Karácsony pancser, az SZDSZ áruló

„Azt mondta, hogy nem volt egy bátor ellenzéki. Ennek ellenére több helyen is úgy olvastam, hogy a rendszerváltozás hajnalán, kifejezetten úgy tekintettek magára, mint egy bátor ellenzékire.

Nem azt mondtam, hogy feltűnően gyáva ember lennék, hanem azt, hogy nem voltam bátor ellenzéki. Aminek az volt a fő oka, hogy az édesanyám igyekezett a lehető legtávolabb tartani ezektől a dolgoktól, egyebet se hallottam, mint hogy, »fiam, ide ne menj, fiam, oda ne menj, ezt ne mondd, azt ne mondd.« És mivel nem szerettem, ha anyám fél, ezért hallgattam rá. 1989-ben azért már nyilvánosság előtt is szabadon lehetett beszélni.

(Igaz, voltak született hülyék, ismertem olyat, aki 1988-ban lépett be az MSZMP-be aztán 1989-ben SZDSZ-es lett.)

Annyi viszont igaz a történetből, amit olvasott vagy hallott, hogy ’89-ben, amikor az SZDSZ markánsan kommunizmus-ellenes pártnak mutatta magát –, ami később kiderült persze, hogy kamu – akkor én oda léptem be. Ott tényleg erősen hallattam a hangomat már ’89 nyár végén. Hamar mértékadóvá váltam Óbudán. Ennyi igaz a történetből. Meg az is igaz, hogy az iskolában, a munkahelyeimen, bár nem hősködtem, de korábban sem nagyon titkoltam el a véleményemet. Élő tanúm erre sok gyerekkori haverom, vagy a kabinetfőnököm is, akivel már a ’80 -as évek elején együtt dolgoztam. Természetesen diákkoromban én is voltam KISZ tag, az egyetemre fel sem vettek volna. Valamikor 1977 táján szűnt meg a KISZ tagságom.

Óbudán, ahol a fél életét töltötte.

Dolgozni keveset dolgoztam ’90 előtt Óbudán, de 70 éves pályafutásom alatt, a katona időmet leszámítva, pont 70 évet Óbudán éltem le. Ma is ott élek. Az első ősöm, aki Óbudához köthető (anyai ágon), 1819-ben már ott élt. Tehát nyugodtan mondhatom ősóbudainak magam. Óbudán hamar előtérbe kerültem 1989-ben, bár úgy hallom, hogy vannak kikopott, frusztrált, kicsit szenilis koalíciópárti SZDSZ-esek, akik »másképp emlékeznek« erre, de hát valamitől azért mégis egyhangú szavazással lettem a polgármesterjelölt annak idején, 1990-ben.

Egyébként nem SZDSZ, hanem SZDSZ–Fidesz közös jelöltként, de a ’94-es koalíciókötésnél azonnal kiléptem az SZDSZ-ből. Utána még háromszor közvetlenül megválasztottak párton kívüliként Óbudán, vagyis valamennyiszer, ahányszor elindultam.

Mármint az MSZP-SZDSZ koalícióra gondol?

Persze. Az SZDSZ az én szememben elárulta az egész rendszerváltozást.

Homlokegyenest másképp cselekedett, mint amiről ’89-ben szó volt. Már meg sem lepődöm, ha hallom, hogy mennyire szelektív egyesek emlékezete ’89-ről, vagy ’94-ről. A klasszikus SZDSZ-esek művészei a csúsztatásnak.

A mostani pártok között ott van a ’94-es SZDSZ utódja?

Sokan mondják, hogy a Momentum hasonló, amit én nem akarok kategorikusan megerősíteni, de még kevésbé cáfolni. Valóban »olyan« körökből származik ezeknek a fiataloknak egy tekintélyes része, és ezért a kommunikációjuk, a kommunikációs stílusuk, és a gátlástalanságuk is emlékeztet az SZDSZ ’90 utáni stílusára. Olyan kor bizonyos embereire emlékeztetnek, amikor ezek a gyerekek még talán nem is éltek. De hát »von Hause aus«, az emberekre csak ragad otthonról valami. Ahogy bejelentkeztek a politikába, az nem volt elegáns. Nekem a filozófiájuk is idegen.

Esély van rá, hogy a következő közgyűlésben lesznek momentumosok is?

Valószínűleg kevés az esélye. Polgármesterük nem hinném, hogy lesz. Túl sok polgármesterjelöltjük sincs. A kompenzációs listán pedig a pártok számára összesen 9 hely van. Eleve csak azok kerülhetnek oda, akik indultak polgármesternek, de nem választják meg őket. Úgyhogy attól senkinek sem kell tartania, hogy a Momentumosok túl fognak tengeni a közgyűlésben. Ettől függetlenül ők de facto létező párt, nem úgy, mint például a »Párbeszéd«, vagy a »Liberálisok«, akiknek a támogatottsága gyakorlatilag nem mérhető.

Ki volt az első a ma is aktív politikusok közül, akivel, akikkel megismerkedett akár a Fidesz, akár az SZDSZ berkein belül?

Éppen a napokban jutott eszembe, hogy akikkel együtt kezdtem még ’89-ben, ’90-ben, azok közül már alig van aktív politikus. Olyat, aki 30 éve személyében érintve kampányol, magamon kívül magyar nagyvárosban összesen két embert tudok. Az egyik Orbán Viktor, hiszen aki a Fideszre szavaz, rá szavaz, a másik Szita Károly Kaposváron. Akivel Budapesten vagy Óbudán együtt kezdtem, mára már aktív politikus se maradt. Képviselő is alig-alig, talán a jelenlegi polgármesterek közül Wintermantel Zsolt és Ughy Attila lehetett akkoriban önkormányzati képviselő, és Budafokon Németh Zoltán alpolgármester. Itt van mellettünk a főpolgármesteri nagytanácsterem, a közgyűlések nem ott vannak, az csak a főpolgármester nagytanácsterme. Néha bemegyek oda és eszembe jut az első polgármesteri értekezlet 1990 novemberből – ilyeneket Demszky Gábor hívott össze még az első egy-két évben. Összesen már csak ketten fordulhatunk elő abban a teremben, de a másik nem politikus, hanem egy kiváló közigazgatási szakember. Bár nem feltétlenül az én politikai beállítottságomhoz tartozik érzelmileg, de nem is áll vele szöges ellentétben. Ő ma az egyik tanácsadóm, az akkori főjegyző, Szegvári Péter. De a polgármesterek közül egyedül én maradtam itt. És tudja, ez azért jó érzés. Ennyiszer nem lehet valakit megválasztani véletlenül.

Ekkora aránnyal.

Jó érzés is, de furcsa is utolsónak maradni.

Azért még ne mondjunk ilyeneket.

Nem azt mondom, hogy magam utoljára vagyok itt, az október 13-án még alakulhat másképp, csak azt, hogy utolsóként maradni valakik közül, az is különös érzés. Az 1990-es budapesti polgármesterek Demszkyt is ideértve már messze járnak, sokuk nem is él. Akkor én a fiatal polgármesterek közé tartoztam.

Ez jelentheti azt, hogy ha nyerni fog október 13-án, akkor a következő ciklust is elvállalná?

Mármint 2024 után?

Igen.

Az részemről fogalmilag is ki van zárva.

Fogalmilag?

Az biztos, hogy azt már a feleségem sem engedné. Meg én se, hát nem vagyok teljesen hülye. 75–76 évesen? Meg is kell érjük. Ma még simán bírom, de öt év elég nagy idő.

Egy 2015-ös interjúban összetett lelkületű emberként jellemezte saját magát.

Az ember ebben a mai politikai és kommunikációs klímában, 30 év küzdelemben nagyon megkérgesedik. Az fontos, hogy ami mégis mindig pislákol a kéreg mögött, azt ne engedjük kialudni.

Olyan helyen nevelkedtem, ahol panaszkodós puhánynak nem volt célszerű lenni, mert azokat kiközösítették.

A budai ficsúrokra gondolunk?

Akik a közelemben vannak, nagyon jól tudják, hogy mi az, amire valójában szenzibilis vagyok. Nem feltétlen kell ennek kifelé jelét adni. Nem járok be televízióba panaszkodni, hogy hányszor zavarták a rendezvényemet, hányszor fényképeztek le, hány fenyegetést kaptam.

Férfiatlan tempónak tartom, aki a televízió stúdió védelmében panaszkodik, majd ugyanakkor nagy hangon kijelenti, hogy ilyen, meg olyan bátor, erős, megfélemlíthetetlen. Aztán az élete nem épp ezt bizonyítja.

Gondolja, hogy a Karácsony Gergelyről a minap megjelent hangfelvétel, amelyen ő mártírszerepben van, nem véletlen?

Nincs mártírszerepben. Abba igyekszik helyezni magát, de ez már nem az első hasonló ügye. Azt gondolom, ez a szerep nem valószínű, hogy most összejön neki. Nem szívesen beszélek Karácsony Gergelyről, de ha rákérdeznek, akkor válaszolok. Az is több mint gyanús, hogy Karácsony polgármester urat mindig, mindenki, mindenhol, mindenben »félrevezeti«, soha semmiről nem tehet, állandóan üldözik, fényképezik, megzavarják a rendezvényeit. Mert másét nem, igaz? És most is valami összeesküvés áldozata lett. Hihetetlen. Mikor »szűkkörben beszélgetett«, gondolom, valami fideszes bújt el az asztal alatt és vette fel ezeket a mondatokat. Tudja, eleve már az hamis, hogy végig igyekeznek a technikáról és nem a tartalomról beszélni. Ez visszatérő trükk náluk. Igyekeznek ezt az ügyet is minél homályosabbá tenni, holott napok alatt tisztázható lenne. Ráadásul Karácsony időközben rájött, hogy mégis csak tudja, hogy kivel beszélgetett! Talán szólt neki Horn Gábor, hogy

»Öcsi, furcsa ha még arra is emlékszel, hogy mi maradt ki a beszélgetésből, de arra már nem, hogy kivel beszélgettél.«

Azt az embert miért nem viszi be a televízióba és tisztázza vele, hogy mi is történt? Miért nem vizsgáltatják be a hatósággal a felvételt? Az a gyanúm, attól rettegnek, más is lehet még a felvételeken, lázasan keresik a szivárogtatót, miközben naponta más teóriával állnak elő, amibe már bele is zavarodtak a meseszerű vádaskodás közben. Most már azt mondják, több elnökségi ülésüket „lehallgatták”. No de ezek szerint a Párbeszéd, ez a nulla százalékos párt az elnökségi ülésein vég nélkül pocskondiázza, meg bűnözőnek nevezi a szövetségeseit? Azt hiszem, a »megingathatatlan« ellenzéki összefogás hitelességének befellegzett.

Akkor lehetséges, hogy ez egy kampányeszköz?

Szerintem Karácsony pancser volt és még naiv is. Úgy látszik, ezek már rendre felveszik barátaik beszédeit.

Nem lehet tudni, hogy mi történt, de még egyszer mondom, a tartalom a fontos. Amiket a polgármester úr a saját szavaival kimondott, azok súlyos dolgok. Gyakorlatilag azért is beszélnek a technikáról inkább, mert megint odaköpött a DK, meg főleg az MSZP asztalára. Ezeket a mondatokat a saját hangján mondta ki, itt nincs mese.

Ki a nehezebb ellenfél? Demszky vagy Karácsony?

Ez egy érdekes kérdés, más időszak volt Demszky időszaka. Tán tudja, hogy a 2006-os választáson csak bő 1 százalék volt köztünk. Már pontosan én sem tudom, hogy mennyi. Biztos, hogy 1,7 alatt. Kérdezte, hogy ki volt az a politikus az ellenzékiek közül, akit legkorábban megismertem, az egyik épp Demszky volt. A másik Kis János. Emlékszem, a Kéhliben vacsoráztunk. A harmadik Tölgyessy Péter. Az utolsó SZDSZ-es nagy rendezvény, amin még részt vettem, az volt, amikor Tölgyessy helyett Pető Ivánt választották elnöknek a kertészeti egyetemen – tán ’93 őszén. Akkor én nyíltan Tölgyessy-párti voltam. De a lényeg az, hogy ekkor még Demszkyvel jó kapcsolatot ápoltunk. Bár voltak figyelmeztető jelek nála, de nem akarok ezekről beszélni. A mi kapcsolatunk ’94 -ben, a kilépésem után kezdett elromlani, de még ’98-ban is mellettem szólalt meg Csintalan Sándor ellenében. ’98 után azonban visszafordíthatatlanul megromlott minden, akkora már teljesen összeegyeztethetetlenek voltak a nézeteink önkormányzati ügyekben is. Igazából akkor haragudott meg rám végképp, amikor világossá vált, hogy az ellenfele leszek.”