Elvitték a rendőrök az Ökotárs vezetőjét

2014. szeptember 08. 18:32

Elvitték a rendőrök az Ökotárs Alapítvány vezetőjét, Móra Veronikát – írja az Index. A portál szerint egyébként a rendőrség az alapítvány több munkatársához és könyvelőjéhez is kiszállt.

2014. szeptember 08. 18:32

Az Index szerint délután hatkor elvitték a rendőrök Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány vezetőjét. Úgy tudják, az alapítvány vezetőjét lakására kísérték, hogy elhozhassa laptopját.

A portál arról is ír, hogy az alapítvány dolgozóinál is tartott házkutatást a rendőrség, valamint az alapítvány könyvelőjéhez is kiszálltak.

Mint írják, a totális letámadás hangulatáról sokat elmond, hogy az Ökotárs vezetője, Móra Veronika úgy értesült hétfőn reggel a nyomozók érkezéséről, hogy egy telefonos rádióinterjú közben egyszer csak megszakadt a vonal, majd a nyomozók jelentkeztek be rajta, hogy értesítsék a megindított razziáról.

Korábban az Index azt írta, hogy őrizetbe vették Móra Veronikát, de ezt azóta javították.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében hétfőn házkutatást tart az Ökotárs Alapítvány budapesti Irodájában – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI érdeklődésére. Az eljárást ismeretlen tettes ellen indult.

A kommunikációs szolgálat este a police.hu-n azt közölte: több helyszínen hajtottak végre házkutatást, amelyek során a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A nyomozásba igazságügyi szakértőt is bevonnak – tették hozzá.

Összesen 408 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2014. szeptember 08. 23:09
http://444.hu/2014/09/08/evtizede-letezo-gyakorlat-miatt-szallta-meg-a-rendorseg-az-okotars-alapitvany-irodajat/ Most már értem. A napnál is világosabb, hogy az eljárás koncepciós. Szürreális időutazás ez a NER.
kurbitalis
2014. szeptember 08. 21:17
Idézek az oldalukról: "Az Ökotárs Alapítvány hosszú évek óta elkötelezett a hazai civil szektor jogi-szabályozási környezetének fejlesztése irányába; Civil-Társ programja keretében partnereivel együtt elemzéseket és koncepciókat készít, javaslatokat és véleményeket fogalmaz meg a jogalkotók számára. Így a civil szervezetekről szóló törvény előkészítésének folyamatába is aktívan bekapcsolódott, most pedig, annak hatályba lépése és a kapcsolódó rendeletek megjelenése után – egyebek mellett – egy gyakorlati útmutatóval kívánja elősegíteni a civil szervezetek alkalmazkodását, az új szabályoknak való megfelelését." https://www.facebook.com/notes/%C3%B6kot%C3%A1rs-alap%C3%ADtv%C3%A1ny/%C3%BAtmutat%C3%B3-a-civil-t%C3%B6rv%C3%A9nyhez-10-v%C3%A1rjuk-a-civilek-%C3%A9szrev%C3%A9teleit/477713628912184 Tehát pontosan tudják, hogy tavasz óta milyen törvényeket szegtek meg, amikor megtagadták a dokumentumok átadását.
kurbitalis
2014. szeptember 08. 21:14
Atya Ég! Ezek 1992 óta léteznek!
kitiltott
2014. szeptember 08. 21:09
miért van az hogy akárhova nézünk, az ellenzékben, vagy a Civilek körül vezető helyzetben levők csak zsidók lehetnek?? vagy ez antiszemita kérdés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!