A nyugat a szankcióival elpusztítja saját gazdaságát és elveszíti a gazdasági világháborút

Alasdair Macleod írásában Pozsár elemzését bővítette ki többek közt azzal, hogy ebben a rendszerben milyen szerepet játszik az arany.

Viszonylag kevés független kommentátor mutatott rá arra, hogy az Oroszország elleni szankciókkal és a devizatartalékok befagyasztásával Amerika saját hegemóniáját rombolja. Az aranytartalékok előnyeire is már felhívták a figyelmet, főleg azok számára, akik rendelkeznek velük.

A felértékelődő arany

Azok a központi bankok, amelyek nyugati központi bankoknál hagyták aranykészleteiket, könnyen lehetnek szankciók célpontjai, ha esetleg ellene fordulnának Amerikának. Kétségtelen, igyekezni fognak hazaszállítani az aranyrudakat.

Az IMF számviteli eljárásai szerint a lízingelt és swapolt aranyegyenlegeket úgy könyvelik, mintha azok még mindig a központi bank tulajdonában és ellenőrzése alatt állnának, annak ellenére, hogy az aranyrudakat már más félnek adták át nem elkülönített számlákon. Senki sem ismeri a swapok és bérletek mértékét, de valószínűleg jelentősek. Azok az országok, amelyek eddig örömmel szedtek díjakat és kamatokat a tárolási költségek fedezésére, most valószínűleg nem fogják tudni megújítani a swap- és lízingszerződéseket, ami az arany árának emelkedéséhez vezet.

A Bretton Woods 1971-es felfüggesztése óta az amerikai kormány megpróbálta elnyomni az aranyat a dollárhoz képest, és a kereslet felszívása érdekében ösztönözte az aranyszármazékok növekedését. Azt érte el, hogy az arany ára 35 dollárról mára 1920 dollárra emelkedett. 

Ez az a tényező, amely teljesen elkerüli a népszerű elemzést, mivel minden nyersanyagelemző számításaiban a dollár és más valuták állandó objektív értékét feltételezi, és az árak szubjektivitása kizárólag az árura korlátozódik. A grafikonok és egyéb nyersanyagár-előrejelzési módszerek használata vasszabályként feltételezi, hogy a tranzakciók árváltozásai csak a nyersanyagértékek ingadozásából származnak.

A fedezetlen valutában mért árak mögött rejlő igazságot mutatja, hogy az aranyban mért olaj ára az 1960-as évek óta mintegy 30%-kal csökkent. Ez az új kitermelési technológiákat figyelembe véve ésszerű, és összhangban van azzal, hogy az árak idővel csökkenő tendenciát mutatnak az aranyszabvány mellett. Csak a fiat valutákban emelkedtek az árak az egekbe. Nyilvánvaló, hogy az arany sokkal objektívebb csereérték tranzakciós célokra, mint a fiat valuták.

Az elértéktelenedő dollár

Ezért, ha az olaj dollárban kifejezett ára megduplázódik, az csak azért lesz, mert az emberek az olajat a dollárral szemben részesítették előnyben – nem azért, mert a közvetlen szükségleteiken túlmenően olajra vágynak, hanem mert a dollárt kevésbé akarják.

Kína felismerte ezt a dinamikát a Fed 2020. márciusi monetáris politikáját követően, amikor a Fed a nulla határig csökkentette a kamatlábat, és havi 120 milliárd dolláros mennyiségi lazítást (QE) vezetett be. A dollár jövőbeli leértékelődésére vonatkozó jelzés egyértelmű volt, és Kína elkezdte felhalmozni az olajat, a nyersanyagokat és az élelmiszereket – csak azért, hogy megszabaduljon a dollártól. Ezzel hozzájárult a nyersanyagok dollárban kifejezett árának emelkedéséhez, amely ettől a pillanattól kezdődött, annak ellenére, hogy a keresletnek a covid és az ellátási lánc problémái miatt csökkennie kellett volna.

MacLoad szerint ezért lenne jobb,

Azt is megemlíti, hogy a kínaiak elég előrelátóak voltak a gabonakészleteket felhalmozásához. Ennek eredményeként a világ népességének 20%-a hozzáfér a világ kukoricakészleteinek 70%-ához, a rizs 60%-ához, a búza 50%-ához és a szójabab 35%-ához. A világ lakosságának másik 80%-a szinte biztosan akut hiányt fog tapasztalni az idén, mivel az Ukrajnából/Oroszországból származó gabona- és műtrágyaexport gyakorlatilag megszűnik.

Kína intézkedései MacLoad számára azt mutatják, hogy bizonyos mértékig már az árucikkekhez kötötte valutáját, felismerve, hogy a dollár veszít vásárlóerejéből. Ez részben tükröződik a jüan dollárral szembeni árfolyamában is, amely 2020 májusa óta több mint 11%-ot erősödött.

A dollárra, euróra és jenre gyakorolt hatások

Nyilvánvalóan szoros a kapcsolat az arany, az olaj és a többi nyersanyag között. Úgy tűnik, hogy Oroszország megtalálta a módját annak, hogy valutáját ne a dollárhoz, hanem az aranyon keresztül a nyersanyagokhoz is kösse, és hogy Kína két éve gyakorlatilag ugyanezt teszi az aranyhoz való kötődés nélkül. A logika az, hogy elkerüljék a valuta- és hitelbővülés következményeit a dollárra és más nyugati valutákra nézve, mivel az a vásárlóerejüket ássa alá. Az aranyhoz való kötés alkalmazása pedig érdekes fejlemény ebben az összefüggésben.

Az sem elhanyagolható, hogy az amerikai kincstár TIC-rendszere szerint, a külföldiek 33,24 billió dollárnyi pénzügyi értékpapírt és rövid lejáratú eszközt birtokolnak, beleértve a bankbetéteket is. Ez a TIC-statisztikában nincs feltüntetve, talán néhány billió euró-dolláron kívül. Ezek az alapok csak a nyugati valuták pénzügyi pozíciói miatt vannak ilyen mennyiségben, aminek most MacLoad a végét várja. 

Szerinte nem csak a fogyasztói árak emelkedése miatt kellene emelni a kamatlábakat, hanem a 6,97 billió dollárnyi rövid lejáratú értékpapír és készpénz külföldi eladásának megakadályozása érdekében, és a valuta védelme érdekében is a külföldi tőzsdéken, különösen a rubelhez és a jüanhoz képest. Sajnos a rövid lejáratú pénz és betétek maradására ösztönző, kellően magas kamatlábak destabilizálnák a külföldi tulajdonban lévő 26,27 billió dollár értékű hosszú lejáratú értékpapírok – kötvények és részvények – értékét.

Az amerikai dollár kamatainak irányítójaként a Fed dilemmáját tovább súlyosbítják az Oroszország elleni szankciók, amelyek felfedik a dollár gyenge pozícióját. A dollár vásárlóerejének csökkenését felnagyítja a nyersanyagok dollárban történő drágulása, ennek következtében a fogyasztói árak emelkedése nagyobb mértékben és hamarabb bekövetkezik.

Meggyőzően lehet érvelni amellett, hogy az egyéves dollárbetétek kamatlábainak hamarosan kétszámjegyűnek kellene lennie, a monetáris politika sólymai által hangoztatott három százalék helyett. Bármilyenek is lesznek a számok,

MacLoad szerint Amerika számára gyakorlatilag lehetetlen lesz, hogy megtartsa azokat a nemzetközi tőkeáramlásokat, amelyek lehetővé tették számára az ikerdeficit – a költségvetési és a kereskedelmi hiány – finanszírozását. És mivel az értékpapírok értéke az emelkedő kamatlábakkal együtt csökken, hacsak az amerikai kormány nem vágja meg éles késsel a kiadásait a stagnáló vagy csökkenő gazdasági aktivitás idején, a Fed-nek meg kell erősítenie a mennyiségi lazítást. Az a külföldi tőke pedig, amelynek sikerül megmenekülnie a dollárválság elől, valószínűleg máshol keres majd otthont.

Beszűkülő lehetőségek

A dollár táborában lévő másik két nagy valuta, az euró és a jen azonban még rosszabb helyzetből indul. Ezeket a következő ábra mutatja be. A vásárlóerejük láthatóan összeomlik, az EKB és a Bank of Japan még mindig negatív kamatlábakkal rendelkezik, és látszólag a nulla határ alatt rekedt. A politikai döntéshozók a fogyasztói árinfláció Szküllája és a csökkenő gazdasági aktivitás Kharübdisza között vergődnek.

További problémát jelent, hogy

Nemcsak az EKB és a BOJ menne technikai csődbe hatalmas tőkeinjekciók nélkül, de kereskedelmi bankhálózataik is hatalmas túltőkésítéssel rendelkeznek, mivel globálisan rendszerszinten fontos bankjaik részvényeihez viszonyított eszközállománya meghaladja a húszszorosát.

A BOJ válasza az, hogy kétségbeesetten ragaszkodik a jelenlegi politikához. Azzal manipulálja a piacot, hogy a 10 éves JGB hozamát 0,25%-on maximálja, ahol most is áll.

Ezek a valutaárfolyamok nagy felfordulást és közelgő válságot jeleznek.

Az államkötvények már a tegnapi nap története lesznek. Mivel sem Kína, sem Oroszország, amelyek valutái várhatóan túlélik a pénzügyi orientációról az árupiaci orientációra való átállást, nem rendelkeznek nagy költségvetési hiánnyal. Ez lesz az erősségük egy része.

A pénzügyi háború úgy tűnik, hogy elérte a tetőpontját. A végére az a kérdés, hogy ki ért a legjobban a pénzhez és a valutákhoz. Amerika vezetésével a Nyugat figyelmen kívül hagyta a pénz jogi meghatározását, és helyette fiat dollárokkal helyettesítette azt. A monetáris politika elvesztette realista horgonyát, és helyette az őrült inflációs hiedelmek tengerén sodródott.

Oroszország és Kína azonban nem követte el ugyanazt a hibát. Kína addig játszotta a keynesi játékot, amíg az neki megfelelt. Következésképpen, míg Oroszország katonailag küzd, addig a Nyugat, hacsak nem történik valami csoda, úgy tűnik, el fogja veszíteni a pénzügyi háborút, és valóban a Pozsar-féle Bretton Woods III-ba lépünk át.