A jómódú magyarok gyávák, Orbán Viktort semmiféle belső erkölcsi korlát nem gátolja

2019. szeptember 12. 12:55

Paul Lendvai
168 Óra
A rendszer megakadályozza, hogy választáson megbuktassák. Ám a történelem kiszámíthatatlan, nem lehet semmit előre tudni. Interjú.

„A mai európai nacionalisták politikai szövetségben állnak egymással, miközben ideológiájuk kizárja más nemzetek érdekeinek elfogadását. Nem ez a legnagyobb gyengeségük?
A nacionalisták együttműködése nem is olyan szoros, mint amilyennek látszik. Példának okáért alapvető különbség van a magyar és a lengyel helyzet között. Kaczyński nem korrupt, kevesebb ideje van hatalmon, mint Orbán, és nem is olyan rafinált. Ugyanakkor az orosz veszélyt Kaczyński realitásnak tartja, ezért ebből a szempontból egészen más politikát folytat. Igaz, hogy Orbánnal összepuszilkodnak, amikor bírálat éri őket az Európai Unióból. Ez azonban csak helyzeti szövetség. Kétségtelen, mindkét országban az a törekvés, hogy a demokráciát elfojtsák, s hogy egy párt vagy csoport uralma alakuljon ki, de a két ország mégsem ugyanaz. Kaczyńskinak nincs kétharmados többsége, és Lengyelországban sokkal erősebb a civil társadalom. Szlovákiában is más a helyzet, ott egy botrány hatására Fico miniszterelnöknek és a belügyminiszternek le kellett mondania. Magyarországon viszont nincsenek következmények. Felbecsülhetetlen ereje van itt a megszokásnak. Magyarországon kialakult egy felületes konszolidáció, és vele egy látszólagos jólét, amely egy vékony réteget érint. A nyugati tudósítók nem találkoznak a trolin, buszon vagy villamoson utazókkal – mint például én, amikor Budapesten tartózkodom –, nem látják azokat, akiknek nincs autójuk, azt, hogyan élnek ők, milyen állapotban vannak ezek az emberek, mennyi minden megy tönkre körülöttük, például az egészségügyben és az oktatásban.

Utalt az európai bírálatokra: kilenc év után az Európai Unió érti, hogy micsoda az Orbán-jelenség?
Az Európai Unió újra és újra példáját adja az opportunizmusnak és a rövidlátásnak. Abban, ahogyan Kelet-Európához viszonyulnak, abban, ahogyan az Európai Néppárt megtartja a soraiban azokat, akiknek a szavazataira szüksége van. E tekintetben nem vagyok optimista. Orbán nagyon cinikus, ügyes, rutinos politikus, Merkel távozása után a magyar miniszterelnök lesz a rangidős kormányfő Európában. Semmiféle belső erkölcsi korlát nem gátolja. Kialakított egy névleges demokratikus intézményekkel leplezett személyes hatalmi rendszert, amelynek a működtetését a nyugat-európai adófizetők pénze segíti. Sok ember profitál ebből. Akik pedig tehetnének ellene valamit, azok közül sokan külföldre mennek. A rendszer hagyja, hogy az itthon maradók közül pár tízezer ember olvassa az Élet és Irodalmat, a 168 Órát vagy a Népszavát, és megnézzék azt a pár kritikus politikai műsort az ATV-ben vagy késő este az RTL-en, ami még létezik. Közben pedig nincs Orbánnal szemben semmilyen jövőbe mutató politikai koncepció, a médiák, a kritikusak is, állandóan vele foglalkoznak.

Lehetséges-e még változás Magyarországon választás útján?
Ez egy megkésett kérdés. Kornai János már 2011 elején megírta, hogy autokrácia alakult ki, és igaza volt. Akkor ezt sokan nem értették. Most viszont már egészen más a szituáció. Kellene egy egyesült ellenzék, olyan személyiségekkel, akikről az emberek tudják, hogy tisztességesek és értelmesek. Szükség lenne civil társadalomra. Ma ezek hiányoznak. A rendszer viszont jól szervezett, és megakadályozza, hogy választáson megbuktassák. Ám a történelem kiszámíthatatlan, nem lehet semmit sem tudni előre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 136 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A nacionalizmus természeténél fogva nem exportálható, ellentétben a világgyilkos kommunizmussal, ami mindenhova exportálható, hogy gyárthassa a hullahegyeket.

"Kellene egy egyesült ellenzék, olyan személyiségekkel, akikről az emberek tudják, hogy tisztességesek és értelmesek. "

Kedves ÁVO-s úr, ezek szerint mégsem a demokráciával van baj nálunk, hanem azzal, amit így negatívan kimond az ellenzékről?

Bizony ám, vén hazug bolsi, kibújt az igazság szöge a hazugság zsákjából!

Döbbenet.
Paul Lendvain keresztül eljutunk egy fiatalemberig, aki 21 évesen már TURNUSVEZETŐ AZ MTI-NÉL...
Eljutunk Janikovszki Éváig, annak férjéig, Janikovszky Béláig, aki az ÁVH, az Andrássy út 60 pincéinek egyik orvosaként nem gyógyítottak, feladatuk a vádlottak megtörése volt.
Popper Péterig, és mindez 3 perc alatt.
Ez egy valódi héber maffia volt Budapesten, Magyarország szívében.

Eljutunk Vajda Péterig, aki Lendvaival együtt lépdeltek felfelé.

Vajda 1954-ben alhadnagy, 1956-ban már hadnagy volt az ÁVH-nál.

De mi volt Vajda 2007-ben? Éppen a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője volt!
Az ÁVH-s 2007-ben a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője
Akkor helyesbítsünk: ez nem EGY héber maffia volt, de minimum: KETTŐ.

Paul Lendvay folytonos közbekotyogása semmit nem változtat a helyzeten: a magyar nép demokratikus, van ereje és öntudata, tudja kiket akar, és kiket nem akar hatalmon látni. Ha valódi diktátort lát, elzavarja a jófenébe. Orbán azonban élvezi a demokratikus többség bizalmát, azon egyszerű oknál fogva, hogy jól kormányoz.

Gerhard Schröder szerintem nem prostituálódott.
Választott:
Wall Street a PV-Neokohnjával, vagy
Moszkva, a Gatprommal
A WS PC-neokonosok hosszú távon a halál.
Moszkva, az inkább a nem halál.

Az elkeserítő állapotokért nemcsak a futball-szakemberek, az egész miliő, a közeg, a magyar valóság felelős.
A magyar alapeleme, az azonosítási képesség, az önreflexió hiánya.
Ezért képtelen szembenézni - őszinte módon - a valósággal.
De ha meg is teszi, kimondani, azt már nem.
Így nincs helyes diagnózis, tényállás, és minden ami ebből következik, kudarcra van ítélve.
A nemzeti sajtó hisztériakampánya minden komoly meccs felvezetésekor csak rátesz a rakás sz.rra még egy rakást.
Figyeld meg, pl. a fehérvári Kovács Zoltánt, vagy a ferencvárosi Orosz Pál sportigazgatókat, akik a csapatért felelősök: minden megszólalásukkor végtelen optimizmus sugárzik róluk és a teljes, boldog megelégedettség, aki nem tud magyarul, azt gondolja: ez itt a futball csúcsa.
Holott sírniuk kellene, főként a klubmunka teljes dilettantizmusa okán.
De ne legyünk igazságtalanok: a magyar társadalom szintén súlyos beteg, a szembenézés képessége 56 óta kihalt.
Nem is csak Kádár, hanem az őt körülvevő megmondóipar végtelen lezüllesztő tevékenysége miatt jutottunk ide.
A magyar mára NEM ŐSZINTE.
Ez az egyetlen, legnagyobb baj.
OberEnnsinnen 2019. szeptember 11. 7:48

"Szeretném még megérni amikor a Baranyi a nagypolitika színpadjára lép."
3 - három - perc alatt felfogná, hogy Magyarország second.
Europa first.
Ne érjük meg, hogy Baranyi Krisztina tényező legyen Magyarországon.
Anno a pártba is mennyi, mennyi sok jó szándékú, fiatal lépett be, a jövendő boldog jövőért...
Többségük korán halt... alkohol, rák, baleset, börtön...

Annyi bizonyos, 1945 óta Magyarországon NEM KERESZTÉNYEK fújták a passzátszelet.
Magam is rájuk gondoltam, de az éremnek két oldala van, bár kétségtelen: az egyik oldala rendkívüli, sátáni képességekkel és rejtett tervekkel rendelkezik.

Régebben a napilapoknak volt egy jelmondata, amit itt írsz, kiválóan megfelel egy nemzeti magyar lapénak, de csakis olyannak, amely az igazságot, a teljes igazságot és csakis az igazságot akarná szolgálni.
Hátsó szándék, egyáltalán mindenféle szándék nélkül.
Amire utalsz, a "mesterterv" - amely annyiban mester, hogy rejtetten körmönfont - pontosan ennek, az igazságnak az ellehetetlenítését szolgálja.

Mondom, még egyszer: aki nem azon a meggyőződésen áll, hogy első a magyar, második a magyar, harmadik a magyar, hanem a liberális mantrákon, Európa, testvériség, szolidaritás, mások segítése, problémáinak megértése estébé, az elveszett.
A mantráknak a legnagyobb segítséget úgy adhatod, hogy első a magyar..., minden más a halálodat egyengeti, mert - közel-távol, TÚL SOK AZ ELLENSÉGÜNK, - csakis a körkörös, állandó védő-támadó mentalitás, ami megvéd. És ha látják, hogy nem viccelsz, de kőkemény vagy, legyen Ukrana várakoztatása, vagy bármi..

Csak mondom, szerinted lenne Északi Áramlat vezeték, ha Schröder nem jár-kel Moszkvában?
Vehetnénk a drága robbantott amerikai olajat, gázt.

Csak egy idézet az eredeti cikkből: "Magyarországon példaként hozhatjuk Gyurcsány Ferencet, aki hallatlanul sikeres volt, de túl korán lett az."
Aha. Persze. Más baj nem is volt vele.

Monja Paul L.: "Az is igaz, hogy egy gazdasági válság nem csak autoriter politikusokat emelhet fel, hiszen Roosevelt hosszú elnökségét is egy válság hozta el Amerikában."
Méghogy Roosevelt nem volt autoriter vezető? Akkor mit fog fel ez a "szakértő" a politikából?

Még egy gyöngyszem a "szakértőtől": "... például Macront Franciaország nagy szerencséjének tartom."

A Nyugat - már az uralkodó mainstream - egyszerűen debil.
Ami logikus, tekintve, hogy a liberálnácik folyamatos kezelésnek vetik alá a lakosságot a debilizátoraik, média, sajtó, kultúra, film tévé uralásával.

"Az önzés a nacionalizmus központi motívuma. Holott ha holnap a külföldi származásúak elmennének Bécsből, az egészségügyi ellátás összeomlana." - Hú, ..szd meg! Mintha az igyenélő migránsok, meg a külföldi munkavállalók ugyazok lennének.

Az ellenzéknek nem kedvez a demokrácia:-)

PAUL LENDVAI a 168 órában is próbálja gyűlölettel terhelt agyának szüleményeit terjeszteni: "A rendszer megakadályozza, hogy választáson megbuktassák."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés