1989. március 15.

„»Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzet számára felállította a nemzeti függetlenség és politikai demokrácia európai mércéjét. Ettől a pillanattól kezdve egyetlen kormány sem kerülhette el, hogy ezzel a mércével megméressék.« Így kezdte beszédét Orbán Viktor a Kossuth téren. És leszögezte, meg kell fosztani az uralkodó pártot minden eszköztől, amellyel »visszahúzhatna bennünket a diktatúra sarába«.

Nyolcvan-százezer ember járta végig a független ünneplők hagyományos útvonalát. Négyszer-ötször annyi, mint amennyit a pártállami ünnepségre összekapartak. Oda, ahova 22 évvel később Orbán Viktor köré szerveztek közpénzből fizetett tapsoncokat.

Soha nem ünnepelték ennyien önként és lelkesen március 15-ét. Az ország túlnyomó része azonban nem tudhatta, nem láthatta, ami ezen a napon történt. Nem értesült róla, hányan és kik és mit követeltek. A televíziója a hivatalos ünnepségekkel és szónoklatokkal etette a nézőket, néhány perces, semmitmondó, jellegtelen összefoglalót sugárzott csupán az ország legszebb március 15-i ünnepéről.

A közvéleményt ekkor még a több évtizedes médiamonopólium határozta meg. Még a májusi adatok szerint is úgy nyilatkozott a többség, hogy szeretné, ha az állampárt megőrizné vezető szerepét, s a közvélemény-kutatások mindaddig biztos és fölényes győzelmet ígértek a kormányzó pártnak a szabad választásokon, ameddig a médiamonopólium ténylegesen fennállt. Amíg meg nem rendítette a felismerés, hogy a gazda már nem gazda. Szabad a gazda.”