Szívesebben nézem a kispesti hagyományokhoz jobban illő saját nevelésű csapatunkat a másodosztályban

2023. szeptember 05. 21:42

...mint a kiesés elleni szenvedést mindenféle jöttment külföldivel egy osztállyal feljebb.

2023. szeptember 05. 21:42
null
Lipták Tamás
Lipták Tamás
Facebook

„Alapvető strukturális problémák vannak még mindig a magyar labdarúgásban, amelyben továbbra sem látni azt a mindent átfogó koncepciót, amely mellett valóban megújulhatna a sportág és a pillanatnyi, főleg néhány elhivatott szakember lelkesedésének köszönhető sikereket a megalapozott, átgondolt munka eredménye váltaná fel. A Ferencváros ebben a környezetben szeretne sikereket elérni nemzetközi porondon, és nagyon jól tudja, hogy ehhez a gépezethez minőségi, de megfizethető alkatrészeket jelenleg csak külföldről képes beszerezni. Nagyon is fontos, amit a Paks vagy a Kecskemét képvisel a hazai élvonalban, vagyis az elv, hogy csak magyar játékosokkal és szakemberekkel dolgoznak. Előbbi persze éppen most kapott egyetlen félidő alatt egy hatost a Fraditól, utóbbi pedig első nemzetközi párharcában elvérzett egy lettországi csapat ellenében. A Debrecenről majd a végén írok. Egyébként is tudom, volt egy Klaksvík. Na, az valóban ciki volt, csak akkor ne felejtsük el a Celtic vagy a Monaco elleni sikereket sem. Meg a zsinórban öt csoportkörbe kerülést és a hazai dominanciát, amit már említettem. Fájdalmas ezt leírni nekem is, de tény, hogy a hazai bajnokságban játszó magyar labdarúgókból jelenleg nem lehetne olyan együttest összeállítani, amely a Fradi elmúlt öt-hat évének az eredményeit hozta volna. 

Ez pedig semmiképpen nem menti fel azokat a klubokat, ahol úgy alkalmaznak hét-nyolc idegenlégióst, hogy közben még idehaza sem tudnak eredményt felmutatni. Végig néztem a Kispest elmúlt évekbeli teljesítményét, majd kiesését szó szerint, hiszen a covid-lezárások óta mindössze négy vagy öt bajnoki találkozót hagytam ki a két teljes szezon alatt. Volt olyan hétvége, amikor vörös-feketében éppen ugyanannyi magyar lépett pályára, mint a Ferencvárosban kettő nappal azelőtt. Csak míg a Kispest éppen kieső helyen állt a tabellán, addig a Fradi a Monacot verte idegenben. Tehát a légiósok alkalmazását igenis lehet és kell is kritizálni, de talán éppen nem a Ferencváros esetében. Kispesten kiesés lett a vége és egy teljes koncepció váltás. Csupa tehetséges, saját nevelésű magyar fiatal alkotja a keretet, akik ígéretes jövő előtt állnak. Jelenleg a tudásuk azonban a magyar másodosztály középmezőnyére elég. Itt van , vagyis itt kezdődik talán ma a szó szerint értendő magyar labdarúgás egyébként is.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Lipták Tamás

Facebook

Idézőjel

Máté Csaba talán megérdemelte volna, hogy megmutathassa, van olyan hazai szakember, aki képes magas szinten is eredményes lenni.

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt. Illusztráció.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jajdejónekünk
2023. szeptember 06. 11:20
"Szívesebben nézem a kispesti hagyományokhoz jobban illő saját nevelésű csapatunkat a másodosztályban" Oké, nézzed. Szabad ország elvégre.
billysparks
2023. szeptember 06. 09:44
Jó és pontos írás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!