„[Koltay Gábor filmjének] egyik legnagyobb érdeme, hogy olyan helyszíneket (Szabadság téri amerikai nagykövetség, bécsi Pázmáneum) is bemutat, valamint olyan, a bíboroshoz kapcsolódó történeteket (1948-as celldömölki eset, háromszori letartóztatásának körülményei) tár a nyilvánosság elé, amelyek eddig jobbára ismeretlenek voltak a hazai nagyközönség előtt, közelebb hozva így a film nézőihez a bíboros személyiségét. A dokumentumfilm ugyanakkor elsősorban érezhetően nem Mindszenty József személyiségének sokoldalú bemutatását tartja szem előtt, hanem szinte csak a kritikátlan tisztelet hangján szól az egykori esztergomi érsekről, s ez erősítheti azt a vélekedést, hogy a film mindenekelőtt a bíboros szentté avatási eljáráshoz ad újabb adalékot, s nem a valóban hősies lelkületű főpap árnyalt bemutatására törekszik.
A Mindszenty Józseffel kapcsolatos tények, új életrajzi elemek, történetek filmbeli hatását jelentősen lerontja a túlzott dagályosság, teatralitás, a giccses ábrázolásmód. (Ezt nem kis részben a néma szerepet játszó, egyfajta oknyomozó riporteri szerepkört alakító színész jelenléte is kelti.) Néhány rendezői megoldás – pl. az újratemetésen Sinkovits Imre által elszavalt Szózat bejátszása – ugyanakkor emeli az abban a pillanatban helyénvaló ünnepélyességet.
A dokumentumfilm igazán megkapó és mély mondanivalót hordozó percei a kortársakkal – egykori kispapokkal, hívőkkel – készített beszélgetések bejátszásai, amikor elemi erővel nyilatkozik meg az egykori hercegprímás emberi nagysága, ennek átélését a kameraállások is lehetővé teszik. A film egyik megrázó jelenete Kerényi Lajos atya vallomása, akinek karjai között könyörgött bűnbánatért a Mindszenty-per vérbírója.”