Fontos dátum: már erre a napra készül Magyar Péter, nagy bejelentése lesz

Sokadik forgatókönyv készül a Tisza háza táján, ráadásul épp a választásokkal kapcsolatban.

A publicista szerint Karácsony rengeteg hazugsága arra szolgál, hogy ne lehessen neki elhinni azt se, hogy ő „az MSZP lélegeztetőgépe”.

Az ATV Öt című műsorában ismét Karácsony Gergely került elő témaként, ezúttal a turkálóból szerzett inget vitatták meg a műsor vendégei. Puzsér Róbert a főpolgármesterrel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy
A publicista szerint Karácsony esetében már arról van szó, hogy ha egyszer valamelyik hazugságának majd tétje lesz, akkor az „ne fájjon annyira”, hiszen a „turkálóból szerzett ingét is hazudta”.

Puzsér szerint Karácsony rengeteg hazugsága arra szolgál, hogy ne lehessen neki elhinni azt se, hogy ő „az MSZP lélegeztetőgépe”.
A publicista azt is elmondta, hogy a liberális elit gyakorlatilag „kimondta Karácsony Gergelyt győztesnek” úgy, hogy a Párbeszédnek „egy százaléka sincs”, az MSZP-nek „sincs már meg az öt százaléka”, ráadásul „még hátravan az előválasztás”.
A teljes adás alább megtekinthető:
Nyitókép: YouTube