Az incidensnek legkevesebb 20 sérültje van, köztük gyerekek is.
2025. február 13. 11:28
3 p
301
Mentés
Autó hajtott emberek közé München belvárosában csütörtökön, többen megsérültek – közölte a müncheni rendőrség az X közösségi oldalon. Rendőrök és mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A Bild című német lap honlapján megjelent értesülés szerint
az incidensnek legkevesebb 20 sérültje van.
Fotó: Michaela STACHE / AFP
A rendőrség közlése szerint az autót egy 24 éves afgán menedékkérő férfi vezette, akit elfogtak, további veszélyt már nem jelent. Az eset a Verdi szakszervezeti szövetség demonstrációján történt. Egy rendőrségi szóvivő elmondása szerint az autó a demonstrálók és egy rendőrautó mögött haladt, amelyet aztán megelőzött, felgyorsított, és az emberek csoportjába hajtott.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nemcsak Ukrajna sürgeti
Rendőrök és mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Több sérült állapota súlyos. Markus Söder bajor kormányfő, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője azt mondta, feltehetően merénylet történt.
A BBC értesülése szerint az autó vezetője lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. Az egyelőre nem világos, hogy a demonstrálók sérültek-e meg, illetve a rendőrök még azt is vizsgálják, hogy szándékos támadás történt-e. Dieter Reiter müncheni polgármester azt mondta, sokkolták a történtek. Közölte azt is, hogy a sérültek között gyerekek is vannak.
Nyitókép: Michaela STACHE / AFP
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv
Orbán Viktor nem hátrált meg, vétózott Brüsszelben, érzi, hogy mögötte van az utca. A Tisza jelöltjei folyamatosan hibáznak, Magyar Péter okkal ideges. Itt a Mesterterv legújabb adása.
A belga miniszterelnök egyenesen arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az EU-ból.
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 301 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KILÓ
2025. február 13. 19:16
Mit keresnek gyerekek egy tüntetésen?
Válasz erre
0
0
MR.Smith
2025. február 13. 18:53
Szegény migráns.
Telik neki Minire.....jól fizet a német segélyközpont.
Válasz erre
7
0
holger78
2025. február 13. 18:42
"Dieter Reiter müncheni polgármester azt mondta, sokkolták a történtek."
Akkor mi a faszért csináltatok politikát az afrikai és ázsiai bevándorlásból baz meg? Te és a szociáldemokrata elvtársaid? Miért játszod meg a hülyét? Ti voltatok azok, akik ezekkel a szemetekkel elárasztottátok Németországot, és mégcsak arra sem hivatkozhatsz, hogy nem lehetett tudni, hogy ez lesz a vége.
Válasz erre
7
0
pandalala
2025. február 13. 17:33
Gondolom, a térfigyelő kamerák felvételei alapján az is követhető lesz, hogy hogyan ""lopakodott"" a rendőrautó mögé, korábban ....
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!