Nagyon megváltoztatta a lengyelek véleményét a háború

2023. március 24. 18:14
Az egyik legújabb közvélemény-kutatás alapján az amerikaiakkal kapcsolatosan történelmi magasságokat ér el a lengyelek szimpátiája.

Új kutatással jelentkezett az 1982 óta működő CBOS nevű lengyel közvéleménykutató-cég. A cég azt mérte fel egy 982 fős reprezentatív munkán, hogy a lengyelek mit gondolnak más nemzetekről – írta meg az Index. A kutatás összesen húsz nemzet és népcsoport kapcsán vizsgálta a lengyelek attitűdjét. Az eredményekből látszik, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború jelentősen befolyásolta a lengyeleket: míg az amerikaiakkal kapcsolatosan történelmi magasságokat ér el a lengyelek szimpátiája, addig az oroszok iránt táplált negatív érzelmek történelmi mélyponton vannak. 

Az amerikaiakat a lengyelek 68 százaléka találja szimpatikusnak (miközben 21 százalékuk közömbös, 6 százalékuk pedig nem kedveli őket), majd őket a dobogón az olaszok (61 százalék szimpatikus, 8 százalék negatív) és a britek (60 százalék szimpatikus, 11 százalék unszimpatikus) követik.

A Wagner-csoport vezetője egészen mást gondol a háborúról, mint Putyinék

A megkérdezettek 36 százaléka találja a magyarokat szimpatikusnak – amivel például a németeket vagy a törököket megelőzzük –, és ez az eredmény a 20 vizsgált népcsoport közül a 12. helyre jó, miközben a lengyelek 29 százaléka semleges, 27 százalékuk pedig negatív érzelmeket táplál irántunk.

***

Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Tytus Zmijewski

Összesen 97 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Majd megint eltolják őket valamelyik irányba 50%-al.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés