Az nem válságkezelés, hogy a lovak közé dobjuk a gyeplőt

„»Reméljük a legjobbat, készüljünk a legrosszabbra!« – ezzel a szállóigével vezette fel egy pár nappal ezelőtti, Kossuth rádiós interjúját Orbán Viktor miniszterelnök. Akkor arról szólt, »szeretne segíteni abban, hogy visszatérjen az emberek élete a normális kerékvágásba, de még nem meri azt mondani, hogy lazítsanak, egyelőre a korlátozások fenntartását javasolja.«

Alig telt el pár nap, és a kedd, a katolikus Mária Rádiónak adott újabb interjúban fontos pontosításokat is bevezetett arra nézve, mit is jelent az ő olvasatában az, hogy szeretne segíteni. Némi spirituális elmélázás közben ugyanis a következőképpen értékelte azt, hogy Európa és Amerika szinte minden országához hasonlóan Magyarországon is napi szinten ezrek megélhetése tűnik el a semmiben a járvány okozta, nagymértékű gazdasági leállás miatt:

»Kaptunk egy figyelmeztetést, ami arról szólt, hogy jó-jó, persze, fontos dolog, hogy jól éljetek, de ne feledkezzetek meg arról, hogy hogy kell szépen élni. És a jó élet nem hoz magával automatikusan szép életet. És szerintem itt kell keresgélnünk az értelmét annak, amit most átélünk.« Ennyit tehát a miniszterelnök által megfogalmazott együttérzésről. Felejtsük el gyorsan azt, hogy jól kell élni, tanácsosabb mostantól inkább »szépen élni.« Füveskönyvbe (ha a katolikus emberről lenne szó, azt írnám, breviáriumba) illő erkölcsi útmutatás: a bezárkózás, klausztrofóbia végül rávehet minket anyagias önzőségünk átértékelésére, léböjtkúrára, szőrcsuhába való beöltözésre, a vinjásza jógára, horgolásra, és ilyesmik.”