A Bibó-felejtés

„Újabb Bibó-reneszánsz helyett újból a Bibó-felejtés korszakát éljük. Úgy tűnik, születésének századik évfordulójáról a magyar közélet nagy többsége megfeledkezett. Hogy lehet, hogy Budapesten Elvis Presley-ről van közterület elnevezve, de Bibó Istvánról nincs, Ronald Reagannek van egész alakos szobra, Bibó Istvánnak viszont nincs? Bibó persze puritán és szerény ember volt, neki biztos nem hiányoznának ezek a hívságok. De mi, az utódok, akik sokkal többet köszönhetünk neki, mint gondolnánk, nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg méltón a XX. század egyik legnagyobb magyar gondolkodójáról és leghitelesebb emberéről. A főváros fideszes vezetése eddig igencsak nagy buzgóságot mutatott a közterek átnevezésében. Jó lenne, ha megtalálnák a lehetőségét annak, hogy Bibó Istvánról is legyen közterület elnevezve Budapest belvárosában.

A megemlékezés elmaradásánál is fájóbb, hogy a bibói szellem bántóan hiányzik a magyar közéletből. A megosztottságon alapuló hisztérikus politikai kultúrától Bibó István szelleme és személyisége idegen. Ahogy a fia, ifjabb Bibó István fogalmazott nemrég egy interjúban, »hamar kiderült, hogy a politikai lövészárokharcokhoz gondolatait... nagyon nehéz felhasználni..., szellemi öröksége nem használható bunkóként a másik tábor ellen«. Bibó az európai politikai fejlődés értelmét leginkább a hatalom humanizálásában látta. Abban a sok évszázados folyamatban, amely a hatalomkoncentrációktól a hatalmak elválasztásához, a hatalom személyes uralomként való megjelenésétől a személytelen szolgáltatásként való működéséhez vezet. Nem természeti szükségszerűséggel, hanem feladatként. A volt Bibó-kollégisták ennek a feladatnak éppen az ellenkezőjét teszik az országgal. A hatalom centralizálásával, a személyre szabott jogalkotással. Bibó a Nyugat alkonyának két világháború közötti divatjával és sztálinista dogmájával szemben úgy látta, hogy az európai politikai fejlődés értelme a hatalom és az annak forrásául szolgáló félelem megszelídítése. Orbán Viktor miniszterelnök viszont épp a Nyugat válságáról beszél, és büszkén vállalja, hogy a kínai kormányfő kedvéért korlátozzák az ellene tiltakozni akarók személyiségi jogait. Sajnos úgy tűnik, mára nagyon eltávolodott egykori alma materétől.”