Csata a ligetben

„Ekkor azonban – az ostromlottak ősi szokása szerint, elkerülendő a cipőfogyasztást – a védők kitörtek, mint a hős Zrinyi annak idején. Kiderült azonban, hogy a védők jelentős számbeli fölényben vannak. Az addigi cselekmények egycsapásra mozgóháborúvá alakultak.

A támadók azonnal alkalmazkodtak a helyzethez és a lesvetés taktikáját kezdték alkalmazni. Ez úgy zajlik, hogy egy kisebb egységet, az ún. martalékot, felkínálják az ellenségnek, és a martalék, menekülést színlelve, a lesben állók elé csalja azokat. Esetünkben a martalék szerepe Nikóra hárult, aki harci visítások közepette a valtonosok közé vetette magát, majd – ugyancsak harci visításokat hallatva – a sajátjai közé menekült. Ekkor a derékhadat képező cigány harcos – ő egyébként Bangó Margit fiának vallja magát, csak Margit nem tud róla – rávetette magát a gaz fakárósítókra. A cigányok ugyanis a természet gyermekei és utálják, ha valaki kivágja azokat a fákat, melyeket ők akarnak elhordani. Feltűnésük a csatatereken nem szokatlan, a török elleni háborúkban is családi vállalkozásban követték a hadakat. A férfiak a fegyvereket javították, a nők jövendőt mondtak a katonáknak, a gyerekek loptak tőlük.

Aztán egy ilyen kaotikus közelharc során az egyik valtonos, miután Niko körülbelül tizenhatodszor ugrott neki, lecsavart egy Sallai R sallert, és Niko lehanyatlott, mint Arany költeményében a drégeli rom. Itt ért véget a csat általunk látott része. Egyébként aki kíváncsi rá:

És itt álljunk meg egy pillanatra. Nőnek látszó személyeket nem illik bántalmazni, tanítja az etikett. Azt azonban nem tanítja, hogy mit tegyünk, ha ez a nőnek látszó személy nekünk ugrik, rángat bennünket és artikulátlan hangon a képünkbe visít. Magam is tanácstalan lennék ilyen helyzetben. Egy dolog azonban biztos. A teljes csata és azt megelőző dolgok ismeretében egy kicsit mindannyiunk nevében is repült az a saller.”