Schiffer: Milyen ügynöklistája van a kormánynak?

2013. május 20. 14:55
Írásbeli kérdéssel fordul Schiffer András a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a kormány milyen lista alapján akarja megvonni az egykori állampárti ügynökök és örököseik nyugdíjpótlékát, valamint hogy támogatják-e az LMP aktanyilvánosságra vonatkozó javaslatát.

Schiffer András, az LMP társelnöke közleményében azt írta: az állampolgároknak joguk van tudni, honnan van pontos információja a kormánynak arról, kik az egykori III/III-as ügynökök, milyen listákból és szempontrendszer alapján szemezget a nyugdíjpótlékok kapcsán a minisztérium, és támogatja-e a kormány az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó harmadik LMP-s törvényjavaslat parlamenti megtárgyalását.

Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: a politikai elit a rendszerváltás óta, a második Orbán-kormány pedig – ígéreteivel szemben, a LMP sorozatos próbálkozásai ellenére – három éve adós a megnyugtató megoldással az aktanyilvánosság ügyében. Hozzátette: a hatalom kénye-kedve szerint és a nyilvánosság elől elzárt listákból szemezgethet a politikai haszonszerzés érdekében.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Hír Televízió híradójának beszélt arról, hogy több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékot. A kormánypárti politikus azt mondta: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül ezer olyan embert vizsgált meg, aki még a kommunista rendszerben kapott állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra jogosult. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, illetve politikai vezetők voltak a szocializmus alatt, vagy titkosszolgálati múltjuk van.

A Hír Televíziónak Rétvári Bence azt mondta: a szakértői bizottság megállapította, hogy a vizsgált körülbelül ezer ember közül 109-en váltak méltatlanná erre a nyugdíjpótlékra azáltal, hogy titkosszolgálati múltjukra derült fény. Számukra a következő napokban postázzák azokat a határozatokat, amelyek megvonják ezt a pótlékot. Ezt követően az érintettek augusztustól kezdve már nem kapják azt a nyugdíjpótlékot, amit elvileg kitüntetésük alapján, de nyilvánvalóan titkosszolgálati tevékenységükkel összefüggésben, III/III-as kötelékben, kaptak – mondta.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Schiffer: Milyen ügynöklistája van a kormánynak?

Szerintem a felmenőid is rajta vannak.
Nem véletlenül.

"Schiffer: Milyen ügynöklistája van a kormánynak?"

Lehet, hogy a felmenőktől kapták? Ebben az esetben már nem megbízható?

Akinek vaj van a fején, ne tetszelegjen a verőfényben!

Politikai hovatartozás nem számíthat!!!!

Akár az öreg Pokorni is, ha van neki nyugdíjkiegészítése.

De nyugi, itt sokkal nagyobb és mocskosabb ebekről szól a fáma.

A kitalált, ráaggatott jelzők viszont meglehetősen áltlátszóak, és csak a gyűlöletkeltést szolgálják, ezért aljas módszernek tartom. Jellemző a terjesztőjére.

Én ezt nem értem, a Schiffert ennél sokkal okosabbnak gondoltam.
Ez probléma(?) minek ehhez lista?
A nyugdíjfolyósítónál részletezve vannak a kifizetési tételek, kinek, miért, mennyi. Bazmeg.
Vagy már te is beálltál a hülyék, a trollkodók közé?! Csalódást okozol Schiffer!!

Nem csak a III./III-as ügynökökről szól a dolog. Ha jól értettem, akkor azokról az állampárti felső vezetőkről elsősorban, akik a '45. utáni idők manipulációiban, az '56-os bosszúhadműveletben, majd az ezt követő idők felső vezetésében vittek funkciót.
Na és értelmezzétek a tájékoztatást, de ne csak hebehurgyán. Nyugdíj pótlékokról van szó. Márpedig a pótlék az nem szerves része a nyugdíjnak,és az külön tételként szerepel, amely azt is tartalmazza, hogy milyen címen kapja a delikvens a pótlékot. Ennek alapján nem nehéz kiválasztani, hogy kiről lehet szó.

Hogy tisztességes-e Schiffer kérdése, az talán necces, de hogy logikus lenne, azt nem hiszem.
Schiffer egy nap alatt reagált. Elkapkodta. Rácuppant a hírre, amelyet nem elemzett kellően, amelytől egy kis újabb fikázási lehetőséget remélt és melléfogott. Van ilyen.
Azt hiszem, hogy hamarosan kielégítő választ fog kapni, amelyet egyáltalán nem lesz egy nagy mutatvány elkészíteni, sőt feltételezhető az is, hogy Schiffertől függetlenül már készül is a bejelentés kiegészítése, amelyet a gyors bejelentés megelőzött.

A megbízható elvtársakra a Fidesznek is szűksége van, így valahogy meg kell őket védeni.
Amúgy ez vajon a Fidesz parlamenti soraiban ülőkre is fog vonatkozni?

Hamár a felmenők lettek emlegetve, nem árt tudni, hogy Orbán Viktor apja, Orbán Győző párttitkár volt, édesanyja pedig pártbizottsági tag volt.

Szóval csak óvatosan a felmenők emlegetésével...

Én nem tudtam, hogy a pártállamvalakijei kiemelt nyugdíjat kapnak.
Azt 90'-ben meg kellett volna szüntetni.
ügynök vagy nem ögynök, mindegy!!!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés