Vadai: Mi ez a kupleráj?

2020. március 30. 12:03
„Az elmúlt hétnek a tesztelésekről kellett volna szólnia, nem pedig arról, hogy az ellenzék nem ad teljhatalmat szegény Orbán Viktornak.”

„Egy percre azt hittem, hogy a koronavírus egységbe fog kovácsolni bennünket. A koronavírus ugyanis nem válogat: ledönt dékást és fideszest, hívőt és ateistát. Hiú ábránd volt ez” – kezdte felszólalását a Demokratikus Koalíció alenöke.

„Az elmúlt hétnek a tesztelésekről kellett volna szólnia, nem pedig arról, hogy az ellenzék nem ad teljhatalmat szegény Orbán Viktornak” – folytatta Vadai. „Péntekre világossá vált, hogy Önök belehazudtak az emberek szemébe, mindig is tudták, hogy meg fogják lépni az iskolabezárást, a hitelek elengedését, és a kijárási korlátozást” – mondta a képviselő.

„Mészáros Lőrinc még nem csinálta meg a haveri céget?” – kérdezte arra utalva, miért nincs tömeges tesztelés. „Vagy azt hiszik, ha nem tesztelnek, nem lesznek megbetegedések?” – élcelődött. „Mi ez a kupleráj?” –tette fel a kérdést a koronavírus tesztek ügyében megemlítve, hogy Magyarország az egyik legkevesebbet tesztelő ország. „Mi lesz azokkal, akik elveszítették állásukat?” – folytatta kérdéseit, és kijelentette: a miniszterelnöknek nem PR-videókkal, hanem érdemi kérdésekkel kellene foglalkoznia. „Duplázzák meg az egészségügyi dolgozók fizetését!” – szólította fel Vadai a kormánypártokat felszólalása végén.

 

Összesen 131 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A legtöbb ingatlant Budapest legkisebb kerületében, a VII.-ben adták el. A 470 eladott lakásból 162 kínai, 145 izraeli, 102 uniós, 17 orosz állampolgárokhoz került.
Budapest második legnépszerűbb kerülete a VI., 356 külföldi gazdára talált lakással, a harmadik pedig a VIII. kerület, 308 adásvétellel. Mindenhol a kínai állampolgárok vásárolták a legtöbb ingatlant.
A külföldieknek eladott összes budapesti ingatlan 52,3 százaléka kínai, 22 százaléka uniós, 10,6 százaléka izraeli, 4,4 százaléka orosz, 1,9 százaléka török állampolgárokhoz került.
A kínai vásárlók a X. kerületet kedvelik leginkább, itt 189 ingatlan került hozzájuk. Ez nem meglepő, hiszen Kőbányán található az új kínai negyednek is nevezett Monori Center és környéke, ahol számos kínai vállalkozás működik. Az ezüstérmes a már említett VII. kerület (162 ingatlan), a bronzérmes a XIII. kerület (156 ingatlan).

Vegyétek elő az átlagosan 15.000.000 ft-os megtakarításotokat, mert Orbán elinflálja seperc alatt!
Köszönjül neked ezt is Kína!

A Debil Kretének (DK) megint ugrálnak.

Fletó sötét riherongya.

Ha a teszt szerint nincs benned vírus, akkor mész összeszedni?
Ha ma még nem mutatja ki, de holnap már igen, akkor naponta kell tesztelni?

6000 embert rúgtak ki az egészségügyből Gyurcsányék?

26.000 az a 6000

Ahova ez a túltömött, repedtsarkú beteszi a lábát ott a megjelenésével és beszédével kupleráj lesz. Ezét is került padlóra az ország, mert ahogy Gyurcsány megfogalmazta: elkúrták a kormányzást.

Bár valóban anyós lenne, és a vejét/menyét boldogítaná. De mivel nem adatott neki se vő, se meny, minket boldogít.

A stílus maga az ember. Madame Vadai akcióba lendült.

Viszont nem is csodaszer. Ezt a háborút nem az egészségügy nyeri meg - legalábbis a megfelelő vakcina feltalálásáig nem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés