Nem sárga

2022. január 28. 18:26

Lakner Zoltán
Jelen hetilap
Az épületet látván a miniszterelnöknek a japán-magyar rokonságkutatás dicső, 1930-as évekbeli napjai jutottak eszébe.

„Túlságosan tisztelem ahhoz Szakcsi Lakatos Bélát, hogy – mint egy politikus esetén – szó szerint idézzem a mondatokat, amelyekkel alig két hónappal ezelőtt visszautasította a józsefvárosi díszpolgári címet. Aki azonban emlékszik rá, tudja, hogy a politikától való távolságtartással indokolta az elhárítást.

Ez már akkor is falsul hangzott, hiszen a díszpolgári cím adományozása lokálpatrióta aktus, éppen csak annyira pártpolitikai jellegű, amennyire annak szánják vagy annak nézik. A márványtáblán azonban akkor is szerepelni fog a díjazott neve, amikor a konkrét adományozók már a fasorban sincsenek. Ám még ez a politikai vonatkozás is sok volt Szakcsi Lakatos Bélának novemberben, hogy aztán januárban ne csak részt vegyen a Magyar Zene Háza avatóünnepségén, de még a kormánypárt kampánydalának hangjait is tréfásan leüsse a csodazongorán.

Maga a díszünnepély minden ízében politikai esemény volt: a Városliget-projekt és a Bogányi-féle kompozit zongora egyaránt a kormányzati erő- és kirakat-kultúrpolitika szimbóluma. Bár a kiváló japán építész alkotása megragadó, az épületet látván a miniszterelnöknek a japán-magyar rokonságkutatás dicső, 1930-as évekbeli napjai jutottak eszébe. Beszédében revanst emlegetett a Városliget átalakítását ellenzőkkel szemben, s kilátásba helyezte, hogy április 3-án »elhúzzuk a nótájukat«, majd azt is hozzátette, egyértelműen utalva Szakcsi Piros paradicsomos zenei betétjére, hogy lám, szerinte is úgy van, hogy »Magyarország előre megy, nem hátra«.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés