Barbárok a kapuk előtt

„A nemzet széthullása. Bármit értsünk is ma nemzeten, amikor a 18. század végén ez a fogalom kialakult, az az igény fejeződött ki benne, hogy az állam polgárai ne csak formális szervezetet alkossanak, hanem kulturális közösséget is. Ez a közösség a feltétele annak, hogy a mindenkit érintő döntések olyan diskurzusok eredményeként szülessenek meg, amelyekben mindenki részt vehet. És valóban a 19–20. században a nemzetállam – rendkívül bonyolult és ellentmondásos módon ugyan, de – elsődleges kulturális közösség és viszonyítási pont volt a legtöbb ember számára. Mára a nemzet mint diskurzusközösség jelentősen szegmentálódott, egymással alig érintkező érdek- és értékközösségekre hullott szét, amelyek gyakran az országhatárokon átnyúlva szerveződnek. Ez önmagában természetesen nem baj, a problémák abból fakadnak, hogy a politikai szerveződés meghatározó kerete továbbra is a nemzetállam, és ha az állampolgárok összessége nem rendelkezik olyan közös műveltséggel, amely a demokratikus párbeszédet lehetővé teszi, akkor meredeken csökkenni fog a közügyek iránti érdeklődés, és a polgárok visszavonulnak a magánélet és a kis közösségek biztonságot ígérő világába, ahol még számíthatnak arra, hogy mások megértik őket, és ők is megértik a többieket. Ennek vagyunk a tanúi napjainkban világszerte, és nem nehéz belátni, hogy a politikai akaratnyilvánítás képességének hiánya hogyan teszi befolyásolhatóvá és kormányozhatóvá a tömegeket.

A gondolkodás egyirányúsítása. Régóta tudjuk, hogy a reklámok nemcsak egy meghatározott termék fogyasztására akarnak rávenni bennünket, hanem sajátos elbeszélésmódjuk révén értékeket, életmódmodelleket is közvetítenek: jó fogyasztókat nevelnek belőlünk. Ez azonban nemcsak a reklámokra igaz: a teleregényektől a videoklipeken és a hírműsorokon át a videojátékokig és a színes magazinokig bezárólag történetek bombáznak bennünket, amelyek rendkívül szuggesztíven vésik bele a tudatunkba, hogy csak egyféleképpen lehet élni és gondolkodni: aki más megoldásokkal próbálkozik, az nem trendi, az lúzer vagy legalábbis gáz. A tömegkultúra ilyen uralma egyfelől lényegében fogyaszthatatlanná teszi az irodalom és a történelem narratíváit, amelyek »a jelennek kontrasztot vetve« (Assmann) más értékrendeket és cselekvési mintákat jelenítenek meg, és ez rendkívül nehéz helyzetbe hozza – ismét hozzáteszem: világszerte – az iskolát. Másfelől viszont a hagyományos kultúra felforgató erejétől megfosztva a tömegek minden eddiginél manipulálhatóbbakká válnak, lényegében megnyílik az út egy zombi társadalom kialakítása előtt.”