Megannyi körmönfont ötlettel égették bele az emberekre a bizonytalanság-érzetet, majd azt a sugalmazást, hogy Viktor nem fog senkit az út szélén hagyni.
„A magán nyugdíjalapok államosításától a dohánytermék-kereskedelem átrendezésén, a közmunka lehetőségek lebegtetésén, az oktatás- és az egészségügy ellehetetlenítésen, a migránsellenes kampányon át a terroristák elleni óvodai menekítési tervig megannyi körmönfont ötlettel égették bele az emberekre a bizonytalanság-érzetet, majd azt a sugalmazást, hogy Viktor nem fog senkit az út szélén hagyni. És ennek bizony megvan a kétes eredménye. Egy eddig magát következetesen baloldali szavazónak tekintett nyugdíjas ismerősöm a minap kijelentette: ő Orbán Viktorra fog szavazni. A miértre azt válaszolta: ő a nyugdíját eddig mindig megkapta, s azt gondolja, hogy ha Orbán marad, akkor a nyugdíja is marad. Hiába magyaráztam neki, hogy már az a félelem mozgatja őt, amit a kormány tagjai, a kormányzó párt vezetői és suttogó propagandistái ültetettek el benne, de ez az érv nem hatott – túlságosan elvontnak, az egyedül foglalkoztató témához képest túlságosan távolra mutatónak tartotta az okfejtésemet.
Egy szó, mint száz, ha valaki eredményt akar elérni a választásokon, elsősorban ezzel a köznapi mentalitással kell számolnia. A kisember számára mindenekelőtt az létezik, ami az életének mindennapi, anyagi feltételeit érinti. A huszadik század első felének kisgazda-, szociáldemokrata és másfajta olvasókörei, kulturális egyletei, a Rákosi-rendszer Petőfi köre, a késői Kádár-rendszer különféle fórumrendszerei le- és eltűntek. Az internet világába bezárt-bezárkózott tömegember előtt nem folyamatokként, csupán élménylöketekként jelennek meg a világ marginális eseményei, illetve a nagy eseményeknek a dolgok lényege szempontjából jelentéktelen részletei, külsőségei.
Ebben a helyzetben csak arra vállalkozhat az értelmiség, vagy a politikai elit – már ha nem csupán a saját karrierje, egzisztenciájának biztosítása jár a fejében –, hogy egyelőre maga számára, cselekvése kiindulópontjaként fogalmazza meg a maga bonyolultságában, s az ennek megfelelő szókinccsel, milyennek is látja a nagyvilágot, s a hozzá ezer szállal kapcsolódó magyar társadalmat. Amivel azonban ténylegesen is befolyásolni, mozgósítani akarja a tömegeket, egyszerűnek, kézzelfoghatónak, a mindennapi tapasztalatokhoz kapcsolódónak kell lennie, amely mögött persze ott kell(ene) húzódnia annak többlettudásnak, ami észrevétlenül tehetné hitelessé a megszólalásokat. A magyar társadalom tragédiája, hogy az ilyen megközelítés ma egyetlen politikai tömörülésnek sem sajátja. Az orbáninak talán megvan hozzá a tudása, de azt – az önös célok érdekében, a nemzeti trikolór álcája mögött – szemfényvesztésre használja. Mindennek következményei – az ellenzéki szűklátókörűséggel párosulva – beláthatatlanok. Ám ne legyen igazam!”