„És ez így van rendjén, végül is ő viseli a felelősséget, mi csak kívülről, a kirakatüveghez tapasztott orral figyeljük, hallgatózunk, leselkedünk, mi is történik odabenn.
De miután már ötödször csinál ilyet a Fidesz elnöke, és ebből negyedszer hihetetlen hatalommal felruházva, azt kell gondolnunk, hogy a nép – az az istenadta nép –, voltaképpen nem kíváncsi a részletekre; szerintem az egészre sem. Csak mi, akik ott tapasztjuk az orrunkat, mi akarunk mindent tudni. Vagy, ha nem is mindent, annyit legalább, hogy mi miért történik, kit miért emelt maga mellé Orbán. Tudni akarjuk, hogy hová lett Máger Andrea, vajon milyen bűnt követett el, vagy éppen a paksi felelős, Süli János? Megengedem persze, hogy ezek olyan részletek, amelyek a minden lében kanál, független újságírókon kívül senkit nem hoznak lázba, talán arra sem reagál a nagyközönség, hogy négy év téblábolás, ügyetlenkedés, tízparancsolat után, csak ki lett akolbólítva a kormányból Kásler Miklós.