenki a nyugatnémet adást. Valaki felveti, hogy a keletnémet adások egyszerűen unalmasak, és indítványozza: Ulbricht elvtárs háromórás beszédeiből talán csak kivonatokat kellene sugározni…” Olvashatunk egy 1950-es évek eleji Stasi-informátor kiadásainak listájáról, amelyen a reggeli kávé is szerepel, vagy arról, hogy a Kelet-Németországba visszatérő Bertolt Brecht egy határra érte küldött nagy különautót követelt magának, és meg is kapta.

Applebaum szerint a háború végén Kelet-Európa azért került a Szovjetunió érdekszférájába, mert egész egyszerűen nem volt túl fontos a nyugati szövetségesek számára. Véleménye szerint azonban mára a terminus már nem fedi a valóságot. „Lengyelország kulturálisan és gazdaságilag sokkal közelebb áll például Németországhoz, mint Albániához. Akkor miért soroljuk a lengyeleket és az albánokat ugyanabba a kategóriába, hogy Kelet-Európa? A kelet-európainak kikiáltott problémák pedig valójában legtöbbször általános európai jelenségek: a szélsőjobb problematikája Franciaországban is élő, a média politika általi befolyásolása pedig aggasztó Olaszországban is.”

Anne Applebaum arról is beszélt, hogy párhuzamokat lát a jelenlegi ukrajnai történések és a Szovjetunió második világháború utáni terjeszkedése között. „Az oroszok hasonlóan verbuválják a fegyveres csoportokat, mint a világháború után a titkosrendőrséget a szatellitállamokban. Ahogy nézem az ukrajnai tudósításokat, jobban megértem az 1945-ös eseményeket is. Szintén hasonló a média befolyásolása és a civil társadalom kezelése. Ami más, hogy eddig nincs annyi erőszak, mint a 40-es években, és természetesen az események most nem egy háború utáni, lepusztult, kaotikus környezetben történnek. De összességében az oroszok módszerei nem állnak túlságosan távol az 1945-öt követően alkalmazottaktól” – vélekedett a szerző.

Anne Applebaum a Yale-en, majd a London School of Economicson és Oxfordban hallgatott orosz történelmet és irodalmat, valamint nemzetközi tanulmányok szakon tanult. Idejét a kilencvenes évek óta nagyrészt Varsó és London között osztja meg, publicisztikái és tudósításai az Economistban és brit napilapokban jelentek meg, jelenleg a The Washington Post munkatársa. Magyarul is megjelent A Gulag története című könyvéért 2004-ben elnyerte a Pulitzer-díjat, 2010-ben pedig Petőfi-díjjal tüntették ki a budapesti Terror Háza Múzeumban - a díjjal a kelet-közép-európai szabadság és demokrácia előmozdítására tett erőfeszítéseket ismerték el. Anne Applebaum 2013-ban felvette a lengyel állampolgárságot, férje Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. Applebaum legújabb könyvéről pénteken előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián, szombaton pedig Ungváry Krisztián magyar történésszel beszélgetett a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon megrendezett könyvbemutatón.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/68354