Nincsenek tabuk

„Például arról, hogy a jelenlegi büntetési tételek mennyire nem jelentenek kellő visszatartó erőt a termény– és a kisállattolvajok számára. Ki vitatná, mekkora feszültségeket okoz – főként a szegényebb falvakban –, hogy ma már azért nem tartanak tyúkot-libát a házaknál, mert úgyis ellopják azokat az udvarról, ólból. Kiskertet pedig azért nem művelnek az emberek, mert a tolvajok még azelőtt leszüretelnek mindent, hogy beérne a termés. Eddig tabuként kezeltük a kérdést, pedig itt az ideje újranyitni a diskurzust arról, mi lenne, ha visszatérnénk a régi nagyok, Szent István vagy Szent László törvényeihez. Nem is kellene feltétlenül halállal lakolnia annak, aki ellop egy libát vagy egy tyúkot, elegendő lenne, ha levágnánk a kezét, esetleg megvakítanánk. Kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények esetében szóba jöhet a nyilvános botozás is. Ez utóbbi esetében nem is kell messzire a múltba néznünk, hiszen a lopásért járó 25 botütést még az 1920-as törvények is lehetővé tették. A három csapás esetében is célszerű lenne szigorítani egy kicsit, és újragondolni Szent István törvényeit, aki úgy rendelkezett, hogy első esetben le kell vágni a tolvaj ujját, másodszorra a fülét, harmadik alkalommal viszont nincs kecmec, ki kell végezni. (...)

(...) Ráadásul a tabudöntögetésnek nem látszanak a korlátai. Igaz, akadnak a múltunkban olyan erkölcsi-jogi útmutatások is, amelyek manapság talán ritkábban bukkannak föl, ám ez aligha adhat alapot arra, hogy ne tartsuk ezeket is napirenden. Felhívnánk a figyelmet például Szent László törvényeinek egyik passzusára, amely szerint »ha valaki a más férfival fajtalankodó feleségét megöli, Istennek adjon számot, és ha akarja, más feleséget vehet«.

Megvitassuk?”