Az utolsó békeév

„Volt egyfajta várakozás a levegőben 2022 április negyedikén. A választás másnapján még talán a győztes kormánypárti erők sem dolgozták fel, hogy mekkora politikai vereséget szenvedett a mindenféle valutákban érkező támogatás, az egészpályás médiakampány és birodalmi hátszél ellenére a baloldal. Azt hiszem mind a jobboldaliak, mind a belpesti értelmiség azon része, akik nem megvettségük, hanem puszta lényegük okán támogatja a baloldalt, joggal vélekedett úgy, hogy a politika véget ért Magyarországon, az óellenzék és szatellitjei pályán kívülre kerültek és végleg megsemmisültek. Mint azóta kiderült, utóbbiban közösen volt igazunk.

Hogy mégsem lett teljesen igazunk, önmagában természetesen nem feltétlenül sajnálatos fejlemény. Egy polgári érzületű politikai közösségnek értékként kell tekintenie arra, ha valaki érdemi alternatívát kíván, jól konstruált alapon száll vitába a közösséggel. Minden politikai eszmének, irányzatnak, ideológiának, vagy akár kormányzatnak, és azon belül az egyes vezetőknek is elemi érdekük, hogy serkentő külső ingerek érjék, amelyek az emberi tökéletlenségből adódó hibák kijavítását ösztönzik azáltal, hogy rávilágítanak a legjobb szándékkal is vétett hibákra. Minden rendszernek szüksége van egy konstruktív ellenzékre és a vitára. Hiszen ha igazunk van, a végén úgyis nyerünk. Ha pedig nincs, akkor minek csináljuk, amit csinálunk?

Bár a fenti kijelentés merően idealistának tűnhet annak fényében, hogy milyen lett a kihívó, aki maradt nekünk. Kinek, mit intézett az operatív tisztje, ugyebár. A magyarpétereket helyükön, és a megfelelő értékrendek mentén kell intézni, és nem politikaalakító tényezőként kezelni. A patológiás eseteknél is a kiváltó okot kell megszüntetni, nem az embert kell krumplivá változtatni. Ugyanígy nem lehet egy polgári értékrend alakítója – még ha csak külső befolyásolóként is – egy olyan ember, aki ezt az értékrendet vállaltan és önszántából hátrahagyta. A vele való foglalkozás innentől tehát a polgári értékrenden kívüli világ témája, s mint ilyen, az alapvető politikai irányvonalak meghatározásán, vagy a politikai közbeszéd érdemi tárgyán kívüli ügy.

A probléma azonban éppen ebből a helyzetből adódik: mi történik, ha egy ilyen erő mögött adott esetben kimutatható politikai támogatás jelenik meg. Ezek alapján nem kellene foglalkozni 30 százaléknyi választóval sem?”

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád