az EU-nak is szüksége lenne egy saját nukleáris védernyőre, ugyanis nem lehet számítani minden téren az USA-ra.
Demkó Attila elmondta, hogy az USA társadalma inkább befelé fordulna, és saját problémáira fókuszálna. Elmesélte egy amerikai középosztálybeli szakértő történetét, akinek a lánya meghalt kábítószer-túladagolásban, és felhívta arra a figyelmet, hogy mekkora probléma a drogfogyasztás az USA-ban.
„Mi hozta el az amerikai középosztálynak ezt a kétségbeesését? Hát, hogy nem halad előre, nem halad egyről a kettőre. Az amerikai álomaz volt, hogy minden egyes generáció jobban él. Ez most megállt” – jelentette ki Demkó, aki kitért arra is, hogy jelenleg továbbra is az USA a legerősebb hatalom a világon, azonban a belső társadalmi problémák hosszú távon hatalmas változásokat fognak eredményezni. Kiemelte, hogy