Ahogy Mráz Ágoston Sémuel, a Nézőpont Intézet vezetője kérdésünkre elmondta: „az egész projekt létrehozását a helyfoglalás indokolta, hogy a DK váljon az ellenzék vezető erejévé. Ugyanakkor azért, hogy ők lehessenek az elsők a bejelentéssel, látható volt a kapkodás is”. Már az elnevezés sem szerencsés (az angol shadow-cabinet tükörfordítása) – folytatta Mráz Ágoston Sámuel, hozzátéve, hogy már a kezdeteknél is kevés, azóta pedig még kevesebb energiát tettek bele a projektben. Az elemző elképzelhetőnek tartja, hogy Gyurcsányéknak arról volt információjuk, hogy a Momentum is hasonló lépésre készül, ezért volt fontos megelőzni őket, hiszen tavaly ősszel még versenytársak voltak.
Ezzel együtt Gyurcsányék a kezdeményezéssel elérték közvetlen céljukat, hiszen ma már minden második baloldali szavazó DK-s
– szögezte le A Nézőpont vezetője.
A kezdeményezés másik célja Dobrev Klára miniszterelnök-jelölti pozíciójának tudatosítása, fenntartása. Ez továbbra is a terv része, és Mráz Ágoston Sámuel szerint ezt a vonalat továbbra is tartják és előveszik majd.
Hogy a baloldali szavazó mennyire igénylik vagy hiányolják az árnyékkormány aktivitását, arra Mráz Ágoston Sámuel úgy válaszolt:„ igazi tömegigény az árnyékkormányra sosem volt, nem is tűnik fel a hiánya. Se választói igény nincs rá, se konkrét politikai teljesítmény nincs mögötte”.