Egy hosszúra nyúló háború közepén vagyunk

„Hogyan látja a hétfői brüsszeli jogállam-csörtét? Mennyire volt ez »tisztességes és bizonyítékokon alapuló megbeszélés«, ahogy Varga Judit remélte a találkozót megelőzően?

A hétfői, hazánk esetében a »7-es cikkelyes eljárás« során első alkalommal tartott hivatalos meghallgatás alapján az az érzése lehet az embernek, hogy az uniós elit megunta az egyébként általa írt abszurd dráma forgatókönyvét. Az, hogy sok tagállam nem is miniszteri szinten képviseltette magát, hogy nem is használták ki a rendelkezésre álló időt, illetve, hogy előre megírt, sokszor egymást ismétlő, egyébként korábban már tisztázott kérdéseket tettek fel, abba az irányba mutat, hogy az illetékesek is érzik, a konkrét »magyar ügybe« beletörik a bicskájuk, nem találnak fogást a kormányon – azon az elnagyolt állításon kívül persze, hogy »rossz irányba mennek a folyamatok«. Egy csatát tehát újra megnyert Magyarország, azonban valójában egy hosszúra nyúló háború közepén vagyunk éppen, ráadásul a mérsékelt hangvételben szerepe lehet annak is, hogy az uniós politikusok rájöttek: mégsem akarnak muníciót szolgáltatni a magyarországi választási kampányhoz.

Mennyire lesz a jövőben nehéz dolgunk ezzel az üggyel, tekintve, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Finnország egyik legnagyobb célkitűzése, hogy áttörést érjenek el a jogállamiság védelmében?

A kozmopolita technokraták pillanatnyi visszafogottsága lehet »optikai csalódás« vagy egy látnoki provokáció része is: valójában szerintem a liberális ármánykodás Európa-méretű mestertervével állunk szemben. A tanácsülésen ugyanis tárgyaltak a korábbi hónapokban előterjesztett különböző általános jogállamisági mechanizmusokról is, melyek nem csak Magyarországgal, hanem lényegében bármelyik »renitens« tagállammal szemben élesíthetőek lennének, ha az nem ért egyet az éppen aktuális progresszív fősodorral, például az erőltetett bevándorláson alapuló multikulturális Európa rémálmával. Ugyanis ahogy a létező 7-es cikkelyes eljárás, úgy az összes többi »jogállamiság-terv« is valójában egy szakmai köntösbe bújtatott politikai lángpallos, mely a meglévő és valóban mély világnézeti különbségek miatti megregulázási szándékot hivatott palástolni. A »jogállamiság« – ahogy a »demokrácia« vagy az »emberi jog« – nem egy normatív, pontosan meghatározott tartalommal bíró fogalom, Európa közjogi hagyománya és jelene ugyanis roppant sokszínű. Az uniós elitek az ilyen »értékeket« álságos módon semleges, objektív és nemkülönben egységes kategóriákként igyekeznek feltüntetni, a gyakorlati valóságban viszont az általuk vallott liberális krédót – például a migránstoleranciát – értik bele azokba. Ezeket utána persze ártatlan faarccal kérik számon a velük egyet nem értőkön, politikai ellenfeleiket különféle rosszízű jelzőkkel diszkreditálva. A társadalmat mindezzel persze arra próbálják trenírozni, érzékenyíteni, hogy a »demokrácia ellenségeinek« tartsa a liberális agymenéseket megkérdőjelezőket, igazi céljuk azonban, hogy a jogállamiság leple alatt destabilizálják az állami szuverenitást és felépítsék a nyílt társadalmon alapuló föderatív Európai Uniót.

Jól láthatóan arra megy ki a játék, hogy megtalálják azt az érvelési mechanizmust, ami alapján nem kell kifizetni a jog szerint járó EU-s támogatásokat azoknak az országoknak, ahol nem a nyugati ízlésnek megfelelő kormányzás folyik. Van-e erre reális esély?

Jogi esély elvileg kevés – persze láttunk már karón varjút –, szándék persze annál inkább van. A fent említett, még csak tervdokumentáció szintjén létező jogállamisági-eljárásoknak is része lenne egy ilyen mechanizmus, ahogy arra is vannak indítványok, hogy a »jogállamiság-kondicionalitás« legyen része a hétéves uniós büdzsének. Minden ilyen terv – ahogy egyébként a már létező 7-es cikkelyes eljárást »felturbózni« szándékozó egyéb javaslat is – ellenkezik az uniós szerződésekkel, melyek nyilvánvalóan semmiféle lehetőséget nem adnak egyféle, liberális demokráciafogalom »teljesítésének« vagy »nemteljesítésének« és költségvetési forrásoknak az összekapcsolására. Persze az egyébként valóban teljesen antidemokratikus politikai zsarolás nem áll messze az »ötletgazdáktól«. Ahogy a napokban egy német szociáldemokrata EP-képviselő fogalmazott: »senki nem tarthatja vissza az embereket attól, hogy a Fideszre szavazzanak, de a következményeknek világosnak kell lenniük. Az emberek megtagadhatják az európai értékek védelmét, de akkor meg kell tagadniuk az európai pénzek igénybevételét is, ez pedig alaposabb gondolkodásra késztetheti őket«. A szerződésellenes tervek mögött tehát egy teljesen amorális késztetés áll, mely arról szól, hogy bár ők demokratának mondják magunkat, de ha szerintük a nép »hülye«, akkor majd megbüntetik őket, hátha jobb belátásra térnek. Ez az »érted jöttünk elvtárs, nem ellened« habitusa azért is felháborító, mert az uniós támogatások Magyarországnak történelmi, erkölcsi, gazdasági és politikai alapon is járnak, nem pedig egyféle könyöradománynak minősülnek.”