Baloldalinak lenni nem divat, hanem hit és kötelezettség kérdése

2025. január 12. 22:47

Világos, hogy baloldali, európai hangra még a legjobboldalibb választókerületekben is szükség van!

2025. január 12. 22:47
null
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

„Kutyanehéz hónapok vannak mögöttünk. De mi egy pillanatra nem adtuk fel, amit mondunk, azt komolyan gondoljuk: 

baloldalinak lenni nem divat, hanem hit és kötelezettség kérdése!

Ma az ország egyik legjobboldalibb választókerületében a DK-s jelölt, Takács László 11 százalékot, azaz nagyobb támogatást kapott, többet kapott, mint a közös lista ugyanitt, tavaly júniusban. Az a fajta hazafias, európai politika, amit képviselünk, az most, ebben a nagyon nehéz jobboldali körzetben is minden tizedik embernek volt fontos. Ez persze csak részsiker, akkor, amikor a kormánypárt 60% feletti eredményt ér el. Az mindenesetre világos, hogy baloldali, európai hangra még a legjobboldalibb választókerületekben is szükség van!

Nagyon büszkék vagyunk a jelöltünkre, Takács Lászlóra, aki bebizonyította, hogy nem szabad megfutamodni a Fidesz elől. Az indulásához sok erő és bátorság kellett, de mindannyian tudjuk, hogy a gyávák soha nem fognak nagy dolgokat véghez vinni. Takács László egy igazi DK-s, aki tudja, hogy mi tett minket ilyen erős politikai közösséggé. Mi bizony küzdeni fogunk, mi ott leszünk mind a 106 választókörzetben, és nem fogjuk feladni céljainkat, elveinket, és álmainkat egy szabad, igazságos, európai Magyarországról.

Minket nem a szél, és nem is egy algoritmus fújt össze: erős és szervezett politikai erő vagyunk, amelyre szükség van a kormányváltáshoz. Mára a DK maradt a baloldali szavazók egyetlen alternatívája. Ahogyan az is világos, hogy egy 10%-nál is erősebb demokratikus ellenzéki párt nélkül nem lehet az Orbán-rendszer leváltásáról beszélni! Értjük a felelősségünket. Tesszük a dolgunkat. Magyaroszágért. A Köztársaságért.”

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hill
2025. január 14. 13:07
Hjajj, te must arcú. Ez az egyetlen propagandád, hogy buktassuk meg a kormányt? Ezt várják a külföldi gazdik? Bármennyire igyekszel kis peronoszpóra a múltat nem tudod eltörölni.
pulsarito
2025. január 14. 10:31 Szerkesztve
Fleto! Neked és a DK-nak, annyi közöd van a valódi baloldalisághoz, mint a tehénlepénynek a francia krémeshez!
akiaki
2025. január 13. 22:40
a huggyos rájött hogy nincsen divatban, túl van a kőkemény hónapokon, az elvonón is, és felveszi a hasznos faszellenzék szerepét!
Akitlosz
2025. január 13. 21:33
"Világos, hogy baloldali, európai hangra még a legjobboldalibb választókerületekben is szükség van!" Kinek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!