Ha Olaszország elbukik, Európa is kudarcot vall

„Az olasz parlament jóváhagyta Mario Draghi 261 milliárd eurós helyreállítási tervét, amelynek célja az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának feltámasztása a világjárvány romjai alól. Most jön azonban a feladat nehézebb része. A növekedés ösztönzéséhez, illetve az államháztartás egyensúlyának helyreállításához Olaszországnak strukturális reformokra lesz szüksége, és ehhez az olaszokat is meg kell győzni arról, hogy ez a helyes út.

A reformok sikertelensége esetén Olaszországnak vissza kell utasítania az Európai Unió további fiskális integrációra vonatkozó tervét.

Draghi a II. világháború utáni olasz államférfiak szellemiségét idézte fel, amikor a héten a parlament elé terjesztette 273 oldalas reformtervét. A jelenlegi olasz gazdasági helyzet összehasonlítása a háború utáni érával egyáltalán nem alaptalan. Az ország GDP-je tavaly 8,9 százalékkal esett vissza, szembe az EU-átlag 6,2 százalékos csökkenéssel. Több mint 120.000 olasz halt meg a járvány során, ezzel az olaszok az EU-ban a halálozási lista élén járnak. 

(…)

Draghinek igaza van abban, hogy a romokban lévő gazdaságnak hatalmas segítségre van szüksége. Róma az Európai Unió 750 milliárd eurós helyreállítási alapjának egyik kiemelt kedvezményezettje, és a rendelkezésére álló 261 milliárd euró példaértékű. Ennek ellenére a feladat óriási, összetett és kockázatos.

A Draghi-terv az állami beruházásokra és magánszektor befektetőinek ösztönzésére épül. Hat beruházási célkitűzés van, köztük a digitalizáció és a zöld gazdaság támogatása (így a fenntartó közlekedési eszközök, például a nagysebességű vasúti hálózat fejlesztése). A kiadások 40 százaléka Olaszország válság sújtotta déli régiói kapják. Elsőbbséget élveznek a nők, csakúgy, mint a fiatalok, akik közül minden harmadik munkanélküli.

A költekezés Draghi számára a legegyszerűbb feladat. Nagyobb kihívás a közép- és hosszú távú tervek megvalósítása, hogy az olasz gazdaság a helyreállítással növekedési pályára álljon. Ehhez fájdalmas strukturális reformra van szükség az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, a versenyszférában és a bürokráciában, ezeket Olaszország évtizedekig kerülte. Mindezt sokkal nehezebb megvalósítani, mint a hat befektetési célkitűzést. A reformok ugyanis szembe helyezkednek olyan befolyásos érdekekkel, mint az olasz gazdaságot megbénító adócsalás. 

A politikai elégedetlenségnek már most vannak jelei: a törvényalkotók a héten a szenátusban kigúnyolták Draghit, amikor félreolvasta jegyzeteit. Olaszország és Európa számára azonban nincs B-terv. Ha Draghi terve Olaszországban elbukik, akkor az egész európai költségvetési politika kudarcot vall. Ez pedig lehetőséget biztosítaná az euroszkeptikusok számára – ahogy tették ezt Németországban –, hogy törvénytelennek nyilvánítsák az EU helyreállítási alapját. 

(…)

Sajnos Olaszországnak a gazdaság újraindításához nincs sok mozgástere, és Draghi kormányzati ideje is véges. A kiadások nem választhatók szét a reformoktól: Olaszország mindeddig nem tudta kihasználni az uniós forrásokat. Megoldását kell találnia az ország valaha volt legrosszabb növekedési mutatójára és a fiskális problémákra. Olaszország gazdaságának 3,6 százalékponttal kell bővülnie a terv öt év múlva esedékes kifutására. Ennek a növekedésnek fenntarthatónak kell lennie, hogy hosszú távon egyensúlyba lehessen hozni Olaszország államháztartását, amely jelenleg GDP arányosan 11,8 százalékos deficittel és 160 százalékos államadóssággal küzd.”