Nem ismerjük eléggé Közép-Ázsiát – szakértő a Mandinernek

Hogyan néznek most ki az EU-Közép-Ázsia kapcsolatok?

Az EU-Közép-Ázsia kapcsolatokat valamivel több, mint tíz éve fogja össze politikai struktúra. Korábban egységes régióként nem voltak kapcsolatok az országokkal. Tíz éve már egy stratégiában foglalják össze ezeket kapcsolatokat, amit 2019-ben frissítettek. A régió egyrészt nincs közvetlenül az EU szomszédságában, hanem attól távolabb esik. Ezen felül Közép-Ázsiának sem nagy lakossága, sem erős gazdasága nincs – így más régiók számára nem annyira releváns. Elhelyezkedése miatt azonban stratégiailag fontos, hiszen Kína és Oroszország között található, és az afganisztáni háborúkban is nagy katonai jelentősége volt. Politikailag a partnerségi és együttműködési egyezmény keretében foglalkozunk az országokkal: Kazahsztánnal létezik egy bővített partnerségi és kooperációs egyezmény is, amely a politikai és gazdasági együttműködést, illetve részlegesen az európai közös piachoz való hozzáférést szabályozza. Ezek a struktúrák jöttek létre, ezeken keresztül vagyunk az országokkal külön-külön kapcsolatban. 

A stratégiai elemzéseikből azt lehet kiolvasni, hogy az EU eddig a közép-ázsiai országokkal ápolt kapcsolataiban a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiság hangoztatását helyezte előtérbe. A közép-ázsiai országok stratégiai tervezésükben viszont elsősorban kereskedelmi partnernek tekintik az EU-t. Hogyan lehet ezt a diszkrepanciát feloldani?

Az EU számára a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok irányába történő fejlődés fontos alapkövetelménye az együttműködésnek. Tartalmi kooperáció csak akkor lehetséges, ha ezek az alapvetések megvannak. Ami viszont feltűnt nekünk a friss stratégiák elemzésekor, az az, hogy a tapasztalat szerint mindig segíti a közép-ázsiaiakkal ápolt kapcsolatokat, ha az emberi jogokat nem önmagukért való célnak tekintjük, hanem a kooperáció javításának eszközeként, más elemek kiindulópontjaként. Nézzük például a felsőoktatási együttműködés területét:

Ha ezeket tartalmi témákhoz kötjük, könnyebb felhívni rájuk a figyelmet és kevésbé hangzanak vádlón a kritikák. Ami a kereskedelmet illeti: azt látom, hogy olyan országokkal kapcsolatban, amelyekkel politikailag nem vagyunk egy véleményen, két vágányon haladunk. Egyrészt azt kényszerülünk mondani, hogy vannak gazdasági érdekeink, amiket ezekkel az országokban érvényesítünk. Ez természetesen könnyebb, ha ott jogállami körülmények uralkodnak, mert akkor megbízhatóbbak lesznek a befektetések is. Másrészt persze rávilágítunk különböző problémákra is. A kettőt azonban nem mindig kapcsoljuk össze, és ez nem becsületes. Bizonyos országoknál erősebben kapcsoljuk össze a kettőt, másoknál pedig egyáltalán nem. Ez szerintem nem túl következetes.

Egy ilyen helyzetben kinek jutott az eszébe a SEnECA projekt? Hogyan jött létre és mennyire sikerült bevonni ide a közép-ázsiai kormányokat?

A SEnECA, azaz a „Strengthening and Energizing EU-Central Asia Relations” (Az EU-Közép-Ázsia kapcsolatok erősítése és vitalizálása) kiindulópontja az Európai Bizottság pályázata a Horizon 2020-támogatásról. Az ötlet, hogy vegyünk részt benne, nálunk született az Európai Politikai Intézetben, mert már tíz éve futtatunk különböző tanulmányi és PhD-programokat a régióban, ezáltal jobban ismerjük ezeket az országokat, mint Európában némelyek. A kiírás feltételül szabta azt, hogy a projekt erősítse az együttműködést a közép-ázsiai Európa-kutatók és az európai Közép-Ázsia-kutatók között. Átgondoltuk, hogyan lehetne ezt jól kombinálni, és olyan partnereket kerestünk Európában, akik Közép-Ázsiával foglalkoznak. A régió természetesen nem áll a tudomány érdeklődésének homlokterében, így Németország vagy éppen Lettország erősebben képviselteti magát – más országokban, főleg kisebb nyugati EU-tagállamokban, ez kevésbé hangsúlyos. Az is fontos volt nekünk, hogy minden közép-ázsiai országban legyenek partnereink, mert az államok külön-külön is nagyon különbözők, és az eltérő érdekeiket mind be akartuk csatornázni.

Milyen eredményeket értek el? 

A politika, gazdaság, oktatás és kultúra terén tekintettük át az együttműködést. Ami fontos, az az, hogy a stratégiában említett célokat priorizáljuk, és indikátorokat alkossunk, hogy mérhető legyen, elértük-e őket. A második, ami világossá vált a különböző szereplőkkel folytatott beszélgetésekben Brüsszelben, a tagállamokban és a helyszínen, az az, hogy különböző projektekhez pénzügyi támogatásra van szükség. Itt van például a Connectivity Strategy (összeköttetési stratégia), amelynek Közép-Ázsiában fontos szerepe van, de az EU nem rendelt hozzá pénzt – így nehéz indulótámogatást biztosítani hozzá. A közép-ázsiai kormányok nem voltak különösebben dominánsak a projektben, mert az a think tankek és tudósok együttműködéséről szólt. Viszont a különböző rendezvényeinken jelen voltak a nagykövetségek képviselői, és feltűnő volt az érdeklődésük. Főleg

korábban inkább egy nagyobb partnerrel való tárgyalások farvizén voltak kapcsolatban. Ez fontos a régió kereskedelmének fejlesztése szempontjából, és azt kell előbb fejleszteni, mielőtt elkezdenénk az EU-val kereskedni.

Buhara (Üzbegisztán)

Hogy áll Európa a „puha erő” tekintetében Közép-Ázsiában? Ez érinti a médiumokat, amiket az ottani állampolgárok fogyasztanak, azt, hogy hol tanulnak, de az első idegennyelvüket is, hogy az kínai, orosz vagy valamely európai nyelv lesz-e. Hogyan lehet növelni Európa kulturális befolyását Közép-Ázsiában?

Osztom azt a nézetet, mely szerint a kínai politika sokkal látványosabb a régióban. A közép-ázsiaiak is gyakran mondják, hogy az EU nincs elég erőteljesen jelen, és bizonyos eredményeket sem írnak az európai projektek javára. Több részletre kell itt figyelni: egyrészt sokkal láthatóbbá kell tenni azokat a projekteket és tevékenységeket, amelyek már futnak; másrészt pedig, ami a nyelvet illeti, nem mindig csak oroszul kellene kommunikálni a közép-ázsiaiakkal, hanem a saját nyelveiken is – hiszen az orosszal csak bizonyos néprétegeket lehet elérni. A puha erőnél szerintem nem az a lényeg, hogy rövid távon felvásároljunk országokat, hanem az, hogy

Ebben az évben megszaporodtak a visszajelzések arról, hogy például a kínai befektetések haszna a régióban mégsem olyan nagy – az országoknak adósságba kell verniük miattuk magukat, miközben kevesebb munkahely jön létre a közép-ázsiai államokban magukban, mert a kínaiak rengeteg munkaerőt hoznak magukkal. Nem is jelentkezik komoly fejlesztési hatás a régióban, mert Közép-Ázsia kínai szempontból inkább tranzitrégió. Egy dolgot lehetne viszont erősíteni: hogy legyen több a csereprogram, és az Erasmuson keresztül lehetővé tegyük az ottani diákoknak, hogy Európában tanuljanak. Bizonyos országokban ez erősebb, mint a többiben, de mindenhol ki lehetne építeni jobban is. A kutatási és oktatási támogatások alulfinanszírozottak, lehetne gondolni európai oldalon olyan támogatási formákra is, amelyek nem csak az olyan zászlóshajó-projekteket finanszírozzák, mint például a Német-Kazah Egyetemet, hanem a valóban helyi egyetemeket is támogatják, vagy lehetővé teszik a párbeszédet európai vagy amerikai kutatókkal. Olyan induló támogatásról volna szó, amelyből egyáltalán utazási költségeket lehetne fedezni, Európa jelenlétét növelni lehetne, és ezen keresztül felkelteni az érdeklődést a nyelveink iránt. Egyébként megdöbbentőnek tartom, milyen sokan tanultak meg Közép-Ázsiában németül, nem csak történelmi okokból, hanem azért is, mert úgy döntöttek, hogy Németországban akarnak tanulni.

Lenne értelme egy európai kultúrintézet-hálózatnak, a kínaiak Konfuciusz Intézeteihez hasonlónak? 

Ez érdekes kérdés. Meg lehetne ilyet valósítani az európai kultúra ismertebbé tételének érdekében, de a strukturális keretein még gondolkozni kell – nem szabad, hogy ezek kulturális gyarmatosítás eszközei legyenek, inkább nyelvtanulásra, a kultúrák megismerésére vonatkozó ajánlatnak kell lenniük. Az is

Erre volt egy apró próbálkozásunk, rendeztünk egy fotókiállítást Közép-Ázsiáról, melyen számos közép-ázsiai fényképész is részt vett. Sok fénykép volt viszont, ami nagyon hagyományos tartalmú volt, ezáltal sztereotípiákat erősített. Jó lenne modernebb képeket is látni, hiszen ezeket az országokat nem lehet a népviseletükre redukálni.

Kirgizisztán

Az elmúlt években két elnökváltás is történt Közép-Ázsiában – 2016-ban Üzbegisztánban, 2019-ben pedig Kazahsztánban, bár ott nem világos, hogy valóban leváltották-e az elnököt. Mennyiben változtatta ez meg az együttműködést?

Üzbegisztánnal az együttműködésem nekem személyesen nem változott meg, de a politikából azt hallom, hogy intenzívebbé váltak a kapcsolatok. Kazahsztánban inkább egy új fejről beszélhetünk, politikai változásról nem, épp ellenkezőleg.

Frissebb hír: múlt év végén az amerikai képviselőház gazdasági szankciókat szavazott meg Kína ellen, hogy védje az ujgurokat. Kína ujgur-politikáját megszenvedik a Nyugat-Kínában élő kazahok és kirgizek is. Várhatunk eredményeket a Kínával szembeni szankcióktól? Hogyan kellene az ujgurkérdésben viselkednie az EU-nak?

Az EU nem ismeri eléggé a régiót. Kérdés, mennyire lehetnek ott hatékonyak a szankciók. A szankciók egyrészt politikai jelzésként működnek, másrészt pedig hatásuk van a gazdaságra, ez viszont nehezen mérhető. Ezért nem tartom a legjobb megoldásnak a szankciókat. Az EU-nak erősebben kellene tematizálnia a kérdést. Kínában egyébként egyre nagyobb a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy milyen formában látja Európa a Kínával való együttműködésének jövőjét. Vonatkozik ez az 5G-hálózat kiépítésére, arra, hogy milyen mértékben fektethet be a Huawei Európában, hogy államilag támogatott hálózatépítési projektekben mennyire vehet részt. Az is kérdés lesz a következő években, hogy a szabadpiachoz való hozzáférés alapvetően nyitott maradjon-e, vagy csak olyan szereplők férhessenek hozzá, akik azonos feltételek mellett versenyeznek. Ebben a kérdéskörben kell tisztázni azt is, hogy a piaci hozzáférést mennyire kell befolyásolnia az emberi jogok megsértésének. Ebben nincs kiforrott pozíció, de az biztos, hogy téma marad a német európai tanácsi elnökség számára is.

Nyitókép: Nur-Szultan (korábban: Asztana), Kazahsztán fővárosa