Az évezredek viharait sikerrel kiállták, az előző tizenöt év polgárháborúja viszont súlyosan megtépázta a szíriai keresztény közösségeket. Az Aszad-rezsim bukásával most rájuk is új korszak virradt – de van-e jövőjük Szíriában? Helyszíni riportunk.
Tamás kapuját háromcsillagos szíriai zászló borítja, Damaszkusz keresztény óvárosában az üzletek rolóiról már rég lekaparták az előző rezsim színeit. A negyed bejáratainál szakállas iszlamisták vigyázzák a rendet, rá sem pillantanak a februári szélben lobogó hajjal elvonuló diáklányokra.
Háfez el-Aszad és fia, Bassár fél évszázados rezsimjei a saját hatalmi bázisukként tekintettek a keresztényekre. Sokan kényszerből álltak a rendszer mellé, tudván, hogy közösségük megmaradásának záloga a mindenkori hatalommal való együttműködés; mások pedig őszintén szimpatizáltak a baaszizmussal, amely − hivatalosan legalábbis − szekuláris identitást adott az országnak.
A 2011-ben kezdődő háború a keresztény közösségeket is kivéreztette,
még úgy is, hogy a legkeményebb harcok jellemzően megkímélték őket, és − lojalisták lévén – sem a kormány, sem pedig az oroszok légiereje nem szórt rájuk bombát úgy, ahogy egyes szunniták lakta városrészekre. Így az ország északi részén lévő sátortáborok kétmillió lakója között sem igen találni keresztényt.
A keresztények sorsa összefonódott a környezetükével, az ország különböző pontjain élő közösségek így eltérő veszteségekkel vészelték át az előző tizenöt évet. Míg a partvidékeken a gazdasági helyzeten kívül nem sok dolog ártott nekik, az északkeleti Kámisliben gyakorlatilag megszűnt a több ezer éves asszír keresztény jelenlét. Aleppóban a felkelés előtti 170 ezer helyett helyi becslések szerint már csak 30 ezren vannak.
A zavarosabb évek során az egyes milíciák előszeretettel raboltak el gazdagnak vélt keresztényeket, váltságdíjat követelve a családjuktól. A háború szakaszaiban Aleppó keresztény negyedeibe, csakúgy, mint a főváros keresztény óvárosába, Bab Túma és a szomszédos Kasszaa lakóépületeibe is rendszeresen csapódtak be a felkelők által uralt Dúma és Dzsóbar városrészekből kilőtt rakéták. Noha a helyiek szerint ez nem nekik, hanem a lakóépületek közé beágyazott katonai őrhelyeknek szólt, így is sok civil vesztette életét.
Az Egyesült Államok vámháborúja semmiség ahhoz a kárhoz képest, amelyet az unió saját magának okoz. A túlszabályozással Európa önmagán ejtett sebeket, amiket nehéz lesz megyógyítani. Ráadásul az akarat sem látszik Brüsszelen, hogy a helyzeten változtatna.
Része volt-e a USAID-nek a PiS-kormány megbuktatásában? Honnan jött a pénz, amellyel Joe Biden zsarolta Ukrajnát? Mi köze Dua Lipának az egészhez? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Mike Benztől, az amerikai külügyminisztérium korábbi kiberbiztonsági szakértőjétől, akit a CPAC-en kaptunk mikrofonvégre.
Orbán Viktor kíméletlen küzdelmet ígért a USAID honi kitartottjai ellen, és extra jóléti intézkedéseket jelentett be; Magyar Péter azt akarta bizonyítani, hogy a Tisza Pártnak vannak szakértői; Gyurcsány Ferenc pedig egy hitét vesztett közönségnek beszélt.
Márciusban lép életbe az amerikai vámrendelet, ami négyszer annyira fog fájni Európának, mint 2018-ban, az első vámháborúban.
Radikális változásokra lenne szükség a piaci és a bankszektor elemzői véleménye szerint, de a forint erősödése még kitarthat egy darabig.
Most segíthetünk. Most van szükség a segítségre. Mindig most.
Amiről Kertész Imre beszél, az végső soron univerzális tapasztalat, a 20. század „tömegemberének” alapvető tapasztalata. És a 21. századiénak is, teszem hozzá, de még mennyire.
Szinte reménytelen feladatra vállalkoztak a Műcsarnok szakemberei, amikor úgy döntöttek, számba veszik a magyar animáció 111 éves történetét. A végeredmény azonban nagyvonalú és pazar lett: a Vízió, gesztus, kísérlet tárlatra érdemes minimum egy egész délutánt rászánni.
