Ám hosszú távon még fontosabb lehet, hogy a külpolitikai irányvesztés alapja a kortárs magyar jobboldali gondolkodás mélyén rejlő tisztázatlanság. (...) A hatalmat körülvevő értelmiség pedig lázálmokba menekül, nem a mában él, elavult vagy életidegen nézetek és végig-nem–gondolt ideológiák rabja. Csak így fordulhatott elő, hogy senki nem nyomta meg a vészjelzőt a kormányfő környezetében, hogy Putyinnal túl messzire ment, hogy Európában szinte kizárólag ellenséget látni önveszélyes politika, és hogy az amerikai viszonylat elhanyagolása több mint kockázatos, főleg akkor, amikor háború dúl a határunk túloldalán. És ennek köszönhető, hogy nem ismerték fel, milyen gyúanyag rejlik az internetadó ötletében.
Úgy tűnik, a fideszes tábor egy olyan tömegpszichózis rabja, amely mindenütt ellenségeket keres/talál, s amely nem mindig képes a józan mérlegelésre, a történelmi tanulságok érett feldolgozására, és a jelen kihívásaira sem tud elég kreatívan válaszolni. A sérelmi politizálás 19-20. századi logikáját követi ez a gondolkodásmód, a nemzeti bezárkózás mutatkozik meg benne, a »szabadságharcos« mentalitás az eleme, és a messzeségbe projektált reményeket élteti.
Ezzel magyaráznám, hogy a Fidesz vezetése nem észlelte időben az amerikai kockázatot, és hogy a szokatlan diplomáciai gesztust inkább ellenséges megnyilvánulásnak tekinti, mint megfontolandó szövetségesi figyelmeztetésnek. Ha a velünk mindig szolidáris lengyelek viszonyulásához hasonlítjuk a magyar kormány világpolitikai tájékozódását, akkor nem tudjuk megállni azt a tanulságot, hogy a történelmileg kiérlelt politikai realitásokról megfeledkező, önfejű és önveszélyes különutasság nyilvánul meg a harmadik Orbán-kormány nemzetközi orientációjában. Ady költészetének régi szimbóluma, az eltévedt lovas jut az ember eszébe. A keleti nyitás doktrínájába merevedett, a külgazdaság mentőangyalát akaratosan űző magyar külpolitika rossz úton jár. (...)
A tanulság? Meggyőződésem szerint a Fidesznek újra kell értékelnie külpolitikai irányultságát, s kertelés nélkül vállalnia kell, hogy az ország mindennek ellenére a nyugati civilizáció része. Továbbá újra kell értékelnie a fiatalsággal, az értelmiséggel kapcsolatos politikáját, s ki kellene nyitnia a 2/3-on túli világ felé is. Ami azt is feltételezi, hogy az ország nem válhat a fideszes belső küzdelmek és a jobboldal identitásproblémája áldozatává. Egy jobboldali párt nemzeti és nyugatos, atlantista és európai, egyszerre jövőorientált és hagyománytisztelő, és nem akarja a kormányzás négy éve alatt felforgatni a világot. Legfőképpen pedig nem akarja úgy boldogítani a polgárokat, hogy azokkal nem képes (a PR célzatú nemzeti konzultáción túl) érdemi párbeszédet folytatni. A politika művészete azt tanítja, nem mindent lehet az erő nyelvén elintézni, szükség van politikai okosságra, időnként bölcsességre is.”