Kampányt indít a Fidesz: a háborúpárti álláspont veszélyeire hívják fel a figyelmet

2023. május 28. 12:19

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója elmondta, hogy arról a veszélyről, kockázatról, amit a baloldal háborúpárti politikája jelent, minden magyar embernek tudnia kell.

2023. május 28. 12:19
null

A magyar embereknek joguk van tudni, hogy a háborúpárti álláspont, amelyet a baloldal képvisel, hihetetlen kockázatokat rejt magában, ezért indít a Fidesz figyelemfelhívó kampányt – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hollik István teljesen világosnak nevezte, hogy Európa, és benne Magyarország számára is a legfontosabb kérdés úgy hangzik: háború vagy béke.

Ez a két opció van, más nem lehetséges, és a magyar politikában is mindenkinek erre a kérdésre kell választ adnia

– tette hozzá.

Hangsúlyozta: az egyértelmű, hogy a kormánypártok válasza a béke, viszont a baloldal úgy döntött, hogy a háború pártjára áll. Ez korábban is eléggé nyilvánvaló volt Tordai Bence, vagy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is világossá tette, hogy hadieszközöket, lőfegyvereket, vagy ha kell, katonákat is küldenének a konfliktusba.

Karácsony Gergely főpolgármester pedig talán még ennél is tovább ment azzal, amikor azt mondta, hogy szerinte mi már hadban állunk

– fogalmazott Hollik István.

Karácsony Gergely: Háborúban állunk Oroszországgal (VIDEÓ)

Erre a húzásra aligha lesz büszke a főpolgármester.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha Magyarország elkezdene fegyvereket szállítani, azt fizikailag nem tudná másképp, csak Kárpátalján keresztül, ahol magyarok élnek, és ez közvetlenül is fenyegetné az életüket.

Hollik István jelezte: a kormány békepárti álláspontja arra is rámutat, hogy nemcsak Magyarország békéjét és biztonságát garantálnák, hanem azt is szeretnék, hogy a szomszédban tartó háború is minél hamarabb véget érjen. A baloldal azonban nemcsak nem akar véget vetni a háborúnak, hanem még bele is sodorná Magyarországot – fűzte hozzá.

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója elmondta, hogy arról a veszélyről, kockázatról, amit a baloldal háborúpárti politikája jelent, minden magyar embernek tudnia kell, és erre a „felelőtlen kockázatvállalásra” minden magyar embernek emlékezni kell akkor, amikor a következő választásokon az urnához járul.

Hollik István kijelentette: amit Karácsony Gergely mondott, az egy háborúpárti deklaráció. Ez pedig azt jelenti, hogy ő világossá tette: az a politikai közösség, amihez tartozik, a baloldal,

egyértelműen azt az álláspontot képviseli, amelyet egyébként ma Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok.

Ők azt mondják, hogy ebben a helyzetben nem a békére kell törekedni, hanem a háborús nyomást kell erősíteni. Ez viszont azt is jelenti, hogy még több fegyvert kell küldeni a háborúba, egyre messzebbre tolják a háború végének időpontját, és addig minden nap emberek halnak meg – mutatott rá a kormánypárti politikus. Ráadásul amíg a háború tart, Nyugat Európa gazdasága nem tud fellélegezni.

Sem morálisan, sem gazdaságilag, sem a biztonság szempontjából, semmilyen módon nem tartható a háborús álláspont – összegzett Hollik István. Azonban megjegyezte: lehet, hogy az áll a háttérben, hogy a baloldalt külföldről finanszírozzák több milliárd forinttal, és azok, akik ezt a pénzt nekik adták, szintén a háború pártján vannak.

Lehet, hogy azért van szükség a háborúpárti deklarációra időről időre, hogy világossá váljon a külföldi finanszírozók számára az, hogy a magyar baloldal úgy cselekszik, ahogy azt tőle elvárják – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

(MTI)

Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imasi
2023. május 28. 19:05
sulikroland Tovább is vihetted volna az ötletelést. Gyurcsány, Karácsony és a sleppjük fegyveres felszerelését, a bahmuti frontra szállítását még a fideszesek is támogatnák, akár anyagilag is.
imasi
2023. május 28. 19:00
Már a legelvakultabb összefogás pártiak is kezdenek rájönni hogy Gyurcsány Orbán kottájából játszik. Biztosítja a parlamenti többséget.
imasi
2023. május 28. 18:59
Akitlosz Nyilván. Háttéralkuk lehetnek a háttérben Gyurcsánnyal, miszerint ha elszabotáljuk az elszámoltatásodat, cserébe te nagyobbnálnagyobb ökörségekkel kampányolsz, biztosítva ezzel az állandó parlamenti többségünket.
Aerion
2023. május 28. 17:25
Dübörög a demokrácia és a jólét nyugaton, tényleg ide kell mennie minden fiatalnak! https://www.fenews.co.uk/student-view/over-50-of-students-have-used-a-food-bank-while-at-university-new-research-finds/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!