Falus Ferenc a Pride-ban még nem látta, augusztus 20-ában már látja a járványügyi kockázatot

2021. augusztus 5. 12:54
Hont András publicista hasonlította össze a volt országos tisztifőorvos két egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatát.

Hont András hivatalos Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében hasonlította össze Falus Ferenc két egymásnak teljesen ellentmondó, járványmegelőzéssel kapcsolatos kijelentését. Az első idézet a Pride-dal kapcsolatban hangzott el a volt országos tisztifőorvos szájából július 27-én:

»A jelenlegi járványügyi helyzetben a szabad levegőn való megfertőzés esélye rendkívül alacsony Magyarországon … viszonylag kevés vírushordozó van, még akkor is, ha a tendencia igen aggasztó. Kicsi a valószínűsége annak, hogy ha én az utcán sétálok, akkor pont velem szembejön egy fertőzött«

Míg a második idézet augusztus 5-én, az augusztus 20-i állami ünnepséggel kapcsolatban:

»Nem korlátozások nélküli tömegrendezvényekre van szükség, hanem óvintézkedésekre. Ha pedig mindenképp ragaszkodnak a nagy rendezvényekhez, akkor legalább valódi védettséghez és kötelező maszkviseléshez kellene kötni a részvételt. A kormány megint olyan kockázatot vállal, amit nem kellene”.

A publicista külön felhívja a figyelmet arra is, hogy amíg július 27-én 74 fertőzött, 4 halott, 70 kórházi ápolt, 11 lélegeztetőgépen lévő ápoltat mutattak a statisztikák, addig augusztus 5-én ezek a számok így alakultak: 72 fertőzött, 0 halott, 79 kórházi ápolt, 11 lélegeztetőgépen lévő.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Falus Ferenc esze járása ugyanúgy működik, mint az állatvásári kupecé:
"A czigány szamarat árult s kérdezvén egy venni akaró: vemhes-e? a czigány felelé: nem.
Akkor nekem nem kell, mondá a vevő s elment. Erre a czigány állitá, hogy vemhes.
Miképp lehet az? kérdé a vevő.
Könnyen, felelé a czigány, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés