Nekik kellett volna a következő jelképes performanszt eljátszaniuk: összeölelkeznek, majd ellökik egymást, majd megint egy ölelés, megint egy kölcsönös ellökés. A forradalom és szabadságharcot 2006-ban ünneplőkön végigverető exminiszterelnök, egyben a 2022-ben várhatóan eddigi legnagyobb frakciójához jutó DK elnöke és Márki-Zay Péter, aki nem és csak azért sem Gyurcsány kegyelméből, illetve nemzetietlen politikájának megvalósítására miniszterelnök-jelöltté vergődött jobboldali civil tisztaságsűrítmény...
Ők ketten azok, akik százszázalékosan egymásra utaltak, ugyanakkor nem mutathatnak a nyilvánosság számára katartikus egységet. Márki-Zaynak egyenesen az a létjogosultsága, hogy ő nem a gyurcsányizmus folytatója, hanem ellenzékváltó. Ehhez képest egy színpadon ténfereg a Gyurcsány-párttal és a másik óbaloldali alakulat, az MSZP elbukott jelöltjével. Két hete még ellenzékváltást ígért, de alig pár nap alatt megkülönböztethetetlenül feloldódott a Gyurcsány vezette O1G-koalícióban.
Mindenesetre a közös miniszterelnökjelölt mentesült a fenti színpadi látványképtől. Helyette a legyőzött aspiránsok karéjéban díszelegve hirdethette meg: „Mostantól nem jobbra és balra, nem egymással vetélkedve, hanem egymás kezét megfogva megyünk, csak fölfelé!”
Fölfele megy borban a gyöngy, jól teszi. Kérdés viszont: hogyan kezelje a hat párt – amely egymásnak már cinkosan menlevelet adott négy év túlélésre a hat frakció alapításának garantálásával –, hogy Márki-Zay külön frakciót, azaz garantált parlamenti hátországot követel magának.
Ki lője lábon magát ezért?