Játékpisztollyal rabolt egy tinibanda a Gellért-hegyen

2021. szeptember 27. 8:58
A sértettek mobiltelefont és fülhallgatót adtak át a fenyegetés hatására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy háromfős társaság tagjaival szemben, akik a rendelkezésre álló adatok szerint szeptember 19-én 21 óra körül a Gellért hegyen megfenyegettek négy fiút, és értékeik átadására szólították fel őket – írja a Police.hu.

Közölték, hogy az egyik elkövető a nyomaték kedvéért egy valódinak tűnő pisztolyt is elővett a zsebéből. A sértettek egy mobiltelefont és egy fülhallgatót adtak át a fenyegetés hatására, majd a tettesek elmenekültek a helyszínről. Az eset során senki sem sérült meg. A történtekről csak másnap, szeptember 20-án tettek bejelentést a rendőrségen.

Kiderült, hogy a BRFK nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket szeptember 24-én a XI. kerületben elfogtak és előállítottak. Egyiküknél

megtalálták és lefoglalták a rablásnál használt fegyvert is,

amiről kiderült, hogy egy játékpisztoly. A 18 éves K. Balázst, a 16 éves F. R-t és a 14 éves F. A-t kétrendbeli rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbevételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

A kép illusztráció, forrása: Pixabay

 

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában