Indulnék a szépségversenyen

„Na, nem a férfin persze (van azért önkritikám), hanem a nőin. Nem bolondultam meg. Más történt velem. Mint Kafka hősével, szegény Samsával, aki egy reggel arra ébredt, hogy féreggé változott. Velem szerencsére nem ez esett meg. Én arra eszméltem rá, hogy nő vagyok.

Az este semmi jel sem utalt még erre, a barátnőm nem vett észre semmi változást, pedig nem az a típus, aki az ilyesmit csak úgy magába fojtja. Minden úgy ment, ahogyan régen, s én a jól megérdemelt, gyanútlanul mély álomba zuhantam – ez alatt történhetett a dolog.

Ha már így alakult, akkor indulnék egy szépségversenyen, ez volt a második gondolatom. Miért is ne? Hiszen Hollandiában a minap történt már ilyen, sőt a kollegina el is nyerte a koronát (kapott is érte az udvarhölgyeitől egy-egy irigy puszit). S habár jómagam nem láttam az illetőt, frissen támadt női hiúságomban nagy merészen azt képzeltem, hogy alábbvaló azért én sem vagyok. Ha neki sikerülhetett, nekem miért ne sikerülhetne?

A nevezésnél persze akadt egy-két akadékoskodó.

Az egyik bizottsági tag azt kérdezte, nem korai-e még? Semmi elvi kifogása sincs a jelentkezésem ellen, csak éppen szoknom kellene kicsit az új állapotot. A szépség az még nem minden ugye, kell valami bensőleg átélt nőies kisugárzás is, amit nem lehet csak úgy ripsz-ropsz megszerezni. Mire a mellette ülő rögtön megbökte őt:

– Ne kukacoskodjunk! Az ilyesmi soha sincs időhöz kötve. Ha úgy érzi, hát úgy érzi. Ez első pillanattól fogva emberi jog.”

Nyitókép: EVERT ELZINGA / ANP MAG / ANP via AFP