Miért undorítóak az ateisták?

„Az ateizmus fogalma az elmúlt évtizedekben egy jelentésmódosuláson esett át. Régebben az ateizmus egy elvi és alapvetően személyes álláspont volt, a hit hiányáról, illetve egy olyan világfelfogás, amelyet materialistának is lehetett volna nevezni, ha ezt a szót filozófiai értelemben nem járatta volna le a kommunizmus.

A nagy bummosok például ráadásul sokszor általános értelemben még hittek is valamiféle isten létezésében, igen bájosan és nem is mellesleg matematikai okokból például. Az ateista aktivisták persze mindig is undorítóak voltak, akkor is, ha esetleg maga az egyház vagy a vallások képviselői a kor szokásai szerint maguk is kiérdemelték az undorító jelzőt. A bigott, a tanítás saját értelmezés nélküli, rigorózus követőinek egy része például riasztó módon emlékeztet átkokkal terhelt jelenünk tökéletes értelmiségieire, akik szintén nem maguk értelmezik a tanítást, de viszont ők maguk írják.

Az ateizmus akkor lett különösen ocsmány, amikor az evilági üdvözülést ígérő kommunisták művelték a szocializmus alatt. Tudják ez az emberfajta, aki azt kérdezgeti a templomba menő néniktől, hogy Isten tud-e akkora követ teremteni, amit maga sem tud felemelni. A posztmodern ateizmus aztán visszanyúlt a voltaire-i hevülethez, Voltaire műveltsége és mértéktartása nélkül (haha). A modern ateista nagyon művelt, minden baromságot elolvasott. Sajnos mást meg nem, de ez a liberális értelmiségi lét lényege, ne olvass el semmi mást, mert meginog a hited.”

Nyitókép: YouTube-képernyőfotó