Az egyházügyi törvény tétje

„A korszakváltás jegyében alapvetően fontosnak mutatkozik az állam és az egyház viszonyának rendezése. Ezért az újfajta társadalom megalapozásának egyik talpköve az egyházügyi törvény. Nem csupán fogalmazásbeli különbség, hogy e törvényben (múlt év júliusi és decemberi változatában egyaránt) »az állam és egyház szétválasztása« helyébe – amely mintegy kötelező tétele volt a modern államok alkotmányának a felvilágosodás utáni korszakban – »az állam és egyház kölcsönös előnyökön alapuló együttmunkálkodása« (a törvény preambulumából) meghatározás lép. Többen még most is az állam és az egyház szétválasztása, illetve az állam világnézeti semlegessége elvének az érvényesítését kérik számon, és nem veszik észre, hogy az új rendszerben ennek a reklamációnak már nincs helye.

A »trón és az oltár szövetsége« középkori képletének egy modern korszak utáni változata lép életbe. Most nincsen trón, de van helyette tekintélyelvű állam, amely szövetségesül hívja, választja a tömegbefolyásolási képességét mind nagyobb mértékben visszaszerző egyházi erőt. Természetes, hogy az állam meg akarja választani, milyen vagy mely egyházakkal akar szövetségi viszonyt létesíteni. A szóban forgó képletbe nem fér bele a vallási pluralizmus, az állam nem részesíthet kiemelt anyagi támogatásban és védettségben bármely vallási közösséget vagy csoportosulást. Ezeket a privilégiumokat csakis azoknak az egyházaknak juttatja, amelyeknek a lojalitását biztosítottnak látja, és amelyeknek az ideológiáját az új, valláserkölcsi alapokra épített társadalom fundamentumává akarja tenni. Ebben a képletben nagyon is logikus a vallási közösségek két kategóriába sorolása, az egyházként elismertek megkülönböztetése és kiemelése.”